Kifejezetten és kiemelten balesetveszélyes ágazat a mezőgazdaság, a munkavédelmi hatóság továbbra is így kezeli az agrártevékenységet. Az ellenőrzések fókuszában továbbra is a hiányosságok felszámolása marad. Szigorodott a munkaügyi bírság alsó határa is, 30 ezer forintról 150 ezer forintra nőtt, a maximális összege pedig az alkalmazotti létszámtól függően 10 millió forintról 20, illetve 25 millió forintra emelkedett. A balesetekhez tartozó információ, hogy négy, Tolna vármegyéhez kapcsolódó tűzesetről is beszámolt a helyi média.

A Teol írta meg, hogy Tolna vármegyében kombájn és bálázógép is égett, valamint kigyulladt egy állattartó telephelyen több munkagép és takarmánybála, a negyedik esetnél pedig tűz ütött ki egy mezőgazdasági gép túlhevült fékrendszere miatt. Ezeket a baleseteket soroljuk fel mostani anyagunkban.

Nagykónyiban a lángokat a gép kezelője két porral oltó tűzoltó készülék segítségével eloltotta - Fotó: Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Több tűz is volt Tolnában

A nyári, aratási időszakban bekövetkezett mezőgazdasági géptüzekről a 2023. június, július és augusztus hónapokra készített kimutatás alapján az alábbi esetek fordultak elő: 

  • júniusban egy esetben közúton történt egy kombájntűz, a fékrendszer túlhevülése miatt-, ami nem a betakarítási tevékenységgel függött össze.
  • júliusban Tolna vármegye tűzoltóinak egy esetben kellett egy bálázógép tüzéhez vonulni a dombóvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság működési területére, Egyházaskozár településre, Baranya vármegyébe.
  • augusztusban nem történt mezőgazdasági géptűz – tájékoztatta a lapot dr. Ackermann Zsuzsanna tűzoltó alezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.

Tűz volt továbbá Bogyiszlón is, egy állattartással foglalkozó, mezőgazdasági telephelyen, ahol munkagépek és takarmánybálák égtek, illetve Nagykónyiban is, ahol egy mezőgazdasági gép túlhevült fékrendszere gyulladt ki - írták.

Ez utóbbiról azt írták egy korábbi anyagban, hogy a lángokat a gép kezelője két porral oltó tűzoltó készülék segítségével eloltotta. A tűzesethez a Tamási önkormányzati tűzoltók vonultak, akik a hidraulikus rendszer még égő és izzó részeit egy vízsugár segítségével eloltották visszahűtötték. A beavatkozás idején a közúti forgalom félpályán haladt tovább. A tűzesetben károsodott mezőgazdasági gép elszállításáról a tulajdonos gondoskodott.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Május 31. a kulcsdátum, ha betartja, nem marad le a tavaszi fagy miatti kompenzációról

2025.04.25.

Az április eleji rendkívüli hidegfront súlyos károkat okozott a mezőgazdasági termelésben. Nagy István agrárminiszter most a káreseményt az egész ország területére kiterjedő vis maior eseményként ismerte el.

Pontokba szedték a magyar mezőgazdaság fejlődésének útjait Gyöngyösön, négy fontos pontot ismertetett a rektor

2025.04.25.

Az “A jövő gazdáinak napja” című programot az Agrárközösség, az OTP Agrár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szervezte az intézmény Károly Róbert Campusán.

Partner

Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi

2025.04.25.

A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.

Partner

Akár már drónnal is!

2025.04.25.

A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.

Sokat segítenek a permeteződrónok a burgonyatermesztésben is

2025.04.25.

A burgonyatermesztőknek a minőség biztosításához elsődlegesen a kártevőkkel és a betegségekkel kell megküzdeniük, ebben a drónok is segítenek.

Partner

Termésbiztonság aszályban – bio technológiákkal

2025.04.25.

Bene László, a BioHelp International értékesítési vezetője azon dolgozik, hogy a magyar gazdák elérhető, hatékony és környezetbarát alternatívákhoz jussanak. Interjúnkban nemcsak a bio inputanyagok piacáról, hanem a gazdálkodók szemléletváltásáról és a szakmai támogatás fontosságáról is szó esik.

Partnerhírek
Partner

Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi

2025.04.25.

A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.

Partner

Akár már drónnal is!

2025.04.25.

A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás