Egész évben, így az őszi-téli ünnepek idején is érdemes odafigyelni az élelmiszerek tárolására és a higiéniára. Hiszen a Listeria baktériumok elszaporodása nem szezonális jellegű probléma – hívta fel a figyelmet Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az MTI-nek nyilatkozva.

A hírügynökségnek adott nyilatkozatot a HelloVidék dolgozta fel. Pleva György kiemelte: egyre nagyobb figyelmet fordítanak a Listeria vizsgálatára. Ennek is köszönhető, hogy idén már hat alkalommal hívtak vissza élelmiszereket ilyen szennyezettség miatt. 2018 óta nyolc esetben történt termékvisszahívás Listeria kockázata miatt. A fokozott figyelemnek köszönhetően egyre több olyan komolyabb megbetegedésre, esetleg elhalálozásra derül fény, amelyet Listeria-fertőzésre lehet visszavezetni – tette hozzá.

Veszélyeztetettek a terhes nők, az újszülöttek, az idősek és a valamilyen okból kifolyólag gyenge immunitású felnőttek (Fotó: Pixabay)

A hűtőben is képes elszaporodni

Figyelmeztetett arra, hogy a baktérium a hűtők 4-10 fokos hőmérsékletén is képes elszaporodni. Ezért fokozott elővigyázatosságra intette azokat a kockázati csoportokat, amelyek érzékenyebbek a baktériumra. Ide sorolta a terhes nőket, az újszülötteket, az időseket és a valamilyen okból kifolyólag gyenge immunitású felnőtteket is.

Hangsúlyozta: egészséges embereknél a Listeria-fertőzés általában tünetmentesen lezajlik. Azoknál az eseteknél azonban, amikor tünetek jelennek meg, 20 százalék körüli a halálozási arány, ami rendkívül magasnak más hasonló megbetegedésekhez képest – emelte ki.

Nagyon fontos a megfelelő személyes higiénia mellett – hiszen a baktériumot kézzel is bevihetjük a szervezetbe – az élelmiszerek körültekintő tárolása. A felbontott, nem hőkezelt, fogyasztásra kész élelmiszereket érdemes két napon belül felhasználni a hűtőből. Kerülni kell a nyers hús és a tej, valamint az ezekből készült termékek fogyasztását. A hőkezelés megoldás a baktérium elpusztítására – összegezte a javaslatokat.

A megfelelő higiénia veheti elejét a problémáknak

Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem tudják garantálni a Listeria-mentességet, kötelezően fel kell tüntetniük a termékeiken, hogy ezek hőkezelés után fogyaszthatók – tért ki rá. Külön kockázatot rejtenek például a szeletelőgépek, szállítószalagok, ezek felületén is képes ugyanis elszaporodni a baktérium. Ebben az esetben is a megfelelő higiénia veheti elejét a problémáknak – fűzte hozzá.

A megbetegedés tünetei lehetnek enyhe emésztőszervi vagy légúti panaszok, enyhe láz, de súlyos esetben akár agyhártyagyulladás is felléphet – mondta.

Felidézte azt a 2018-as esetet is, amikor egy hazai vállalkozás fagyasztott kukoricája okozott komolyabb járványt Európa-szerte. Elsősorban olyan országokban regisztráltak megbetegedéseket, ahol a terméket nyersen fogyasztották. Magyarországon – ahol a fagyasztott kukoricát jellemzően hőkezelés után eszik az emberek – nem történt megbetegedés – jelezte az élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgató.

Megosztás

További híreink

Óriásit esett hazánkban a mezőgazdasági gépek forgalma 2024-ben, 32 százalékkal kevesebb volt, mint 2023-ban

2025.04.23.

A vállalkozások 196,8 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024-ben, ami 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól.

Milliárdok indultak útnak a juhtartókhoz – Ön is köztük van?

2025.04.23.

Április harmadik hetében megkezdődött a 2024-ben igényelt, anyajuhtartáshoz kapcsolódó támogatások végfizetése.

Három új rendelet segíti a gazdákat: fóliasátrak, krízisbiztosítás, vízdíj

2025.04.23.

A 2025. április 22-én megjelent Magyar Közlöny három olyan rendeletet tartalmaz, amelyek célja a természeti károk enyhítése, a krízisbiztosítási rendszer egyszerűsítése és a vízszolgáltatási költségek átvállalása.

A Nébih-ellenőrzés eredménye: nagy arányban csalják el a bejelentést a drónos repüléseknél a magyar pilóták

2025.04.23.

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla.

A magyar állam fizeti idén a vízdíjat, ha...

2025.04.23.

2025-ben nem kell kifizetniük a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat a termelőknek.

A cirok 2025 nagy nyertese lehet – ha tudja, mivel védekezzen a gyomok ellen!

2025.04.23.

A klímaváltozás hatására egyre több figyelem irányul a cirokra, amely a kukorica szárazságtűrő alternatívájaként komoly lehetőséget kínál a hazai növénytermesztésben.

Partnerhírek
Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partner

Mitől vannak problémák a gabonákban?

2025.04.22.

Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás