A 2021-es esztendő komoly próbatétel elé állította a német élelmiszeripar szereplőit. A koronavírus világjárvány mellett az energiahordozók, a nyersanyagok és a logisztika költségei mind jelentősen megemelkedtek. A német Szövetségi Élelmiszeripari Egyesülés (BVE) június végén adta ki éves jelentését az ágazat előző évi eredményeiről és aktuális helyzetéről. Eszerint a világjárvánnyal járó kihívások, az ellátási láncok feszültségei ellenére összességében sikeres évet tudhat maga mögött a szektor. 

A Magyar Mezőgazdaság írta meg, hogy a német élelmiszer-feldolgozóipar csaknem 640 ezer főt foglalkoztat, 6,15 ezer termelő egységben. A szektor 2021-as forgalma elérte a 186,3 milliárd eurót, vagyis 0,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Az árak emelkedését is figyelembe véve ez valójában az élelmiszeripar termelési volumen 1,7 százalékos csökkenését jelenti, a 2020. évi 0,8 százalékos csökkenést követően - közölték.

A 2021-es esztendő komoly próbatétel elé állította a német élelmiszeripar szereplőit: a koronavírus világjárvány mellett az energiahordozók, a nyersanyagok és a logisztika költségei mind jelentősen megemelkedtek - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

A német Szövetségi Élelmiszeripari Egyesülés, a BVE (Bundesvereinigung der Deutschen Ernährungsindustrie) jelentése sikeresnek ítéli ugyan az ágazat múlt évi teljesítményét, pedig az „ellentmondásos” jelző talán jobban leírja - fogalmaztak. A belföldi értékesítés ugyanis 2,7 százalékkal csökkent, 120,5 milliárd euróra, az export értéke viszont 7 százalékkal nőtt, elérte a 65,8 milliárd eurót. Ezzel az export részaránya a teljes forgalomban 2 százalékponttal emelkedett, 35,3 százalékra.

Jó évkezdet adott reményt

A német élelmiszerexport csaknem háromnegyede, 48,4 milliárd euró értékű áru EU-s partnerországokba irányult. A teljes kivitel 7 százalékos dinamikáját meghaladta az oda irányuló kivitel növekedése. 11,5 százalékkal több árut küldtek, mint egy évvel korábban. Az Európai Unión kívüli országokba viszont 17,4 milliárd euró értékben szállítottak, ami csaknem 4 százalékkal elmarad a 2020-as értéktől.

Termékcsoportok szerinti megoszlásban az édesipari, a tartós sütőipari termékek és a fagylaltok, jégkrémek (15,3 milliárd euró), a tej és a tejtermékek (14,9 milliárd euró), valamint a húsok-húskészítmények (14,8 milliárd euró) alkották a német élelmiszeripari kivitel több mint háromnegyedét. „Az ágazat 2022. évi kilátásai – ahogy azt már az év kezdete is mutatja – nem rosszabbak“ – írták a BVE-jelentés interneten közzétett kivonatában. 

Konferencia és következtetések

A német agrár- és élelmiszergazdaság negyedik külgazdasági konferenciája az ágazat előtt álló kihívásokra fókuszált. A június elején, Bonnban tartott konferencián mind az előadásoknak, mind az előadásokat követő vitáknak az orosz-ukrán háború, a kereskedelmi láncok ellátási kötelezettségére vonatkozó törvény költségnövelő hatása, a Vietnammal folytatott kereskedelemben rejlő potenciál, valamint az interkulturális együttműködés, mint a külkereskedelmi tevékenység sikerének feltétele álltak a középpontjában.

Az ágazatot alkotó vállalkozások várakozásait a közelmúltban mérte fel a BVE. A felmérés eredményeire hivatkozott a szervezet titkára, Oliver Kölsch a konferencián tartott előadásában, amikor figyelmeztető jelnek nevezte, hogy minden második cég exportja akadozik. Felszólította a politikusokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ellátási láncok biztonságáért és a nyitott piacokért, illetve hogy nyissák meg a védett piacokat.

Sarah Lena Jansen, a Nemzetközi Együttműködési Társaság agrárkereskedelemért, agrárfejlesztésért és agrárfinanszírozásért felelős vezetője szerint az ágazat aktuális problémáit és a jövő kihívásait a magánszektor innovációs erejével lehet leküzdeni. Ezt az erőt pedig különböző fejlesztési programokkal kellene tovább erősíteni.

Figyelmeztetés az agrár­kormányzatnak: súlyosbodik a helyzet

„Az élelmiszer-értéklánc valamennyi szereplőjének személyes elkötelezettsége tette lehetővé, hogy sikerült biztosítanunk az élelmiszerellátást. Csakhogy az előttünk álló kihívások továbbra sem csökkennek, egyre közelebb kerülünk a törésponthoz” – figyelmeztetett Christoph Minhoff, a BVE főtitkára a jelentés nyilvánosságra hozatalakor.

„Az élelmezési minisztériumnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy több nyersanyag álljon rendelkezésünkre, és hogy az iparra nehezedő terhek csökkenjenek. Csak ezáltal lehetne hatékonyan leszorítani a fogyasztói árakat” – mondta a BVE főtitkára a cikk szerint.

Megosztás

További híreink

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Szilvaválság az unióban? Nézze meg, hogyan teljesít Magyarország!

2024.10.15.

A szilvatermesztés Európa-szerte nehéz időszakon megy keresztül: a tavaszi fagykárok és az időjárási szélsőségek érezhetően visszavetették a termést. Az Európai Unió több országában is csökkent a betakarított szilvamennyiség, míg a magyar piac kisebb növekedést mutatott, de a szélsőséges időjárás nálunk is gondot okozott. Az export-import adatok tükrében jól látható, hogy a szilvapiac dinamizmusa jelentős mértékben függ a globális kereskedelem változásaitól.

Most már tartósan be kell rendeszkedni a mínuszokra

2024.10.15.

Az előttünk álló napokban változékony, de túlnyomórészt száraz időjárásra számíthatunk. A hét elején még több helyen előfordulhat eső, de napközben fokozatosan csökken a felhőzet, és egyre több napsütés várható. A hajnali órákban több helyen pára- és ködfoltok képződhetnek, míg a nappali hőmérsékletek 12 és 21 fok között alakulnak, jelezve az őszies, de enyhe időt.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás