A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívták fel a figyelmet az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján. A kutatók egy 23 évvel ezelőtti kétéves vizsgálat megismétlésével tanulmányozták a mezőgazdaságban hasznos szerepet betöltő pókok állományainak hosszú távú változását. A vizsgálat eredményeit bemutató publikáció a Scientific Reports című tudományos folyóiratban jelent meg - közölte az ELKH.

A vizsgálatok eredményeinek összevetése azt mutatta, hogy a pókállomány jelentősen, mintegy 50 százalékkal csökkent a hazai mezőgazdasági területeken a közel negyed évszázados időtávban. Bár az összfajszám csak minimálisan változott, számos korábban gyakori mezőgazdasági faj létszáma drasztikusan lecsökkent. Az ELKH közleményét szemléztük.

A kutatók egy 23 évvel ezelőtti kétéves vizsgálat megismétlésével tanulmányozták a mezőgazdaságban hasznos pókok állományainak hosszú távú változását

"Hat éve sokkolták a közvéleményt azok a német kutatások, amelyek kimutatták, nem véletlen, hogy ritkábban kell autóablakot mosni egy hosszú úton, ugyanis a repülő rovarok egyedszáma 27 év alatt 75 százalékkal csökkent a németországi védett területeken" - idézték fel.

A beszámoló szerint a "rovarapokalipszisnek" is nevezett jelenség valódiságát több további vizsgálat is megerősítette. A rovarok és más ízeltlábúak éppen óriási biomasszájuk és fajgazdagságuk miatt kulcsszerepet játszanak a földi bioszféra működésében, és különféle ökoszisztéma-szolgáltatások révén az emberiség létének biztosításában is, elég csak a beporzásra vagy a lebontásban, talajképződésben játszott szerepükre gondolni - emelték ki.

Fontos és hasznos természetszabályozók

A pókok különféle mezőgazdasági kultúrákban számos rovarkártevő fontos természetes ellenségei. Ugyanakkor, mint rámutattak, az ízeltlábúak e csoportjának populációváltozásai más rovarokhoz képest világviszonylatban is alulkutatottak, és ebben az esetben sem egyértelmű, hogy a változások a globális klímaváltozásra vagy a helyi tényezők megváltozására vezethetők-e vissza.

E kérdésre kereste a választ az ATK Növényvédelmi Intézetének (NÖVI) Samu Ferenc vezette kutatócsoportja az ÖK Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportjának bevonásával.

A beszámoló szerint a kutatók a 23 évvel ezelőtti vizsgálatot egy peszticidekkel nem kezelt lucernaföldön és füves szegélyében ismételték meg, a helyi változások hatásainak kiküszöbölésére törekedve. A gyűjtési időszak, a módszerek és a mintavétel tekintetében az akkor alkalmazott protokollt reprodukálták.  

Csökkenő változatosság a hálóépítők között

E folyamat eredményeként a természetközeli és az agrárélőhelyek korábban markánsan elkülönült pókközösségei mára hasonlóbbá váltak, ami a változatosság csökkenését jelzi, különösen a hálóépítő mezőgazdasági pókfajok esetében - írták.

"A klímaváltozás, az intenzív tájhasználat és a természet visszaszorulásának problémaköre jól ismert, a mostani kutatás azonban újabb érvekkel támasztja alá, hogy e kedvezőtlen folyamatok megállításához sürgős cselekvésre van szükség" - figyelmeztettek a vizsgálat eredményei alapján a kutatók.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tudósok „gyapjas egereket” hoztak létre – a mamutok visszatérése már csak idő kérdése?

2025.03.16.

Ezek a „gyapjas egerek” a Colossal nevű fajfeltámasztási vállalat genetikai módosításának eredményei. A módosítás célja olyan tulajdonságok beépítése, amelyek segítik az állatok túlélését fagyos hőmérsékleten.

A Yamaha Agriculture nagy dobása: autonóm technológia és AI a mezőgazdaságban

2025.03.15.

A Yamaha Motor Co., Ltd. felvásárolta az új-zélandi Robotics Plus vállalatot, és elindította a Yamaha Agriculture nevű, amerikai székhelyű mezőgazdasági technológiai céget. A Yamaha Agriculture az autonóm gépekre és az AI-alapú digitális megoldásokra összpontosít, hogy segítse a speciális növénytermesztőket a hatékonyság és fenntarthatóság javításában a munkaerőhiány és az éghajlati kihívások közepette.

16 megfontolandó tanács – hogy ne kerüljön vagyonokba a kertépítés

2025.03.15.

A kertészkedés drága hobbi lehet. Létezik azonban néhány olyan pénztakarékos kertészkedési tipp, amelyek által anélkül élvezhetjük az egészséges termést, hogy túlzottan nagy terhet rónánk a családi költségvetésünkre.

Rászámoltak a magyar diótermesztésre, felállhat a padlóról?

2025.03.15.

A magyarországi diótermelés az utóbbi évek során rengeteg nehézséget élt meg. Az ágazatnak egyszerre kellett felvennie a versenyt az olcsóbb importtermékekkel, az időjárási viszontagságok miatti csökkenő terméssel, valamint olyan kártevőkkel, amelyek megjelenése jelentősen rontott a korábban elérhető magyar dió mennyiségén.

Célként érdemes megfontolni a pályázatoknál a zöldítést és a hatékonyságnövelést az OTP Agrár szakértője szerint

2025.03.15.

Az OTP Agrár szakértője, Szabó István előadásában kitért arra, hogy a banki működés fenntarthatósági szempontú aktív menedzsmentje elengedhetetlen.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 188 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás