Hirdetés
Drága a darázsirtás, de megéri
A nyár elején egyre többször találkozhatunk darazsakkal. A szárnyas rovarok kiirtása azonban nem egyszerű feladat, sőt, akár komoly összegeket is fizethetünk a szakembereknek. Az irtásuk komoly károkat tud okozni a környezetben, így, ha van rá mód, érdemes alternatív megoldásokat felkutatni a problémamegoldásra. Ezek ugyanis nem csak környezetvédelmi szempontból, de anyagilag is jobban megérik. A cikkben az árakról is írtunk.
A Pénzcentrum írta meg, hogy a dolgozó rovarok kora tavasszal kezdik meg építeni a fészkeiket, amik késő tavasszal, illetve nyár elején már közepes méretűre is nőhetnek. Amikorra pedig elérik a csúcsméretüket, a kaptárak óriásira is dagadhatnak, a rovarok pedig kifejezetten agresszívvá is válhatnak. Egy nagyobb darázskolónia megkeseríti az ott lakó emberek életét. Az egyik probléma, hogy a jelenlétük tragédiát is okozhat. A csípésük ugyanis egyes emberekben olyan allergiás reakciót válthat ki, ami, ha nem kezelik gyorsan és szakszerűen, halálos kimenetelű is lehet.

A rovarcsípésekkel méreganyag kerül a szervezetbe, ez pedig minden esetben kisebb-nagyobb helyi reakciókat vált ki – mondta el a témáról dr. Bánvölgyi András, a Semmelweis Egyetem Bőr,- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika adjunktusa. A szakember felhívta rá a figyelmet, hogy egyes rovarok csípésénál gyakran kialakulhatnak súlyos tünetek, mint a csalánkiütés, vagy akár a torok duzzanata, amivel azonnal orvoshoz kell fordulni.
Hirdetés
Fulladás és duzzanat
Dr. Csáki Csilla allergológus szerint allergia esetén a csípés helyén kívüli, távolabbi testrészeken is megjelenik dagadás. Ez figyelmeztet arra, hogy ez az egész szervezetet érintő reakció is lehet, aminek a legsúlyosabb formája a fulladás és a torokduzzanat. Ám enélkül is létrejöhet keringésösszeomlás. A doktornő elmondta, hogy általában az, ha csak helyileg dagad meg a csípés, még nem jelent feltétlenül allergiát. De ha hatalmasra duzzad, az egy figyelmeztető jel, így ebben az esetben is érdemes kivizsgáltatni. Ha valaki külső szemlélőként néz végig egy olyan allergiás reakciót, ami adott esetben fulladással jár, fontos, hogy megnézze, van-e a betegnél önbelövő adrenalin injekció, amit azonnal be kell adni neki. Ha nincs, azonnal hívni kell a mentőket, akiknek mindenképpen jelezni kell, hogy anafilaxiás sokkot kapott a beteg. Ezután, amíg várjuk a mentőket az illetőt fektessük le és emeljük meg a lábait abban az esetben, ha vesz levegőt, de már nincs magánál és nem fuldoklik – tanácsolta az allergológus.
A darázsfészek eltávolítása
Többféle lehetőség van a darázsfészkek eltávolítására: megpróbálkozhatunk vele magunk, vagy szakembert is hívhatunk. Az első esettel az a legnagyobb gond, hogy könnyedén rosszul sülhet el az irtás, és nagy kárt tudunk okozni a természetben, miközben magunkra is haragítjuk a darazsakat. Ha szakembert hívunk, ők nyom nélkül el tudják tüntetni a fészket, viszont ők is legtöbbször olyan vegyszereket használnak, amik nem csak a darazsakat, hanem az alapvetően ártalmatlan rovarokat is elpusztítják. Ezért is fontos, hogy mielőtt vegyszerekkel nekiesünk a darazsaknak gondolkozzunk el egy alternatív megoldáson.
Az alapvető probléma, hogy globális szinten drasztikus mértékben csökken a beporzó rovarok száma, és ebben az élőhelypusztulás és a növényvédőszerek is nagy szerepet játszanak.
Éppen ezért a beporzó rovarok védelmében az utóbbi időben egyre inkább elterjedt az, hogy rovarszállókat hoztak létre, mint például a garázsdarázs, de szerencsére egyre több alternatív megoldás létezik – mesélte Fridrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője. A darazsak pedig hasonlóképpen beporzó rovarok, mint a méhek, így érdemes egy darázsgarázst telepíteni a kert végébe, ahol nem zavarnak minket a rovarok és mi se őket. Az esetleges telepítéshez pedig a környezetvédők segítségét is tudjuk kérni.
Kerti otthonok a darazsak számára
Rovarhoteleket, ahová a magányosan élő méh- és darázsfajok be tudnak költözni, olcsón tudunk készíteni otthon is. Még csak jobb kézügyesség sem kell hozzá, hiszen annyi a dolgunk, hogy lukakat fúrunk egy farönkbe, vagy nád segítségével készítünk nekik egy üreges otthont. Arra érdemes figyelni, hogy ha az ember el akar távolítani egy darázsfészket, akkor a kipusztításuk helyett találjunk nekik egy alternatív élőhelyet. Ezért érdemes rovarszállókat telepíteni a kertünk egy félreeső részébe. Ha oda be tudnak szokni a rovarok, a házunkban nem esik kár és békében tudunk egymás mellett élni – tette hozzá Fridich Róbert.
Ha nincs más megoldás, mint a darazsak irtása
Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, ne bolygassuk a darazsakat! Egyedül pedig semmi esetre se kezdjünk bele a feladatba. Ha mégis úgy ítéljük meg, hogy a darázsfészek már akkorára dagadt, hogy nem tudunk alternatív megoldással élni, esetleg allergiásak vagyunk a csípésre és nem szeretnénk kockáztatni, érdemes egy szakember segítségét kérni. Azonban készüljünk fel, hogy ez egyáltalán nem olcsó mulatság és mindenképpen érdemes több ajánlatot is kérni.
Ugyanis az árat több minden is befolyásolhatja:
- mekkora a darázsfészek,
- hol, milyen magasságban helyezkedik el, illetve az, hogy
- mennyire közelíthető meg fizikai valójában a darázsfészek.
A fentiek miatt éppen ezért az oldalakon csak egy irányárral szembesülünk, és a szakember csak akkor ad nekünk egy ajánlatot, ha minden információ a birtokában van. Ráadásul ezek az árak még az alapján is változhatnak, hogy Budapesten, vagy például a Balaton környékén nyújtják a szolgáltatást, hiszen sokszor kiszállási díj is társul az összeghez. Az árak pedig nagyon eltérőek lehetnek.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés