Harmincadik alkalommal rendezték meg 2023. május 4–én, 5-én és 6-án az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat, a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozóját Hódmezővásárhelyen. A Hód-Mezőgazda Zrt. szervezésében megvalósuló kiállításon az állattenyésztés 8 ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi- és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és a kapcsolódó növénytermesztés szakiparának fontos képviselői mutatkoztak be. A Magro.hu mindhárom nap a helyszínen volt, képes beszámolónk következik.

Az 1994-től a Magyar Állattenyésztők Szövetségével és annak tagszervezeteivel megrendezett kiállítás egyik legfontosabb és leglátványosabb elemét a nyilvános tenyészállat-bírálatok és a fajtabemutatók jelentik, melyen a mindenkori hazai állomány legjavát láthatják a szakemberek és az érdeklődők.

A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitója - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

A háromnapos vásár több száz kiállítója között szerepeltek az állattenyésztési, tartástechnológiai, agrárinformatikai, szaporodásbiológiai, állategészségügyi és gyógyszeripari, takarmányozási és élelmiszeripari termékeket, eszközöket, berendezéseket gyártó és forgalmazó cégek is.

A kiállításon összesen mintegy 700 tenyészállatot mutatott be több mint 200 tenyésztő. Tejelőmarhából 34 kiállító 2 fajta összesen 119 egyedét, húsmarhából 44 kiállító 10 fajta összesen 118 egyedét ismertette. 31 juhtenyésztő 60 boxban mutatott be 15 fajtát, és 210 állatot hoztak el a kiállításra. Sertésből 15 kiállító 99 állatot mutatott be 6 fajtát és 4 keresztezési konstrukciót (F1) reprezentálva. Az öt lófajta közül idén a nóniusz volt a kiemelt. 52 lovas kiállító összesen 128 tenyész­állatot vezetett fel, továbbá két parlagi szamarat is kiállítottak - írta a Magyar Állattenyésztők Lapja.

A 30. Alföldi Állattenyésztési Napok abszolút limousin fajtagyőztes és egyesített hímivar kategória győztes bikája - Fotó: Mesterházi József

Miniszteri nagydíj

Az Agrárminisztérium Miniszteri Nagydíját a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok alkalmából a Magyar Állat­tenyésztők Szövetsége kapta a tenyészállat-kiállítás szervezésében kifejtett munkájuk elismeréseként. A díjat Farkas Sándor miniszterhelyettes adta át.

Gyönyörű díj és oklevél

MÁSZ díjak

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége minden évben elismerésben részesíti a kiállításon legszínvonalasabban bemutatkozó tenyésztőszervezetet. A díjat idén a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége érdemelte ki azzal, hogy tagszervezetei kiemelkedő munkát végeztek a tenyészállatok színvonalas bemutatása érdekében. 

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége összevont tenyésztési nagydíját a kiállításon legeredményesebben szereplő kiállító, Fekete József gyanógeregyei sertéstenyésztő kapta, aki megnyerte a sertéstenyésztési nagydíjat, továbbá három első és egy második díjat kapott.  

Szarvasmarha a 30, Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitója előtt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége valamennyi állattenyésztő nevében emléklapot adományozott Gulyás Márta, Fenyvesi Katalin és Czuczi István részére, megköszönve lelkiismeretes munkájukat, mellyel az állattenyésztőket és a Magyar Állattenyésztők Szövetségét a tenyészállat-kiállítás szervezésében segítették. Az okleveleket és az ajándékokat Zászlós Tibor, a MÁSZ elnöke és dr. Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója adták át.

Balról Zászlós Tibor, a MÁSZ elnöke, Farkas Sándor miniszterhelyettes és dr. Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója

Egyed Béla emléke az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok történelmében

Az Állattenyésztési Napok egyik megálmodója és valóra váltója volt Fekete Balázs és Ujvári Tibor mellett Egyed Béla (1949–2022), a Hód-Mezőgazda Zrt. egykori vezérigazgatója, aki sajnos már nem ünnepelhette meg a 30. programot. Fekete Balázs kezdeményezésére a Hód-Mezőgazda Zrt. tulajdonosai és a cég vezetősége emléktáblát készíttetett. A márványtáblán elhelyezett bronzból készült arckép domborművet, Návay Sándor szobrászművész alkotását, a Vándorsólyom fogadó falán helyezték el és avatták fel a kiállítás 3. napján.

A a Hód-Mezőgazda Zrt. részéről balról jobbra Harsányi Zsolt tulajdonos, Fekete Balázs állattenyésztési és kiállítási igazgató és Antal Gábor vezérigazgató beszélt az Egyed Béla emlékét megörökítő márványtábla leleplezése előtt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Állategészségügyi kihívások és megoldások a gazdasági haszonállat tartásban

A rendezvényhez minden évben kapcsolódnak tudományos és szakmai továbbképző rendezvények. Idén a haszonállat-tartásban jelentkező állategészségügyi kihívásokról tartottak konferenciát az Állatorvostudományi Egyetem előadóival. 

Az „Állategészségügyi kihívások és megoldások a gazdasági haszonállat tartásban” címmel megrendezett konferencián írt alá együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem és a Hód-Mezőgazda Zrt. képviseletében Sótonyi Péter rektor és Antal Gábor vezérigazgató.

A konferencián aláírt együttműködési megállapodás értelmében az állatorvos hallgatók gyakorlaton vehetnek részt a társaságnál, illetve az egyetem a tudása átadásával segíti a cég még eredményesebb termelését - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Nem csak az állatorvosoknak szól ez a konferencia, hanem a gazdáknak is. Szeretnénk, ha olyan ismeretekkel gyarapodnának, amelyeket a mindennapi gyakorlatban is hasznosítani tudnak. Akkor jó egy konferencia, ha aki meghallgatja az előadásokat, hazaviszi a tudást és másnaptól jobban, eredményesebben végzi a munkáját  – mondta a megnyitóbeszédében Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora. Hangsúlyozta, aggasztóak a hazai haszonállat-számok.

Csökkenő állatlétszám és jelentős együttműködés

30 évvel ezelőtt még 13 millió disznót neveltek fel az országban, ma már ez a szám 2,8 millió. Az a falu, ahol évi 10 ezer sertést adtak le bérhizlalásban, ott ma már csak ötvenet. A rektor azt is hangsúlyozta, a kiváló állattenyésztők mellett jól képzett állatorvosokra van szükség - számolt be róla a Délmagyar.

Sertés tenyészállat bírálat a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok első napján - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Nem az egyetem hibája, hogy nincs elég állatorvos, aki ért a haszonállatokhoz. Ha nincs annyi gazdasági haszonállat, akkor abból nehéz megélni egy állatorvosnak – mondta Sótonyi Péter és hozzátette, az egyetem ösztöndíjjal is támogatja azokat a hallgatókat, akik vállalják, hogy meghatározott ideig haszonállatokkal foglalkoznak.

Sokan gyűltek össze az "Állategészségügyi kihívások és megoldások a gazdasági haszonállat tartásban" szakmai konferenciára - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezetője kiemelte, társaságuk évi több mint 40 ezer hízósertést ad le, kocánként 4300-4600 kilogramm értékesített hízójuk van.

Hogy ezt teljesíteni tudjuk, rendkívül magas színvonalon kell dolgoznunk, ehhez a tudományos háttérre is szükségünk van  – mondta. Kiemelte, örömmel vesznek majd részt az ide érkező állatorvos hallgatók gyakorlati képzésében.

A tanácskozáson többek között az állat-alaptámogatások kifizetéséről, az asszisztált reprodukció jelentőségéről, a fenntartható takarmányozásról is szó volt, de az újra felbukkanó állatbetegségekről és a bioterrorizmusról is hallhattak előadást az érdeklődők - írták.

A szakember-utánpótlást segíti az agrárszakképző intézmények III. Országos Gazdászversenye, melyet pénteken tartottak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Látványos és izgalmas volt a III. Országos Gazdászverseny

Pénteken, egész nap tartott az Agrárszakképző Intézmények III. Országos Gazdászversenye a Takács Ferenc Képző Központ területén, valamint a lovaspályán. 

Az izgalmas versenyen az ország agrárszakképző intézményeinek 10 diákcsapata mérte össze tudását a gazdálkodáshoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati összefüggések, továbbá az ügyesség, valamint a rátermettség területén. Dr. Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója a verseny és a képzések részleteiről is beszélt az Agro Naplónak az alábbi interjúban.

Dr. Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója beszél a III. Országos Gazdászverseny kezdetén - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Milyen eredményeket hozhat az agrárképzésnek, a felsőoktatásnak és a gyakorlati szereplők számára a 2023-as Gazdászverseny?

Azt gondoljuk és reméljük, hogy egy ilyen országos verseny ráirányítja a figyelmet az agrárszakképzés fontosságára. Továbbá arra, hogy ösztönözze a fiatalokat, hogy minél jobb tanulmányi eredményeket érjenek el, ezáltal pedig a felsőoktatási környezetben és szinten is folytassák a tanulmányaikat. A tudást és az eredményeket értékelő szakmai zsűriben olyan cégvezetők is jelen voltak, akik lehetséges munkavállalóikra tekinthetnek itt. A személyes találkozó pedig lehetőséget ad arra, hogy jó emlék mellett akár barátságok köttessenek, és olyan szakmai tartalmakat kaphassanak a fiatalok, ami segítheti, megalapozhatja a jövőjüket is.

Milyen kapcsolódási pontok, fejlődési és oktatási lehetőségek valósulnak meg az agrárszakképzés részéről a fiatalok számára?

Az élő kapcsolat nagyon fontos a szakmában, a duális képzés működése ennek a terepe. A szakképzésben oktatók folyamatos és rendszeres továbbképzéseken vesznek részt. A mi esetünkben, az Alföldi Agrárszakképzési Centrumban ezt oktatói továbbképzési programok kidolgozásával oldjuk meg, ami a szakmai oktatók tekintetében a duális képzést helyezi a fókuszba.

Dupla cél, hogy a vállalati szakemberek megismerjék az oktatásmódszertan fő trendjeit, a szakoktatók pedig gyakorlati ismereteket kaphatnak a legkorszerűbb agrotechnológiákról. Lényeges, hogy a többi központban is működnek a képzések, így a cégek, a vállalatok szakembereinek bevonásával történik a szakmai oktatás.

Izgalmas volt az agrárszakképző intézmények III. Országos Gazdászversenye, melyet pénteken tartottak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Kölcsönös előnyök és oktatásfejlesztés

Az oktatás magasabb szintű lesz, a végzett, szakmát szerzett tanulók korszerűbb, piacképesebb, jól konvertálható tudáshoz jutnak. Eközben a duális képzést biztosító cégeknél, velük együtt fejlődő oktatók által tanulják a szakmákat, valamint nagyobb az esélyük arra, hogy megbecsült munkavállalók lehetnek, illetve inspirációt, ötleteket kaphatnak saját vállalkozás indításához, vagy továbbfejlesztéséhez – mondta Dr. Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója.

Izgalmas volt az agrárszakképző intézmények III. Országos Gazdászversenye, az esemény győztese a Kiskunfélegyházáról érkező Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata lett. A képen a díjakat veszik át a bajnokok és a felkészítő tanáruk - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Maratoni előadássorozatot teljesítettek a Hód-Mezőgazda Tanösvény közreműködői

Az idei kiállítás újdonsága a Hód-Mezőgazda Zrt. és konzorciumi partnereinek tanösvény programja, melyen elismert és gyakorlott szakemberek mutatták be a gazdálkodóknak a takarmánynövény-termesztéshez és a minőségi takarmány-előállításhoz kapcsolódó újdonságokat és helyes gyakorlatokat.

A 3 nap során maratoni előadássorozatot teljesítettek a Hód-Mezőgazda Tanösvény közreműködői az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok egyik új programján. A szakemberek 7 témakörben mutatták be a talajtól a takarmányig vezető technológiai, növénytani és talajtani folyamatokat.

Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt. termelési vezérigazgató-helyettes beszél a Hód-Mezőgazda Tanösvény első állomásán - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

1. HÁZIGAZDA – JÓ GYAKORLAT

Előadó: Kurusa Tamás termelési vezérigazgató-helyettes, Hód-Mezőgazda Zrt.

Tematika: Fontos, hogy az állattenyésztés és a növénytermesztés olyan közös célokat határozzon meg, amelyek elérhetők, és figyelembe veszik az ágazatok lehetőségeit, a térségi adottságokat és a korlátokat is. A tanösvény célja számunkra az, hogy bemutassa a kapcsolatot, mely a két ágazatot összeköti, és a talajt, a termőföldet, amely a rendelkezésünkre áll.

2. TALAJTAN - INTERAKTÍV TALAJSZELVÉNY

Előadó: Dr. Hupuczi Júlia főiskolai docens, Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet

Tematika: Mivel mezőgazdasági területeinknek csak kis százalékát tudjuk öntözni, ezért nagyon felértékelődik a talajok nedvességmegőrző képességének vizsgálata, javítása. Fontos feladat a talajépítő eljárások kutatása, hiszen a biológiailag diverz és egészséges termőtalaj képezi a termésbiztonság alapját.

Dr. Hupuczi Júlia, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet főiskolai docense beszél a Hód-Mezőgazda Tanösvény második állomásán az interaktív talajszelvényben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

3. TALAJBIOLÓGIA – SZERVESANYAG GAZDÁLKODÁS

Előadó: Dr. Varga Sándor szakmai vezető és Simkó Attila laborvezető a Phylazonit Kft. részéről

Tematika: Termékeny talajról abban az esetben beszélhetünk, ha rendelkezik elegendő szerves anyaggal, stabil talajszerkezettel és nem utolsó sorban aktív talajélettel. A talajélet károsodásával annak szerkezetépítő hatását veszítjük el, mint ahogy szerves anyag nélkül nem tudjuk optimális szinten tartani a hasznos mikroorganizmusokat sem. E három tényező szorosan összefügg: ha bármelyik sérül, a másik kettő is sérül.

A talajbiológia és a szervesanyag gazdálkodás fontos gyakorlati részleteiről is szó volt a Hód-Mezőgazda Tanösvény harmadik állomásán - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

4. TALAJMŰVELÉS – MEGFELELŐ AGROTECHNIKA

Előadó: Gyurik Bence - HORSCH termékmenedzser, Axiál Kft.

Tematika: A szerkezeti degradáció, melyet sok esetben a túlművelés okoz, csak több évi munkával fordítható vissza. Elsőként a kevesebb menetszám elérése a fontos a talajtömörödésének mérséklésére, valamint egyes területeken a forgatásos, mélyművelés elhagyását is számba kell venni, hogy megakadályozzuk a talaj nedvességvesztését. Kiemelt jelentősége van továbbá a szervesanyag pótlásának is, de leginkább annak, hogy ismerjük meg talajainkat, tudatosan tervezzük meg munkaműveleteinket és állítsuk össze gépparkunkat úgy, hogy megfelelő időben, helyen éljünk a technológia adta lehetőségekkel.

5. NÖVÉNYÉLETTAN –ÉLMÉNYSZERŰ NÖVÉNYBIOLÓGIA

Előadó: Dr. Parádi István ügyvezető igazgató, ExperiPlant Kft.

az ELTE TTK Biológiai Intézet Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai Tanszékének adjunktusa

Tematika: Olyan alapvető növényélettani ismereteket mutatunk be, amelyek a különböző stresszhatásokra és kezelésekre adott növényi válaszok értelmezéséhez nélkülözhetetlenek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gazdálkodók és döntéshozók értsék és alkalmazni tudják a növényélettani fogalmakat és a növények növekedését, fejlődését és anyagcseréjét szabályozó legfontosabb folyamatokat. A növényélettan ismerete gyorsabb és pontosabb döntésekhez, és a kezelések és művelési folyamatok sikeresebb kiválasztásához járulhat hozzá.

Dr. Parádi István, az ExperiPlant Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a növények stresszélettanáról az érdeklődőknek a Hód-Mezőgazda Tanösvény ötödik állomásán - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

6. NÖVÉNYEGÉSZSÉG – NÖVÉNYI TELJESÍTŐKÉPESSÉG

Előadó: Szabó István üzletág-fejlesztési igazgató, Pro-Feed Kft Növényegészség Üzletág

Tematika: A növényekben meglévő genetikai potenciált úgy tudjuk leginkább kihasználni, hogy biztosítjuk a növények egészségét, azaz a maximális teljesítőképességi állapotát. A növényegészség ápolására szolgálnak a különféle biostimulátor (növény- és talajkondicionáló) készítmények, amelyek csoportosításával, hatásmódjával és okszerű felhasználásával szeretnénk megismertetni a vendégeket. Foglalkozunk a növényeket érő különböző stressz hatásokkal (pl. aszály, fagy), és az azok elleni védekezés lehetőségeivel.

Szabó István, a Pro-Feed Kft. üzletág-fejlesztési igazgatója a növényegészség témájáról beszél a Hód-Mezőgazda Tanösvény hatodik állomásán - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

7. TAKARMÁNY GAZDÁLKODÁS – TAKARMÁNYMINŐSÍTÉS ÉS SZAKTANÁCSADÁS

Előadó: Dr. Orosz Szilvia címzetes egyetemi docens, takarmányozási igazgató, Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft., Takarmányozási Igazgatóság

Tematika: Az öntözőberendezések telepítése előtt és mellett van más lehetőség is a klímaváltozás okozta nehézségek mérséklésére a tömegtakarmány-bázis szempontjából. Ezen új, komplex szemlélet elterjedéséhez szükséges az ismeretterjesztés és felvilágosítás, a korszerű ismeretek, az új tudományos eredmények és technológiák megismertetése a gyakorló szakemberekkel. A Tanösvény ezen állomásán az új szemlélet rendszerszintű bemutatása történik, szilázs- és szénamintákkal kiegészítve. 

A talajban történő változásokat és hatásokat is nagyon közelről lehetett megnézni a Hód-Mezőgazda Tanösvény állomásain - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Így látta a MÁSZ ügyvezetője a jubileumi programot:

Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezetője arról írt a Magyar állattenyésztők Lapja hasábjain, hogy 

“Szép kerek évfordulót ünnepeltünk Hódmezővásárhelyen. A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, vagy ahogyan mi állattenyésztők magunk között hívjuk: AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSI NAPOK, méltó volt a jubileumhoz. 1993 szilveszterén három kolléga és barát, Egyed Béla, Újvári Tibor és Fekete Balázs nem csak nagyot álmodott, de azt meg is valósították, és beírták magukat a magyar állattenyésztés történetébe. 

Kellettek persze ehhez az állattenyésztők is és kellett az összefogás. Henry Ford azt mondta: az összefogás csak a kezdet. A sikert az együttműködés és a közös munka hozza meg. Hódmezővásárhelyen mindez megvolt, megvan, és reméljük, még sokáig meg is lesz. 

Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezetője (középen) beszél az egyik szarvasmarha bírálaton - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Köszönet és profizmus

Köszönettel tartozunk az alapítóknak éppúgy, mint a Hódmezőgazda Zrt. tulajdonosainak, a Harsányi családnak, Antal Gábor vezérigazgatónak és csapatának azért, hogy a kiállítás csodaszép helyszínén immár három évtizede meg tudjuk valósítani közös álmunkat, és be tudjuk mutatni országnak, világnak a legszebb tenyészállatainkat. Az itt kapott elismerésnek presztízse van, hiszen ezen a kiállításon mindig átlag feletti a színvonal. 

A magyar állattenyésztés kitörési pontja az lehet, hogy a legújabb technológiákat alkalmazva egyedi, kiváló minőségű termékeket állítunk elő. Az országunk mérete miatt nekünk nem a tömegtermelésben kell versenyezni, a minél többet, minél olcsóbban elv mentén! 

Fogatok, lovak és hajtóik a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok egyik programján - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

A magyar élelmiszer ne a legolcsóbb legyen! Megfizethető legyen, és emellett a legjobb, a legízletesebb, a legegészségesebb, és a leginkább környezetkímélőbb módon legyen előállítva magyar genetikára, itt tenyésztett állatokra alapozva - fogalmazott.

Közös felelősségünk, hogy ezek a genetikai alapok jó kezekben maradjanak, hogy az emberek, a fogyasztók bízzanak a magyar állattenyésztőkben, keressék azokat a termékeket, amiket ez az ágazat előállít. A bizalomépítésre is kiváló lehetőség volt ez a kiállítás. Találkozzunk jövőre is Hódmezővásárhelyen, már most írjuk be a naptárunkba: 2024. április 25–27-ét - írta Dr. Wagenhoffer Zsombor.

Szerkesztette:

Csurja Zsolt

Gödöllői gazdász 2009
Óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök 2021, 3-as csoport

Cikkünk végén három videót is ajánlunk, melyet a Kurca Televízió csapata készített:

XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhely 2023 1. rész

https://www.youtube.com/watch?v=-oK6vYE-V0s

XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhely 2023 2. rész

https://www.youtube.com/watch?v=vcpGvX93-OU

XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhely 2023 3. rész

https://www.youtube.com/watch?v=b-vbQ4l7lSw

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Alakulnak az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) pályázat részletei

2024.10.16.

Az ÖKO támogatás egy 5 éves időszakra szóló kötelezettségvállalás, amely keretében a kedvezményezettek vállalják, hogy a támogatásba vont területeiken az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak.

A cserszömörce, ami szinte magát gondozza - gondozási tippek és érdekességek

2024.10.15.

A cserszömörce (Cotinus coggygria) egy szívós, lombhullató cserje, amely Kelet-Európában és Délkelet-Ázsiában őshonos. Látványos, sűrű, pihés virágzata miatt „füstfának” is nevezik. A növény természetes élőhelye sziklás hegyoldalakon és száraz erdős részeken található, ahol gyorsan elterjed a cserjék és fák között.

Makói hagyma: végleg befellegzett neki vagy van még jövője?

2024.10.15.

Az egykor világhírű makói vöröshagyma termesztése az elmúlt évtizedek során drámai mértékben visszaesett. Míg korábban több ezer hektáron termesztették, napjainkban alig néhány tucat hektáron foglalkoznak vele. A háttérben számos gazdasági és infrastrukturális probléma áll: az öntözés hiánya, a magas termelési költségek és az import versenytársak dominanciája mind hozzájárultak a hagyományos magyar hagyma háttérbe szorulásához.

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 109 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás