Az agrárszakképző intézményekbe 3532 diák iratkozott be a 2024-2025-ös tanévre, a felnőttoktatásban résztvevőkkel együtt 4200-an kezdik meg a tanulmányaikat ezen a területen - mondta az agrárminiszter az első szeptemberi hétfőn, Hajdúböszörményben. 

Nagy István agrárminiszter a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium évnyitóján beszélt, ahol hivatalosan is megnyitotta az agrárszakképzési tanévet. Azt mondta, ha valakinek van perspektívája a jövőben, azoknak a fiataloknak mindenképpen, akik az agráriumban látják a jövőjüket. Az ágazatban szinte minden folyamatosan változik: új technológiákat kell megtanulni, új eszközökkel, új berendezésekkel kell dolgozni, de egy dolog soha nem kerülhet veszélybe, a mindennapi kenyér megtermelése - figyelmeztette a fiatalokat a tárcavezető. 

Hajdúböszörményben Nagy István agrárminiszter nyitotta meg a tanévet - Fotó: Pelsőczy Csaba
Hajdúböszörményben Nagy István agrárminiszter nyitotta meg a tanévet - Fotó: Pelsőczy Csaba

A szakképzési rendszer átalakítása kapcsán megjegyezte: a tapasztalatok azt jelzik, hogy a magyar szakképzési rendszer jól vizsgázott, tízből hat fiatal választja a szakképzést, és 2024-ben is a legtöbben a technikumokat választották az általános iskola elvégzését követően. 

A központosításról is beszélt

Hozzátette, hogy a széttagolt intézményi struktúra helyett a lassan öt éve létrehozott agrárszakképzési centrumok ma már egységes rendszerként kezelik a hozzájuk tartozó iskolákat. "Természeti adottságainak köszönhetően Magyarországon a mezőgazdaság szerepe felbecsülhetetlen, ezért a jövő agrárgenerációjának nevelése is az" - közölte. Nagy István beszélt a duális képzés előnyeiről, és megállapította, hogy a szakképzés átalakításának eredményeként az agrár felsőoktatás is egyre népszerűbb.

Magyarországon nyolc felsőoktatási intézményben lehet agrártanulmányokat folytatni, amelyek iránt töretlen az érdeklődés - fűzte hozzá. 

Digitalizáció, munkakönnyítés és fejlődés

"Ma már nem a sáros gumicsizma jellemzi az agráriumot, hanem a modernizáció és a versenyképesség; a legfejlettebb informatikai eszközök, a robotika és a mesterséges intelligencia a mindennapok része a 21. század mezőgazdaságában" - mondta a miniszter. Hozzátette: a fiatalok is azt tapasztalják, hogy a befektetett munka megtérül, az agrárium biztos megélhetést, szó szerint és képletesen is kenyeret ad. 

Az agrárium stratégiai ágazat, nem a múlt, hanem a jövő, ezért ma már egyre inkább presztízs a mezőgazdaságban dolgozni, innovatív technológiákat alkalmazva, a fenntarthatóság elveit szem előtt tartva jó minőségű, biztonságos élelmiszert termelni, értéket előállítani - hangsúlyozta Nagy István. 

Hajdúböszörményben, az országos agrárszakképzési tanévnyitón. Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója jelezte: a centrumhoz tartozó agrárszakképző intézményekben 3500-an tanulnak, közülük 600 diák kezdi meg idén a tanulást. Az elmúlt négy évben kétmilliárd forintot fordítottak az intézményekben fejlesztésekre, az évnyitónak otthont adó hajdúböszörményi szakképzőben 270 millió fejlesztések történtek - tette hozzá.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás