Hirdetés
Debrecenből Vermillion városába: négy precíziós mezőgazdasági mérnökjelölt tanulhat Amerikában
Különleges lehetőséget kapott a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar négy hallgatója, akik a precíziós mezőgazdasági mérnök képzés keretében fél évet tanulhatnak a Dél-Dakotai Állami Egyetemen. A leendő szakemberek augusztus 24-én indultak a tengerentúli intézménybe, ahol az előadások mellett farmgyakorlatokon is részt vehetnek.
A Debreceni Egyetem három éve kötött a precíziós mezőgazdaság oktatását, kutatását érintő megállapodást a Dél-Dakotai Állami Egyetemmel. Ennek, valamint az intézmény elmúlt húszéves előkészítő munkájának köszönhetően indult el tavaly először a precíziós mezőgazdasági mérnök alapszak a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon - írta az intézmény weboldala.

A két intézményben a képzés szinte teljesen egyforma, így ennek eredményeként hoztuk létre azt a csereprogramot, ami hallgatóknak és oktatóknak is lehetőséget nyújt arra, hogy a partneregyetemen tanuljanak, oktassanak, kutassanak, ami egyedülálló a világon. Sőt, a leendő szakemberek diplomáját nem csak Európában, hanem tengerentúlon is elismerik majd – mondta Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes azon a sajtótájékoztatón, melyen bejelentették, hogy a képzés négy hallgatója féléves tanulmányi úton vehet részt az Egyesült Államokban.
Hirdetés
A közös képzés és a csereprogram révén az Amerikában megszerzett krediteket Debrecenben is elfogadják majd és fordítva. De nem csak ezért népszerű a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében a precíziós mezőgazdasági mérnök szak.
A képzésben résztvevő hallgatók olyan speciális szaktudásra tesznek szert, amely hidat képez a gazdászok és az informatikusok között, segítve a két szakág közös munkáját a folyamatok megértésében, a legújabb agrárinformatikai technológiák nyújtotta lehetőségek minél hatékonyabb alkalmazásában – emelte ki Sipos Péter, a DE MÉK dékánhelyettese.

Két gazdálkodó, egy informatikus és egy drónos szakember
A féléves csereprogram augusztus 26-án kezdődött és december 15-ig tart. A tanulmányi eredményeik és nyelvtudásuk alapján kiválasztott négy hallgató felkészült az izgalmas időszakra.
Életem legjobb döntése volt, hogy átjöttem erre a képzésre, ez az út pedig életem legnagyobb lehetősége – fogalmazott Hosszú Ádám, aki korábban egy évet tanult informatikusnak, de nem érezte a sajátjának ezt a szakmát, viszont mindig is érdekelte az agrárium, ezért a precíziós mezőgazdasági mérnök képzés indulásakor azonnak átnyergelt erre a szakra.
Bíró Ákos a drónok iránti érdeklődése miatt döntött a képzés mellett, míg Kis Ferenc és Tóth András a családi gazdaságban szeretnék alkalmazni az itt megszerzett tudást, hiszen, mint mondták: a jövő a precíziós mezőgazdaságé.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A hasonló a hasonlót szereti
2025.05.20.A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.
Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról
2025.05.19.2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés