Hirdetés
Debrecenben versengtek egymással a legjobb magyar – és szomszédos országbeli – pálinkák
Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (XII.) Pálinka- és Párlatversenyre rekordszámú nevezés érkezett: a tavalyi 1700 mintaszám után az idén több mint 2177 pálinkát neveztek, ebből 2169 tétel került a bírák elé.
Magyarországon kívül Szlovákiából, Romániából és Szerbiából is sok pálinkafőző nevezett. A verseny idei győztese az Árpád és Vadász Pálinka lett.

Nemes cél, akarat és befektetett munka: ez az a három erény, amely összeköti mindazokat, akik az elmúlt évtizedekben a magyar pálinka hírnevéért dolgoztak – mondta Bognár Lajos főállatorvos a Quintessence - XII. Pálinka és Párlatversenyen, Debrecenben.
Hirdetés
Bognár Lajos beszédében kitért arra, hogy a versenyre nevező vállalkozók és főzőmestereik ismét magasra tették a lécet, és a folyamatos kísérletezéseiknek köszönhetően idén is kiváló minőségű pálinkákkal neveztek. A szervező szakemberek a világjárvány miatti kényszerű szünetben sem tétlenkedtek, és tovább fejlesztették a verseny értékelési rendszerét.
Az így megalkotott új, 100 pontos bírálati rendszer egyrészt komoly iránymutatással szolgál a készítőknek párlataik további tökéletesítéséhez, másrészt ösztönzést és segítséget nyújt a fejlődéshez, az érvényesüléshez – fogalmazott az MTI közleménye, amelyet átvett a hellovidek.hu.
A főállatorvos hangsúlyozta, a magyar kormány az elmúlt évek alatt sokat tett az ágazat fejlődéséért támogatási és szabályozási szinten is, példaként említette a pálinka és a törkölypálinka hungarikum-bejegyzését. Hozzátette, ezeknek a lépéseknek köszönhető, hogy nemzeti italunk presztízse az elmúlt évtizedekben nagyot nőtt, ma már az évszázadok óta épített világmárkákkal is felveszi a versenyt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?
2025.02.04.A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.
A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon
2025.02.03.2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés