Hirdetés
Csökkenő árak, gyengülő export tejfronton
Az újfent csökkenő nyerstej árak mellett emelkedésnek indult a hazai nyerstej felvásárlása az előző évekhez viszonyítva. A nyerstej kiviteli ára is csökkent. Az export jelentős része Olaszországba került.
A legfrissebb adatok szerint februárban 76,21 forint/kilogramm volt a nyerstej termelői átlagára Magyarországon, ami 14 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban volt. Az utóbbi időszak árcsökkenése mellett 2015-ben 3,6 százalékkal nőtt hazánkban a nyerstej felvásárlása az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva. Az Európai Unió területén Írországban (+13,3 százalék), Luxemburgban (+8,8 százalék), Belgiumban (+7,2 százalék), Hollandiában (+6,8 százalék), Szlovéniában (+4,1 százalék) és Csehországban (+3,6 százalék) figyelhető meg a hazainál erőteljesebb felvásárlásbővülés.
Eközben hazánkban a nyerstej kiviteli ára 66,28 forint/kilogrammra módosult februárban. Ez az ár a januári árhoz képest 10, az egy évvel korábbihoz képest pedig 11 százalékkal volt alacsonyabb. A nyerstej kiszállítása 19 százalékkal csökkent februárban az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Ezen belül a termelők és a kereskedők 12 százalékkal, a feldolgozók 28 százalékkal kevesebb nyerstejet exportáltak. A termelők és a kereskedők nyerstejkivitele 53 százalékkal haladta meg a feldolgozókét a vizsgált hónapban.

2015-ben 5 évnyi növekedés után 6 százalékkal csökkent a tej- és tejtermékek kivitelének árbevétele, míg az import 2 évnyi emelkedés után 4 százalékkal csökkent. Érdekesség, hogy a behozatal értéke 18 százalékkal volt több, mint a kivitelből származó árbevétel.
A nyerstej exportjának 82 százaléka teljes tej, 13 százaléka fölözött tej, 5 százaléka pedig félzsíros tej volt 2015-ben. Félzsíros tejből 23, teljes tejből 1 százalékkal csökkent a kivitel, míg fölözött tejből 62 százalékkal több került exportra, mint egy évvel korábban. A teljes nyerstej java része olasz és horvát területekre került, a fölözött tejet pedig az olasz és a holland piac kereste leginkább.
A sajt és túró behozatala 2015-ben több mint a kétszerese volt a kivitelnek. A sajt és túró importja és exportja egyaránt 14 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. Az import fele Németországból, 18 százaléka Lengyelországból származott. Az export főleg Olaszországba, Libanonba, Romániába és Szaúd-Arábiába irányult.

Dobozos tejből háromszor annyit hoztunk be, mint amennyit eportáltunk. Az import 10 százalékkal, az export 42 százalékkal nőtt 2015-ben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A dobozos tej beszállításának 90 százalékát a félzsíros, 8 százalékát a teljes tej, 2 százalékát a fölözött tej tette ki. A teljes dobozos tej importja 6 százalékkal, a félzsírosé 12 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A félzsíros tej kétharmada Szlovákiából, 31 százaléka Csehországból származott. A dobozos tej exportjának 51 százalékát a félzsíros, 34 százalékát a teljes, 15 százalékát a fölözött tej adta. A fölözött dobozos tej kivitele több mint a háromszorosára, a teljesé 47 százalékkal, a félzsírosé 19 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. A félzsíros tej 92 százalékát Romániába szállítottuk.
Forrás: AKI
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás
2025.02.17.Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.
Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat
2025.02.11.Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés