Hirdetés
Budapesten ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma célja, hogy hatékonyan segítse a térség magyar gazdálkodóinak munkáját és együttműködését. A fórum plenáris ülését 10 határon túli magyar gazdaszervezet részvételével Budapesten rendezték. A fórum magyarországi alapítói – a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Orosháza és Térsége Gazdakör, az Agrárminisztérium – mellett Szlovéniából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, valamint Szlovákiából érkeztek magyar szervezetek vezetői a találkozóra.
Győrffy Balázs, a KEF és a NAK elnöke arról beszélt, hogy kiváló a fórumon belüli összefogás; a magyarországi gazdaszervezetek és a kamara pedig a jövőben is minden segítséget megad a határon túli gazdálkodók számára. Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke szerint a Kárpát-medencei gazdálkodók összefogását jól mutatja többek közt a Magyarok Kenyere program is, melyben nagyon aktívak a határon túli magyar gazdák. Az egész Kárpát-medencét átfogó kezdeményezésben 2020-ban – a koronavírus-járvány és az aszály ellenére is – minden korábbinál többen vettek részt.

Ezekről beszéltek az ülésen
A plenáris ülés nyitásaként a résztvevők a nemzeti gyásznap alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak a Batthyány-örökmécsesnél, elhelyezve a határon túli magyar régiók koszorúit. Az ezt követő kétnapos tanácskozáson beszámoltak eddigi és tervezett programjaikról, köszönetet mondva a NAK-nak, a MAGOSZ-nak és a szaktárcának is azért, hogy folyamatosan együttműködnek velük, támogatást nyújtanak részükre mind szakmai, mind kapcsolati háló és egyéb tekintetben.
Hirdetés

Az Európai Unión belüli térségekből érkezettek az EU agráriumot érintő stratégiáival kapcsolatos aggályaikat is megvitatták, a kárpátaljai és a vajdasági tagszervezetekkel pedig egyeztettek a regionális együttműködés továbbfejlesztéséről. A fórum közreműködésével – a NAK rendszerének mintájára – néhány éve megkezdte működését a gazdákat segítő határon túli falugazdász-hálózat, amely hatékonyságának növeléséhez, szervezettségéhez a NAK szakmai tudásbázisa és tapasztalatai jelentősen hozzájárulhatnak a jövőben.
Ezekkel foglalkozik a fórum
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2013-ban alakult meg. A fórum a magyarországi mellett horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és ukrajnai magyar agrárszervezeteket, ezáltal több ezer határon túli gazdát tömörítő egyesülés. Többek között összefogja a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezeteket, képviseli azok közös érdekeit az európai uniós intézményeknél is. A fórum elnöki tisztjét a mindenkori agrárkamarai elnök tölti be.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban
2025.04.29.Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.
Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért
2025.04.29.Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés