Bővül a területalapú támogatásban részesíthető területek köre az új támogatási rendszerben. A részletekre Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár hívta fel a figyelmet. Az eddigi szabályozási gyakorlat az volt, hogy a területalapú támogatást csak a mezőgazdaságilag művelt területeken lehetett igénybe venni - a minimumkövetelmények betartása mellett. Az új hazai megközelítés azonban - kihasználva az uniós szabályok változását - több területtípus bevonását teszi lehetővé.

Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondása szerint az érintett, új területtípusok közé tartoznak a jelenleg nem támogatott, de agro-ökológiai szempontból értékes biotópok (azaz élőhelyek, például vizenyős területek, fasorok), valamint a jelenleg támogatott területen létrehozott új agro-ökológiai területek. A jogszerű földhasználatnak meg kell lennie ezekre a területekre is – olvasható a politikus Facebook-oldalán tett bejegyzésben.

Bővül a területalapú támogatás kategóriája az új EU-s támogatási rendszerben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kölesd

A művelés alatt nem álló területek, illetve tájképi elemek is támogathatók lesznek

Ezentúl támogathatók lesznek azok a jelenleg művelés alatt nem álló területek, illetve tájképi elemek, amelyeket a helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) vagy az agrár-ökológiai program (AÖP) keretben kell fenntartani, más kötelezettségek miatt (például Natura 2000 előírások vagy erdősítés) korábban nem feleltek meg a támogatható hektár fogalmának. Valamint azok is, amelyeket korábban szántóként vagy gyepként hasznosítottak, de a jövőben átalakítják fás sávvá, vizes élőhellyé, illetve a fent felsorolt területtípusok bármelyikévé.

A felszínborítási adatbázisok alapján, figyelembe véve a tulajdonosi, illetve földhasználati jogosultságok heterogenitását is, a támogatott terület várható növekedése 100 ezer hektár körül valószínűsíthető. A lehetőséghez a vidékfejlesztési támogatások körében az Agro-ökológiai nem termelő beruházások (RD21) és Agro-ökológiai földhasználat-váltást ösztönző program (RD22) fog kapcsolódni. Ugyanakkor 2023-tól több más érdemi változás várható a területalapú támogatási rendszerben az uniós szabályozás szigorodása és változása okán - fogalmazott.

Több előny a több területen a termelés és a biodiverzitás szempontjából is

Ahogy arról korábbi anyagunkban írtunk, a közvetlen területalapú támogatásra jogosult területek körének bővítése hatékonyan járul hozzá a mezőgazdasági területek talajállapotának, mikroklímájának, vízháztartásának javításához, illetve a kapcsolódó élőhelyek sokszínűségének növeléséhez. Az új intézkedéssel az Agrárminisztérium mintegy 100 ezer hektárral növelné a támogatható területeket. Ezzel biztosítható, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás ne késztesse a termelőket a termőterületek ésszerűtlen növelésére a nem termelő területek terhére. Sőt, ösztönözné a termelés megváltozott klimatikus viszonyokhoz való adaptációját – írták. A változás ökológiai szempontból is kedvező.

Megosztás

További híreink

Óriásit esett hazánkban a mezőgazdasági gépek forgalma 2024-ben, 32 százalékkal kevesebb volt, mint 2023-ban

2025.04.23.

A vállalkozások 196,8 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024-ben, ami 32 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól.

Milliárdok indultak útnak a juhtartókhoz – Ön is köztük van?

2025.04.23.

Április harmadik hetében megkezdődött a 2024-ben igényelt, anyajuhtartáshoz kapcsolódó támogatások végfizetése.

Három új rendelet segíti a gazdákat: fóliasátrak, krízisbiztosítás, vízdíj

2025.04.23.

A 2025. április 22-én megjelent Magyar Közlöny három olyan rendeletet tartalmaz, amelyek célja a természeti károk enyhítése, a krízisbiztosítási rendszer egyszerűsítése és a vízszolgáltatási költségek átvállalása.

A Nébih-ellenőrzés eredménye: nagy arányban csalják el a bejelentést a drónos repüléseknél a magyar pilóták

2025.04.23.

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla.

A magyar állam fizeti idén a vízdíjat, ha...

2025.04.23.

2025-ben nem kell kifizetniük a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat a termelőknek.

A cirok 2025 nagy nyertese lehet – ha tudja, mivel védekezzen a gyomok ellen!

2025.04.23.

A klímaváltozás hatására egyre több figyelem irányul a cirokra, amely a kukorica szárazságtűrő alternatívájaként komoly lehetőséget kínál a hazai növénytermesztésben.

Partnerhírek
Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partner

Mitől vannak problémák a gabonákban?

2025.04.22.

Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás