Hirdetés
Csányi Attila elárulta: nagy Bonafarm-fejlesztések lesznek Mohácson, Szegeden és Szentesen
Meglévő infrastruktúrájának és kapacitásainak fejlesztésére összpontosít a Bonafarm Csoport. Csányi Attila, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója szerint két műszakosra bővítik a mohácsi MCS Vágóhíd Zrt.-t, és nem tervezik a régebbi technológiával működő kiskunfélegyházi vágóhíd megvételét. Továbbá új baromfivágó üzemet építenek Szentesen, a tejfeldolgozó szegedi Sole-Mizo Zrt.-nél pedig az év végévig új fermentáló és porító üzemet adnak át.
A vállalatvezetőt Hazafi László kérdezte az Agrárszektor interjújában, a teljes anyagot itt lehet elolvasni.
Magyarországon is elült a COVID-19 koronavírus-járvány első hulláma. Hogyan hatott a vírus miatt kialakult helyzet a mezőgazdasági alapanyagokat feldolgozó hazai élelmiszeripari cégekre?
Csányi Attila: A hazai élelmiszeripari szereplők összességében megfelelően reagáltak a rendkívüli helyzetre. Bár az iparágnak szerencséje is volt abban, hogy a dolgozók között nem voltak megbetegedések. A vállalkozások jól vizsgáztak, hiszen a magyarországi élelmiszerellátás nem forgott veszélyben, a hirtelen fellépő élelmiszerfelvásárlási hullámok miatti piaci sokkokat pedig sikerült néhány napon belül kezelni. Ehhez azonban az is hozzájárult, hogy az élelmiszeripari munkavállalók között nem tört ki otthon maradási pánik, és folyamatosan bejártak a munkahelyükre akkor is, amikor az ország nagy része a vírustól tartva otthonról dolgozott.
Hirdetés
A cégek is megtették a szükséges lépéseket, mi például sok egyéb intézkedés mellett sűrítettük a dolgozói buszjáratokat, bevezettük a bejáráskori testhőmérséklet mérést, illetve kiterjesztett maszkhasználatot és kézfertőtlenítést írtunk elő. Utólag azonban látszik, hogy a Covid-19 itthoni hatásaiból származtak a kisebb károk és többletköltségek. Az időközben nálunk is felbukkant madárinfluenza és a jelenlévő sertéspestis következményei, az amerikai üzembezárások miatt felhalmozódott ottani húskészletek kínai eladásai vagy a legutóbbi németországi húsfeldolgozói leállások olyan alapanyagár-ingadozásokat váltottak ki, amelyeket a koronavírus-járvány hatásainál most sokkal nehezebb menedzselni.
Van-e rá esély, hogy az agrárpiacok visszarendeződnek a korábbi állapotba?
A baromfiárak gyorsan és kiszámíthatóbban korrigálhatnak, a sertéspiac viszont az előbb említett okok miatt volatilisebb, kiszámíthatatlanabb maradhat. Ám alapvetően a kínai importkereslet miatt továbbra is magas alapanyagárakkal kell számolni. A tejágazatot szerencsére a kialakult gazdasági helyzet kevésbé viselte meg, így a tejpiac is stabilabb. Augusztusig a jelenlegi árakra lehet számítani, utána pedig prognózisaink szerint kisebb mértékű áremelkedés jöhet. A nagy élelmiszeripari szereplőknél a védekezés költségein túl jelentős negatív hatás nem várható, bár a cégek a romló eredményesség, a növekvő költségek és az alapanyagár-ingadozások hatására későbbre halaszthatják egyes beütemezett beruházásaikat. Persze rontana a helyzeten, ha az ősszel vagy a későbbiekben második vírusfertőzési hullám törne ki.
Az agrártárca tavasszal a Vidékfejlesztési Programon belül döntött arról, hogy egy-egy milliárd forintot fordít kifejezetten a sertés- és a baromfitelepek járványvédelmi fejlesztéseire. Mire lehet ez elegendő?
A baromfiszektorban a mostani célzott járványvédelmi támogatás csak kezdeti lépésnek tekinthető, mert hosszú távon az jelenthetne megoldást, ha – alapvetően a víziszárnyas-termelésben – nyílt tartású telepek helyett mindenhol zárt technológiával működők épülnének. Jelentős beruházásokkal, illetve új telepek létesítésével fontos lenne a járványvédelem további erősítése a sertéságazatban is, ahol a most elérhetőnél nyilvánvalóan jóval több fejlesztési forrásra lenne szükség. Mi például a mohácsi MCS Vágóhíd Zrt.-nél levágott sertések 15 százalékát hizlaljuk fel saját Bonafarm-telepeken. 50 százalékukat integrációs partnerekkel neveltetjük fel, a többit pedig külső partnerektől vásároljuk meg. Ezért nekünk is alapvető érdekünk, hogy az istállók minősége, illetve a termelés biztonsága ne csak nálunk, hanem a velünk kapcsolatban álló gazdálkodóknál is javuljon.
A tavalyi mérlegadatokból kitűnik, hogy az MCS Zrt. vágóhíd jelentős, 5 milliárd forintos veszteséget termelt 2019-ben. Javulhat-e a cég eredményessége az idén, ha továbbra is bizonytalan marad a piaci helyzet?
Történelmi tett lett volna, ha Magyarország ki tudja használni, hogy az ott kitört sertéspestis miatt Kína jelentős mennyiségű sertéshús importra kényszerül. A vírus azonban megjelent a magyar vaddisznóállományban is, így meghiúsította a távol-keleti húsértékesítési lehetőségeket. Ez az MCS eredményességét is jelentősen befolyásolta. Rontotta a helyzetet az is, hogy a húsfélék itthoni átadási áraiban csak tavaly év végétől lehetett érzékelhetően érvényesíteni az év eleji sertésfelvásárlási árak növekedéséből fakadó húsipari többletköltségeket. Bár időközben az Egyesült Államokból is megindultak a Kínába irányuló sertésszállítmányok, alapvetően továbbra is az várható, hogy a távol-keleti ország Európából is sok sertéshúst vásárol, ezért a húsárak emelkedését várjuk. Erre alapozva az MCS-nél is jobb teljesítményre számítunk a tavalyinál, még ha az eredmény egyelőre nem is lesz pozitív.
Mennyire befolyásolhatja a koronavírus miatti új helyzet a csoport integrációépítési és beruházási stratégiáját?
Hazai termelői integrációs partnereinkre támaszkodva eddig is itthoni gyártóbázisokat hoztunk létre, és erre a koncepcióra építünk a továbbiakban is. Alapvető stratégiai céljaink tehát nem változnak, de egyes tervezett beruházásaink időzítése módosulhat, ha lenne második koronavírus-kitörési hullám, és ez érdemi módon hatna a cash flowra.
Egyes ágazati hírek szerint a Bonafarm Csoport azt tervezi, hogy megvásárolja a húsfeldolgozásban érdekelt kiskunfélegyházi Hungary Meat Kft.-t. Valóban fontolgatják ezt?
Mi a meglévő vállalati infrastruktúráink és kapacitásaink fejlesztésére koncentrálunk, úgyhogy ezek a híresztelések teljesen alaptalanok. Nálunk nem lehet realitása olyan akvizícióknak, amelyek idősebb magyarországi vágóhidak megvételére irányulnak. A sertésfeldolgozásban a Hungary Meat megvásárlása még irrelevánsabb kérdés, hiszen új beruházásként nemrég építettük fel a mohácsi vágóhidat, amelyet egy éven belül felkészítünk arra, hogy az eddigi egy helyett két műszakban termeljen, vagyis évente kétmillió sertés levágására váljon képessé. A baromfifeldolgozással foglalkozó szentesi Hungeritnél 25-30 milliárd forintos beruházással szintén új, két műszakban működő vágóhíd megépítését határoztuk el, amelyhez már meg is vásároltuk a szükséges területet, és emellett a víziszárnyas-vágás felfuttatását is tervezzük. A szegedi Sole-Mizo Zrt.-nél pedig az elmúlt 3-4 évben több mint 12 milliárdot fordítottunk termékfejlesztésekre és beruházásokra, így például új gépek vásárlása után nemrég léptünk piacra 1,5 literes UHT-tejünkkel, és az év végéig új porító-, illetve fermentáló üzemet is átadunk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés