Ideje elkezdeni a téli károk felmérését és átgondolni, hogy mennyi plusz költséggel hozható rendbe a belvíz hatásai után a gabonatábla. Aki mégis kitárcsázná a növényt, annak a vetőmagrendelés lesz sürgős. A magyar belvízhelyzet hasonló a némethez, ahol a legfrissebb számok alapján ősszel 7 százalékkal kevesebb búzát tudtak elvetni az időjárás miatt, mint tavaly. Magyarországon szűk 950 ezer hektáron került földbe a mag, ez 10 százalékos csökkenés a korábbi szezonhoz képest. A tél eleji árvizek és belvizek a fejlődésnek indult állományokat is megtizedelték. 

A Mezőhír számolt be róla, hogy a belvíz okozta károk mértékéről még nincsenek pontos adatok, de könnyen lehet, hogy a búza esetében a betakarítható terület nagyjából 15 százalékkal lesz kisebb, mint a megelőző évben volt. Ez a terület 885 ezer hektárra tehető - írták.

Ideje elkezdeni a téli károk felmérését és átgondolni, hogy mennyi plusz költséggel hozhatóak rendbe a belvíz hatásai után az érintett táblák - Fotó: Magro.hu, CSZS, Rába-part

Ez várható a belvizes területeken

A belvíz miatt kieső, mintegy 65 ezer hektár foltszerűen tarkítja a tájat, a legtöbb esetben nem lehet mit kezdeni a felszáradó, lapályos részekkel, a gyomkezelést kell minél precízebben megoldani. A tábla többi részén is lehet tőszámcsökkenés. Mindenképpen stresszt szenvedtek a növények, amiket gyorsan formába kell hozni. A szokottnál nagyobb adag műtrágyával kell indítani a szezont (a nitrogén java kimosódott), és a gyomirtásra is oda kell figyelni - írták. A vízzel töltött talaj azt is okozza, hogy a növények sekélyebben gyökereznek. Amennyiben májusban és júniusban aszályos időszak lenne, nagyon megnehezítené a vízért nyújtózkodó növény dolgát. Érdemes tehát a gyökeresedésre is figyelmet fordítani (foszfor, növénykondicionáló) - írták.

Átalakuló vetésterveken kell gondolkodni

Arról is írtak, hogy nem csak búzából van kevesebb, de repcéből is valahol 170-175 ezer hektár között lehet a megmaradt terület (szintén nagyjából -15% tavalyhoz képest). Ahol a tábla 30-50 százalékos belvízkárt szenvedett, ott valószínűleg az egész kitárcsázásra kerül. A lényeg, hogy a tervezettnél is nagyobb területre kell tavaszi vetőmagot rendelni idén. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos fajták esetében vetőmaghiány várható tavaszi árpából és szójából. Kukoricából elegendő szaporítóanyag áll a termelők rendelkezésére, a napraforgó területe pedig elméletileg már nem növelhető - írták.

Megosztás

További híreink

A magyar szarvasmarhatartókat kérte helyzetelemzésre a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

2025.05.15.

A magyar szarvasmarha-tenyésztési mutatóink büszkeségre adnak okot, a tenyészállatok határon innen és túl is keresettek.

Frissítés a mezőgazdasági krízisbiztosításban: mit kell tudni az idei adatszolgáltatásról és kérelembenyújtásról?

2025.05.15.

Az idei évben is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a gazdálkodók a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez csatlakozva pótolják a termelési nehézségekből fakadó jövedelem-kiesést.

Rendkívüli segítség a sertéstartóknak: kompenzáció a járvány miatti piaci kiesésért

2025.05.15.

Azok a termelők, akik az RSZKF‑korlátozásokkal érintett térségekben vágósertést tartanak, és a hagyományos piaci ár alatti összeget kaptak a levágott állatokért, részben vissza kapják a különbözetet: a kárkifizetés mértéke elérheti a 40 %-ot is.

Folytatódik a fejcsere az agrárpolitika élén

2025.05.15.

Csütörtöktől azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Anikót, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárát.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Még működik a magyar légi növényvédelem

2025.05.15.

A MERÉSZ (Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége) március végén megtartott szakmai rendezvénye megmutatta, hogy a mezőgazdasági repülés jól működik

Partnerhírek
Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás