Csak egy gondos és lelkiismeretes, egészségesen gyanakvó gazdálkodónak köszönhető, hogy nem került be a termesztésbe az a több száz, Hollandiából származó palánta, amelyekről kiderült, hogy az egyik legveszélyesebb vírussal fertőzöttek.

A hazai paradicsomtermesztő annak ellenére kért a magyar hatóságoktól is részletes növényegészségügyi vizsgálatot, hogy a Hollandiából importált kész paradicsompalántáihoz mellékelt kinti hatósági bizonyítványok azt állították, hogy a tétel mindenben megfelel az előírásoknak, azaz nem hordoz semmiféle betegséget.

A vírus hatása elsősorban a paradicsom levelén és termésén mutatkozik meg (Fotó: Pixabay)

Új kór terjed

A ToBRFV-betegség legfontosabb gazdanövényei a paradicsom, a paprika, illetve a fekete csucsor és a kőfali libatop. Viszonylag új kórról van szó: először 2014-ben Izraelben írták le, aztán 2018-ban Európában is észlelték, s azóta egyre terjed e karantén-kórokozó. A vírus hatása elsősorban a paradicsom levelén és termésén mutatkozik meg – írja Gazdanet rovatában a szabadfold.hu.

Leginkább a növény felső levelei ráncosodnak, érdes tapintásúak lesznek és sárgás foltok jelennek meg rajtuk. A terméseken a sárgás vagy barnás foltok felülete érdessé válik, lehetetlenné téve a friss piaci értékesítést. A termések szabálytalanul növekedhetnek. A vírus a legsúlyosabb tüneteket a fiatal palántákon okozza.

Viszont a minap a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által lefolytatott vizsgálat kiderítette, hogy a paradicsomok a barna termésráncosodás-vírussal (ToBRFV) fertőzöttek. A betegség ellen nincs védekezés, magyarországi elterjedését csak hatékony prevencióval lehet gátolni.

Hiányos volt az eredményközlő dokumentum

Az önellenőrzést kezdeményező Pest megyei termelő számára rossz hír, hogy a Hollandiából vásárolt paradicsompalántái közül mind a nyolc fajtában fellelték a vírust.

Nagy kérdés, ez miként lehetséges, ugyanis a hollandok által kiadott növényútlevél tanúsítja, hogy mindegyik szaporítóanyag károsítóktól mentes. A holland palánta-előállító cég megküldte a szállítmányra vonatkozó negatív laboratóriumi eredményeket is.

A külföldi eredményközlő dokumentum azonban nem tartalmazta az alkalmazott vizsgálati módszereket, és hiányoztak a vizsgált tételek egyértelmű ellenőrzésére alkalmas azonosítók is.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás