Magyarország célja a hazai termelők versenyképességének támogatása az elvárt uniós zöldítési agrárpolitika feltételeivel összhangban - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Megújuló vidék - megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián. A budapesti programon a gazdálkodók tájékoztatást kaptak egyebek mellett a területalapú támogatás igényléséhez szükséges feltételrendszerről, a közvetlen támogatási jogcímekről és az Agrár-ökológia Programról.

Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a politikus elmondta, hogy a kormány továbbra is folytatja a 2020-2021-ben megkezdett Megújuló vidék - megújuló agrárium elnevezésű programját. Ezt lehetővé teszi, hogy az Európai Unió által biztosított forrásokhoz a magyar kormány 80 százalékos nemzeti kiegészítést nyújtson. Hozzátette, hogy ez 5300 milliárd forint forrást jelent az ágazatnak. Feldman Zsolt közölte, ugyan a Közös Agrárpolitika költségvetése csökken az EU-ban, Magyarország ugyanakkora nagyságrendű forrásokat tud felhasználni, mint az előző években.

Bár csökken a KAP költségvetés kerete, marad a nagyságrend: összesen 5300 milliárd forintot lehet lehívni a támogatásokra - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Megújuló vidék - megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián - Fotó: Adam's Photovision, Budapest, AGROmashEXPO 2023

Egyensúlyra törekedtek a gazdaságfejlesztési és a környezetvédelmi célok között a támogatás elosztásakor

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány sikerrel teremtett egyensúlyt a hazai gazdaságfejlesztési célok és az uniós környezetvédelmi (zöld) elvárások között. Ezért a közvetlen támogatások mellett 2027-ig 1500 milliárd forint jut a vidékfejlesztésen belül beruházásokra, 1000 milliárd zöldítésre, 285 milliárd a klasszikus vidékfejlesztésre és  tudásátadásra. Elmondta azt is, hogy utóbbi a magyar agrárvállalkozásokban lezajló generációváltás miatt is fontos. Kiemelt cél ugyanis a fiatalok ösztönzése, hogy megmaradjanak a termelésben és továbbvigyék a családi vállalkozásokat - mondta.

 A Megújuló vidék - megújuló agrárium címmel rendezett szakmai konferencián a gazdálkodók tájékoztatást kaptak egyebek mellett a területalapú támogatás igényléséhez szükséges feltételrendszerről, a közvetlen támogatási jogcímekről és az Agrár-ökológia Programról.

Együttműködésre és tájékozott gazdákra van szükség a fejlesztésekhez - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Megújuló vidék - megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián - Fotó: Adam's Photovision, Budapest, AGROmashEXPO 2023

Feldman Zsolt a budapesti eseménysorozaton arról is beszélt, hogy:

„Korszakváltás megy végbe az agráriumban technológiai, piaci és generációs szempontból egyaránt, amihez társul a fogyasztási szokások átalakulása”. Az államtitkár szerint ebben a korszak(váltás)ban a kooperációs készség, az innováció és a nyitottság lépéselőnyt jelent a gazdálkodóknak, főleg a járványhelyzetben. Mindez a nemzetközi láncoknak való megfelelés igényét jelenti a magyar gazdálkodók számára. Ebben kell sikeressé válniuk, de csak a vertikális és a horizontális integráció lehet eredményes a 21. században - fogalmazott.

A Megújuló vidék - megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián a Közvetlen támogatások I. pillérének részleteiről sok szó esett - Fotó: Adam's Photovision, Budapest, AGROmashEXPO 2023

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Abszolút hozamokra alapozott hatékonyságnövelést hoz az IKR rendszere

2025.02.06.

A hatékonyság eléréséhez a kulcsszó az alkalmazkodás. A körülményekkel, a kihívásokkal együtt a gazdáknak is változniuk, változtatniuk kell az eredményes termelés érdekében.

Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében

2025.02.06.

Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány.

Infrastruktúrát és energiahatékonyságot is fejlesztenek Keszthelyen, a MATE helyi Campusán

2025.02.05.

Jelentős infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztés veszi kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

Komoly a fogyasztói igény és a gyártói kihívás is a mentes termékekkel kapcsolatban

2025.02.05.

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük.

Partnerhírek
Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Partner

A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon

2025.02.03.

2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás