A Veresi Paradicsomot is magába foglaló cégcsoport költözik a gödi akkumulátorgyárral szembe, a különleges gazdasági övezet területére. A telephelyen tisztítószerek keverése és csomagolása zajlik majd, és semmilyen módon nem kapcsolódnak a Samsung SDI-hoz. Kammerer Zoltán gödi polgármester vezetésével október 5-én, csütörtökön online közmeghallgatást tartottak, ahol arról is szó esett, hogy a gödi ún. különleges gazdasági övezetben (kgö) – ahol a Samsung SDI is működik – egy csomagolóüzem fog létesülni. 

A Magyar Narancs írta meg, hogy a Pest vármegyei településen működik a dél-koreai Samsung akkumulátorgyára, ami a mindennapi por-, zaj- és fényszennyezés mellett számtalan problémát okozott a helyieknek, és a szabályok betartását is lazán kezeli. A lap szerint nemrég kiderült, hogy öt éve környezethasználati engedély nélkül működik az üzem. Ráadásul, mivel a vállalat a kgö területén van, ezért nem is Gödnek, hanem a Pest vármegyei önkormányzatnak adózik, amely a befolyó összegeket környékbeli településeknek osztja vissza. 

A Veresi Paradicsomot is magába foglaló cégcsoport költözik a gödi akkumulátorgyárral szembe, a különleges gazdasági övezet területére. A telephelyen tisztítószerek keverése és csomagolása zajlik majd, és semmilyen módon nem kapcsolódnak a Samsung SDI-hoz - Fotó: illusztráció

A cikk szerint egy ideje beszélik a városban, illetve már hírek is megjelentek azzal kapcsolatban, hogy a kgö újabb ipari egységekkel gyarapodhat, ezért is volt különösen érdekes, amikor Kammerer Zoltán a közmeghallgatáson bejelentette: egy csomagolóüzem épül az M2-es autóút keleti oldalán, vagyis a Samsung SDI-al szemben. 

Ötmilliárdos beruházás

„Nincs semmi rejtegetnivalónk, teljesen transzparensen működünk. A Pest vármegyei önkormányzat végig tudott a beruházás részleteiről és a tervezett technológiáról” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a lapnak Márkus Zsolt, a Jemefy Technologies ügyvezető igazgatója. Márkusék azután keresték meg a portált, hogy beszámoltak a beruházásról.

Elismerte, hogy közmeghallgatást még nem tartottak a témában Gödön, illetve szerinte többet is kommunikálhattak volna a gyárnyitásról, de azt nem szeretné, ha a tevékenységüket összemosnák bármely negatív megítélésű témával. Mint tájékoztatott, az anyacég a Jemefy Technologies. A cégcsoportnak több üzletága is van, ezek közül Magyarországon a legismertebb a Veresi Paradicsom Kft., amely zárt rendszerű, hidrokulturális high-tech technológiát alkalmaz, vagyis a növények folyadékon keresztül kapják a tápanyagot. Róluk többször is írtunk a Magro.hu agrárhírei között, ebben a cikkben és ebben az anyagban is.

 Emellett automatizált klímavezérlést alkalmaznak és vegyszermentes biológiai növényvédelemmel védekeznek a kórokozók ellen.

Gödön egy ötmilliárd forintos beruházást valósítanak meg, amelyhez az állam 1,9 milliárd forint támogatást ad a Magyar Multi Programon keresztül. A cégcsoporton belül eddig is foglalkoztak háztartási higiénia és kozmetika gyártásával, főként bérgyártást végeztek, azonban három éve zajlik a saját termékfejlesztésük: a Cleanme.life termékcsalád csomagolása, keverése folyik majd az új tízezer négyzetméteres telephelyen.

Márkus állítása szerint a tevékenység nem jár jelentős szennyezéssel, mint fogalmazott, „nem lesz nagy, füstölő gyárkémény”. A tisztítószereket biodegradációra (természetes lebomlásra) optimalizálják, illetve kifejlesztettek egy újszerű megoldást. Európában Elsőként papírdobozba csomagolják a folyékony háztartási higiéniás termékeket, mellyel 90 százalékos műanyag megtakarítást értek el a műanyag flakonos csomagoláshoz képest.

Nincs csoda, szennyezés lesz

„El kell fogadnunk, hogy bármely gyártási tevékenység szennyező, a kérdés az, hogy milyen mértékben, és a tudásunk mennyire egzakt az adott területről. A fent említett endokrin diszruptorokat például sehol nem mérik a világon, mint ahogy a hormonszennyezést sem kezeljük az ivóvizeinkben, és ez nem magyarországi probléma. A tudomány most jutott el arra a szintre, hogy belássuk, valamit tennünk kell ezen környezetszennyezés csökkentése érdekében is”. 

Márkus Zsolt szerint fontos szempont még megérteni, hogy a beruházás működése során mekkora lehet a magyar arány (local content), azaz a tényleges GDP-növelő hatása, illetve mennyire húzza magával ez a gigaberuházás a magyar vállalkozókat és fejleszti a magyar ellátási láncot. Végezetül az is kritikus kérdés, milyen üzleti környezetben született a döntés.

„Az elmúlt évben az energiaválság miatt felborult a külkereskedelmi mérlegünk, azaz szükség volt többlet eurós bevételre – és erre tökéletes megoldás az FDI. Az csak álom, hogy Magyarország válogathat az ilyen mértékű projektek között, sőt. Jelentős a nemzetközi verseny ebben a méretben a projektekért és Magyarország már rég elveszítette az alacsony költségű – low cost country – státuszát, ami korábban versenyelőnyhöz juttatta. Azt talán már megértettük, hogy ma már nem egy újabb összeszerelő üzem idetelepülése jelenti a gazdasági előrelépést – a teljes foglalkoztatás idején – hanem magas technológiai szintű, magas hozzáadott értékű tevékenység megszerzése - fogalmazott.

A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Pusztuló fenyvesek Magyarországon – de a természet meglepő választ adott

2025.03.22.

A fenyveseket hazánkban sok helyen érinti negatívan a klímaváltozás. A jellemzően a múlt század első felének nagy országfásítása keretében telepített idegenhonos fenyvesek, amelyek sok helyen voltak a kopárfásítások megfelelő eszközei, mára leromlottak, károsítók támadják őket, egyedeik csúcsszáradás jeleit mutatják, máshol teljesen elpusztultak.

Évek óta nem látott, ritka faj bukkant fel a Vértesben, igazolva a hely kiemelkedő természeti értékét

2025.03.22.

Ezt a különleges lepkefajt Magyarországon, a mai Budapest területén fedezték fel először, és sokáig úgy hitték, hogy kizárólag itt fordul elő. Közel egy évtized után most ismét sikerült megtalálni a Vértesben a fokozottan védett Anker-araszolót, vagy régebbi nevén magyar téliaraszolót.

Több mázsa hal pusztult el a Balatonban – azonosították a felelőseket

2025.03.22.

Jelentős süllőpusztulás történt több balatoni kikötőben az elmúlt hetekben. A szakértők szerint a kárókatonák csoportos vadászata által kiváltott oxigénhiány okozhatta a halak tömeges elhullását, amelynek során összesen több mázsa hal pusztult el – derült ki a Balatoni Halgazdálkodás videójából.

Mit illik tudni a mák növényvédelme terén: hogyan óvjuk meg ültetvényeinket a betegségektől és kártevőktől?

2025.03.22.

A mák (Papaver somniferum) termesztése során számos betegség és kártevő veszélyezteti a növény egészségét és a termés mennyiségét. A hatékony növényvédelem érdekében elengedhetetlen a legfontosabb kórokozók és kártevők ismerete, valamint a megfelelő védekezési stratégiák alkalmazása.​

Összesen 50 milliárd forintért lehet pályázni a terménytárolók, tisztítók és vetőmagüzemek fejlesztéséhez

2025.03.22.

Megjelentek a terménytárolók, terménytisztítók és a vetőmagüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívások a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv keretében.

Megnyerte Az "Év Honlapja" díj Agrár kategóriáját a KITE Zrt.

2025.03.22.

„Az Év Honlapja” pályázat a digitális marketing legkiemelkedőbb versenyzőit díjazta, az agrár kategóriában a KITE Zrt. PGR honlapja nyert.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás