Hirdetés
Az érkező hideg idő megmenti a vízben álló vetést a katasztrófától
December utolsó hetében száraz, az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb időben volt részünk, majd január első napjai ismét sokfelé hoztak esőt. A december végi árhullámok jelentősebb kár nélkül levonultak, de a belvízborítás számottevően nem csökkent, és a karácsony óta jellemző 4-5 fok fölötti napi középhőmérsékletek mellett az őszi vetésekben már károk keletkeznek. A folytatásban a hétvégén még további csapadék, majd hétfőtől jelentős lehűlés várható.
A karácsony óta tartó száraz, szokatlanul meleg időszakot egy Szilveszter napján érkezett frontrendszer törte meg. Az enyhe idő január első napjaiban is folytatódott, de az év utolsó napján északkeleten, majd Újévkor országszerte esős időben volt részünk, valamint keddről szerdára éjszaka is sokfelé esett, bár nem nagy mennyiség. Így az elmúlt egy hét csapadékösszege a Dunántúl nyugati felén és az északkeleti országrészben 5-15 mm között, míg máshol 1-5 mm között alakul. December közepe óta kevesebb csapadék hullott, mint a megelőző időszakban, de az elmúlt harminc nap csapadékmennyisége így is országszerte meghaladja a sokéves átlagot, a Dunántúlon sokfelé több, mint kétszerese esett az ilyenkor szokásos mennyiségnek.
A talajok felső egy méteres rétege továbbra is telített, vagy telítettség közeli állapotban van, a még mélyebb rétegekbe is jut a vízből, ami a következő évre kedvező kilátást jelent. A belvízzel elöntött területek nagysága azonban tovább nőtt.
A hőmérséklet az elmúlt tíz napban jelentősen, 5-8 fokkal magasabban alakult a sokéves átlagnál. A maximum értékek a legtöbb napon nagy területen meghaladták a 10 fokot, ennél hidegebb csak az óév utolsó napjaiban tartósan ködös északi tájakon valamint a hétfőn átvonult hidegfront mögött, kedden volt. Gyenge fagyok éjszakánként többször is előfordultak, de a napi középhőmérséklet jellemzően +4 fok fölött alakult, és az elmúlt tíz nap átlaghőmérséklete is 4-7 fok közöttinek adódott. Számottevő talajfagy továbbra sem alakult ki.
Hirdetés
Az országban nagy területeken, de főleg az Alföldön és a Kisalföldön vannak több, mint egy hónapja belvízfoltok, a tartós vízborítást pedig nem szeretik az őszi vetések. +4, +5 Celsius fok alatt még csak-csak, de amilyen enyhe idő volt az elmúlt hetekben, azt csak maximum három hétig. Így a jövő héten várható hideg, száraz idő éppen időben érkezik a nagyobb károk elkerüléséhez.
Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek. Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett. Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepétől egyre nőtt a belvizes területek kiterjedése, kezdetben az Alföldön, majd másfelé is. A csapadékos idő egész novemberben és december első felében is folytatódott, de a belvízfoltok ezután sem csökkentek, a tartós vízborítás pedig nem tesz jót a kultúráknak. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az Alföldön 70-100, a Dunántúlon és az északi országrészben helyenként 150-160 mm-rel is meghaladja az optimális értéket.
A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe december hatására.
A folytatásban pénteken még marad a száraz, enyhe idő, majd estétől egy mediterrán ciklon éri el délnyugat felől hazánkat, és okoz a hétvégén borult, csapadékos időjárást. Szombaton még esőre van kilátás, majd vasárnap csökkenő csapadékhajlam mellett északnyugat felől egyre többfelé vált át a halmazállapot átmenetileg fagyott esőbe, ónos esőbe majd havazásba, de számottevő hótakaró legfeljebb a Dunántúl nyugati és déli tájain alakulhat ki. Hétfőn már csak gyenge havazás fordulhat elő, majd a hét további részében nagyrészt napos, száraz időre van kilátás. A hőmérséklet pénteken még sokfelé alakul 10 fok fölött, de még szombaton és vasárnap reggel is fagypont fölötti értékek lesznek jellemzőek. Vasárnap reggeltől azonban erős, viharos északi, északkeleti szél kíséretében jelentős lehűlés kezdődik, hétfőtől éjszakánként egyre többfelé -10 fok közelébe, a hét közepétől az alá hűl a levegő, és napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. A szél szerdától mérséklődik számottevően - olvastuk a met.hu-n.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés