Jelen piaci helyzetben, a folyamatos áremelkedések miatt az elmúlt másfél évben az járt jobban, aki hamarabb megvalósította a tervezett beruházását – mondta el Somfalvi Nimród, a Készenlét Zrt. tanácsadója egy beszélgetés során. Az állattenyésztési gépekkel és technológiákkal foglalkozó szakember szerint a drágulás visszavetette a beruházási kedvet, pedig a kínálat minden igényt kielégítő.

A Készenlét Zrt. régóta stabil szereplő a hazai állattartók kiszolgálásában. Mely haszonállat jelenti a cég prioritását?

Somfalvi Nimród a Készenlét Zrt. tanácsadója

Istállótechnológiai szinten minden állattal foglalkozunk, viszont szarvasmarhában van a legrégebbre visszanyúló múltja a cégnek. Már a 90-es évek elején, az indulásakor foglalkoztunk a szarvasmarhatelepek fejőházainak a kiszolgálásával, illetve hűtéstechnológiával is. Innentől ez lett a fő csapásirány, majd ezt kiegészítendő, jelentősen bővítettük a portfóliónkat az összes többi állatfajra az évek során. Ez fontos, hiszen ahhoz, hogy a nagyobb cégek mellett is eredményesen tudjunk működni, széles és szerteágazó portfólióval kell rendelkeznünk, aminek köszönhetően a pályázatos időszakban megfelelően ki tudtuk a partnereinket szolgálni, nemcsak az állattartásban, hanem a növénytermesztésben is.

A hírek szerint idén bővül a cég. Mit lehet erről tudni?

A cég központja Pápán van, de van még egy kelet-magyarországi telephelyünk is, illetve május folyamán két további telephelyet nyitunk a Dél-Dunántúlon, Tolna megyében és Kelet-Magyarországon. A már meglévőkhöz hasonló kiskereskedelemi, illetve alkatrész és szerviz ellátással rendelkező központok fognak nyílni, amik közelebb visznek minket a gazdákhoz. Elérhetőbbé válnak az általunk forgalmazott termékek kis- és nagykereskedelmi vonalon egyaránt, és a szervizcsapatunk is közelebb kerül a partnerekhez.

Térjünk most vissza az állattartásra. Mekkora a beruházási kedv most az ágazatban?

Hatalmas az érdeklődés a beruházások és a beruházási támogatások iránt, amit az elmúlt 2-3 pályázat is visszaigazolt. Az elbírálások elhúzódása miatt azonban nehéz helyzetben vannak az állattartók, és a helyzetüket tovább rontotta a Covid-19, az orosz-ukrán háború, valamint az alapanyagárak drágulása, amik mind lelassították a beszerzéseket és a kivitelezéseket is.

Mi ugyan csak nyugat- és dél-nyugat európai gyártású termékeket forgalmazunk, de természetesen a partnereinkre is hatással vannak a globális folyamatok. Bizonytalanná vált a piac és a gyártók jelentős áremelésekre kényszerültek. Óriási változás az előző évekhez képest, hogy jelenleg csak akkor fogadnak be megrendelést, ha a partner teljes egészében kifizeti azt előre. Így tudnak csak egy bizonyos árat garantálni. Egyébként csak irányárak vannak, és a gép elkészültekor határozzák meg a tényleges árát, ami pár évvel ezelőtt még elfogadhatatlan és elképzelhetetlen volt.

Hogyan lehet ezt kivédeni?

Néhány beszállító partnerünk úgy tudja ezt a nehézséget áthidalni, hogy jelentős saját raktárkészletet tartanak fenn vagy például saját gyártó, például horganyzó üzemük is van. Így tudják garantálni a 4-5 hetes szállítási időket. Már nem az ár a legfontosabb a gazdálkodóknak, hanem, hogy időben elérhető legyen a kívánt eszköz.

Hogyan változott a beruházási hajlandóság a drágulás miatt?

Visszaesés tapasztalható. Sokan hezitálnak azon, hogy egyáltalán belekezdjenek-e a pályázatukba. Azok beadásakor ugyanis 2019-2021-es referenciaárakkal kalkuláltak. A korábban 40-50%-os intenzitás sok esetben mára akár 20-25%-osra csökkent, ami sokakat elgondolkodtat, hogy az 5 éves kötelezettséget felvállalják-e, illetve megvalósítsák-e a tervezett beruházást. A drágulás ugyanígy a gépvásárlást is befolyásolja. Ott inkább a hosszabb várakozási idővel kell számolni. A megrendeléstől számítva akár fél, egy évre is tehető, amíg a vevő az eszközhöz hozzájut.

Melyik gépmárkákat emelné ki a kínálatukból?

Kiemelném a népszerű Faresin rakodógépeinket, amelyeknek a Készenlét Zrt. a hivatalos forgalmazója Magyarországon. Említést érdemel továbbá, hogy a Pichonnál megszűnt a rakodógépgyártás, az eddigi kínálatot pedig a Weidemann gépeivel tudjuk helyettesíteni. A márka a mi portfóliónkba tökéletesen beleillik és még ki is egészíti azt, mert a Weidemann gépei a kis méretű istállókon belüli trágya és takarmánymozgatásra, takarításra is alkalmasak.

A választékunk bővülése azért előnyös, mert a gazdálkodók általában meglévő épületekhez, istállókhoz keresnek eszközöket, és sok gyártó termékpalettája - a gépeik mérete miatt - nem alkalmas a kisebb épületekhez. A Weidemann fülke nélküli kisgépei viszont maximálisan ki tudják szolgálni a kisebb gazdaságok igényeit is, a juh vagy baromfiistállókig bezárólag, a trágyázástól az anyagmozgatásig. Ráadásul egy elismert gyártóról beszélünk, akinek 30-40 éves a múltja a piacon, és ár-érték arányban nagyon jó gépeket kínálnak.

Mire hívná még fel az olvasók figyelmét a kínálatukból?

Az elmúlt 2-3 évben az istállótechnológia kiegészítő berendezései jelentették a fő csapásirányt. A karámelemek, kapuk, elválasztó elemek, nyakfogók, illetve az olyan kiegészítők, mint például a villanypásztoros karámkialakítások, az állattartás technológiai eszközök, illetve a kiegészítők érdemelnek itt említést.

Az eszközök terén nagyon sokáig csak a francia Jourdain termékeivel foglalkoztunk, amit nemrég a szintén francia Cosnet áruválasztékával bővítettünk. A manufakturális cég portfóliójában elérhető a körbálaetetőtől kezdve gyakorlatilag a mezőn kint lévő összes technológiai elem. Tőlük szállítjuk egyébként a La Gée labdás és nyílt vízű itatókat, a lovas tartástechnológia különböző eszközeit, illetve a Pasdelou állatkezelő karámait, illetve a hozzátartozó szintén állattartási kiegészítőket. Rendelkezik egy saját horganyzó üzemmel, aminek révén a szállítási határidő lényegesen kevesebb, mint általában máshol a piacon, amiből előnyt tudunk kovácsolni. A francia termékek az istállótechnológia teljes vertikumát kínálják, így komplett istállókat tudunk összeállítani a termékeikből. Jellemzően ezekkel pályáztak az állattartók az ÁTK-pályázatokon is.

3-5 évvel ezelőtt még nem lettek volna olyan keresettek a termékeik, mint jelenleg, mert akkor még 20-30%-kal drágábbak voltak a hazai hasonló termékeknél, de mostanra a magyar alapanyagárak és munkaerőköltség drágulása miatt az árkülönbség eltűnt. Viszont a 30-40 éves gyártói tapasztalat, ami mögöttük van, és a kínált termékminőség erős érv a francia termékek mellett.

Én korábban több évet egy mezőgazdasági tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó cégcsoportnál dolgoztam és tapasztalataim alapján mondhatom, hogy nincs két teljesen egyforma istálló. Mindenki a saját igényeinek és lehetőségeinek megfelelő épületet építteti meg. Nekünk pedig ehhez kell a megfelelő gépeket, eszközöket és berendezéseket nyújtani. A Cosnet termékei tökéletesen megfelelnek minden igénynek. Az egyszerűségükben nagyszerűek.


További információért az említett termékekről, keresse a Készenlét Zrt.-t az alábbi elérhetőségeken:

Somfalvi Nimród
Mobil: +36 30 385 7578
E-mail: somfalvi.nimrod@keszenlet.hu

(x)

Megosztás

További híreink

Magasan stabilizálódnak az árak, csend honol a vitaminok piacán

2024.10.06.

A vevők a közeli igényekre szerződtek, az eladók pedig incsenek igazán kínálati pozícióban, eltekintve attól a néhány kereskedőtől, akik megpróbálják megmozgatni a készleteiket. Az árak továbbra is nagyon magasak.

Eurotier 2024: odaítélték a takarmányozás szakterületének innovációs díjait

2024.10.06.

Bő egy hónappal az idei Eurotier előtt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Bizottsága bejelentette a 2024-es év innovációs díjazottjait. Összesen 4 arany- és 21 ezüstérmet ítéltek oda. Ezek közül most a takarmányozási innovációkat emeltük ki.

Óvakodjunk a mérgező hasonmásoktól! 10 „gonosz” gyümölcs

2024.10.06.

Az ősz varázslatos időszak a szabadban való felfedezésre, a változó levelek élénk színeivel és a csípős levegővel minden túrán felpezsdít. De a réteken és erdőkön való vándorlás során csábító bogyós gyümölcsökre bukkanhatunk, amelyek az ismerős kerti gyümölcsök vadon élő változatának tűnnek. Azonban itt is igaz a mondás – nem mind arany, ami fénylik –, sok ilyen bogyó ártalmas, sőt akár halálos is lehet, ha elfogyasztjuk.

Őszi ültetés: tippek, eszközök és gyakori – elkerülendő – hibák

2024.10.06.

Ahogy a nyár élénk árnyalatai átadják helyét az ősz arany tónusainak, sok kertész azt gondolhatja, hogy ideje szögre akasztani a szerszámokat. Az ősz azonban a legjobb idő az ültetésre, olyan egyedülálló előnyöket kínálva, amelyek tavasszal sikeressé tehetik a kertet. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az őszi ültetés alapvető dolgait, a szükséges eszközöktől a gyakori, elkerülendő hibákig, így biztosítva, hogy a kertészeti erőfeszítések eredményesek legyenek.

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás