Az éghajlatváltozás, a felmelegedés, a légszennyezés veszélyt jelent az erdőkre -többek között ez is elhangzott szerdán az európai erdők konferenciáján, Madridban. A rendezvényen 38 ország résztvevői, köztük 11 szakminiszter a fenntartható erdőgazdálkodás és a klímaváltozás összefüggéseit vitatta meg.

Fazekas Sándor felszólalásában rámutatott, a magyar erdők 3 millió tonna széndioxidot kötnek meg évente, fontos szerepük van abban, hogy élhető legyen a környezet.

A konferencián felmerült, mint javaslat, hogy az éghajlatváltozás hatásainak mérésére erősítsék meg az erdészeti mérési és megfigyelési rendszert, hogy az erdőgazdálkodásban is alkalmazkodni lehessen a változások hatásaihoz.

A miniszterek szerint fontos az erdőtelepítések alapos előkészítése, azaz meg kell találni azokat a fafajokat, amelyek képesek a klímaváltozás hatásai ellenére az erdők fennmaradását biztosítani.

A magyar miniszter szerint a tanácskozás jó alkalom volt arra, hogy kétoldalú megbeszéléseket folytasson, így találkozott német és spanyol kollegájával is.

A német miniszterrel a fenntartható erdőgazdálkodás témája mellett a tejtermelők segítéséről váltottak szót. A spanyol miniszter asszonnyal folytatott konzultáción pedig felvetette, hogy prémium minőségű magyar agrárterméket vinnének a spanyol piacra, ezekkel a termékekkel választékot lehetne bővíteni.

A spanyol kollegájával konzultáltak a GMO-kérdésről is, Spanyolország ugyan versenyképességi okokból GMO-párti, Magyarország viszont azt képviseli, hogy a GMO-mentesség más vonatkozásban versenyképes, hiszen van egy olyan tudatos fogyasztói réteg, amely a kifejezetten tiszta, egészséges, GMO-mentes élelmiszereket szeretne vásárolni.

Forrás: MTI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Zöldforradalom indul Budapesten: mindenki vadvirágos oázissá alakíthatja a kertjét

2025.04.28.

Még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.

Megroppant a magyar méhészet: hogyan lehet megállítani az állománypusztulást?

2025.04.28.

Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Örökre velünk marad az árrésstop? Nagy Márton szerint ez a jövő

2025.04.28.

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint az egyszeri, 2024 nyarán bevezetett élelmiszer-árrésmaximum 2027 végéig biztosan életben marad, de akár állandó szabályzássá formálódhat.

Korlátozzák a készpénzhasználatot az EU-ban: mit lép erre a magyar kormány?

2025.04.28.

Az Európai Unió 2027-től egységes, legfeljebb 10 000 eurós készpénzkorlátot vezet be a vállalkozások és kereskedők közötti tranzakciókban, elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus-funding visszaszorítása érdekében. Ugyanakkor a magyar kormány az Alaptörvény módosításával garantálta a készpénzfizetés jogát.

Partnerhírek
Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Partner

Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól

2025.04.28.

2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás