Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak a biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is. A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezniük a bankok felé. A Magyar Bankszövetség szerint a kormányrendelet a nemzetközi szabályozásokból adódó ügyfélkockázati besorolás romlása miatt nehezíti az igénybe vevő ügyfelek jövőbeli hitelezhetőségét, ami pénzügyileg jelentős kockázat.

A Magyar Közlönyben tették közzé azokat a rendeleteket, amelyek szabályozzák az aszály miatti új hitelmoratóriumot, valamint a biztosítók aszálykár miatt speciális kifizetéseit. Nagy István agrárminiszter a közelmúltban jelentette be, hogy a kormány a mezőgazdasági termelőket ért aszálykár enyhítésére több intézkedést is hozott. Ezek egyike a számukra bevezetett hitelvisszafizetési moratórium. A másik a mezőgazdasági biztosítások speciális kárkifizetése.

Az aszály miatt hitelmoratórium és kamattámogatás jár, ezzel kapcsolatban keményen üzent a Magyar Bankszövetségnek a gazdaságfejlesztési miniszter - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Ezen felül a kormány a takarmánykrízis enyhítése érdekében hárommilliárd forintos támogatási konstrukciót is kidolgoz, valamint a vízügyi igazgatóságok 1,46 milliárd forint többlettámogatást kapnak a megnövekedett termelői vízigények ellátásához - írta a Bank360.

Mindezekről augusztus 9-én, hétfő este jelentek meg a kormányrendeletek, amelyek részletesen szabályozzák az új hitelmoratóriumot és a biztosítók kárkifizetését.

Az aszály miatti hitelmoratórium lényege

  • A hitelező az adósnak üzletszerűen nyújtott kölcsönről kötött szerződést, illetve pénzügyi lízingszerződést 2023. december 31.-ig felmondással nem szüntetheti meg a tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettség nem teljesítése miatt.
  • Az adós a hitelezőhöz benyújtott kérelme alapján a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére 2022. szeptember 1-jétől fizetési haladékot kap.
  • A fizetési moratórium 2023. december 31. napjáig tart, ha a szerződés a moratórium alatt lejárna, akkor eddig az időpontig meghosszabbodik.
  • A moratóriumot a 2022. augusztus 31. napján fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni.

Ki kaphat az aszály miatt fizetési moratóriumot?

Az az adós kérhet fizetési moratóriumot a hitelére az aszály miatt, akinek

  • növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások (TEÁOR: 01 és ÖVTJ: 01)
  • erdőgazdálkodás (TEÁOR: 02 és ÖVTJ: 02)
  • halászat, halgazdálkodás (TEÁOR: 03 és ÖVTJ: 03) szakágazatból származó 2021-es – az eladott áruk beszerzési értéke nélkül számított – nettó árbevétele eléri az az évi nettó árbevételének 50 százalékát
  • vagy a hitel célja megfelel a felsorolt valamelyik szakágazatnak.

Az új jogszabály szerint az adós a kérelmet az agrárminiszter rendeletében meghatározott formában és tartalommal 2022. szeptember 15-ig nyújthatja be a hitelezőhöz. Ez a határidő jogvesztő. A miniszter a moratóriumos jogszabállyal egyidejűleg már ki is adta a 23/2022. (VIII. 8.) rendeletét, amelyben részletesen meghatározza a kérelem tartalmát. Az agrárminiszter arra is felhatalmazást kapott, hogy a fizetési moratórium hitelező által alkalmazandó részletszabályairól szóló tájékoztatást rendeletben határozza meg, amit ugyancsak megtett. A hitelezőknek ennek megfelelően öt napon belül tájékoztatni kell az érintett adósokat.

A kormány a moratórium meghirdetésével egyidejűleg speciális szabályokat vezetett be az aszály miatt a mezőgazdasági biztosításokra is. E szerint aszálykárfedezettel rendelkező növénybiztosítási szerződés esetén a biztosító a kárbejelentés beérkezésétől számított 14 napon belül kárelőleget fizet a károsult termelőnek. Ennek mértéke a szerződés szerint fizethető kártérítés legalább 50 százaléka.

A kárelőlegre a termelő akkor jogosult, ha a 2022. október 31-ig benyújtott kárbejelentés során arról nyilatkozik, hogy a szántóföldi növénytermesztés keretében termelt kukorica vagy napraforgó esetében az elszenvedett kár üzemenként és növénykultúránként eléri a 80 százalékos mértékű kárátlagot. A kérelem tartalmáról és az ügyféltájékoztatás formájáról ebben az esetben Nagy Márton miniszter hozhat rendeletet, amit Nagy István agrárminiszterhez hasonlóan már meg is tett - írta a portál.

Még kedvezőbbé válnak a támogatott agrárhitelek

Az Agrárminisztérium azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik eddig nem szorultak hitelfelvételre vagy jelenleg is hitelképesek, a kamattámogatott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételét ajánlja. Ezek a hitelprogramok hamarosan még kedvezőbbé válnak a gazdálkodók számára, mert az orosz-ukrán háború miatti átmeneti uniós szabályok alkalmazásával az Agrárminisztérium növelni tudja a mezőgazdasági termelők számára lehívható kamattámogatási kereteket - írták.

A bankszövetség nem így csinálta volna a moratóriumot

A Magyar Bankszövetség közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy  az agrárhitel-moratóriumról szóló kormányrendelet a bankok által javasolt és pénzügyileg egyes esetekben indokolt tőkemoratóriumot meghaladva teljes körű moratóriumot kínál egyes agrár ágazatok számára. A szélsőséges időjárás hatására, továbbá a fejlődési ütem megőrzése érdekében az agrárszektorban további, jelentős bankhitel bevonására lesz szükség - számolt be róla a cikk.

A most kihirdetett kormányrendelet a nemzetközi szabályozásokból adódó ügyfélkockázati besorolás romlása miatt azonban elnehezíti az igénybe vevő ügyfelek jövőbeli hitelezhetőségét, amely pénzügyi szempontból is jelentős kockázatot hordoz a Magyar Bankszövetség szerint. Ezért a szervezet arra kéri az aszály vagy egyéb ok miatt megszorult vállalkozásokat, hogy saját bankjukkal egyeztetve találják meg a megfelelő pénzügyi megoldást, biztosítsák vállalkozásuk kiszámítható fejlődését.

Nagy Márton szerint a Bankszövetség félrevezetően kommunikál az agrárhitel-moratóriumról

Azt már a Napi.hu írta meg, hogy a Bankszövetség félrevezető kommunikációt folytat az agrárhitel-moratóriummal kapcsolatban - legalábbis Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közleménye szerint. A Bankszövetség a hitelmoratórium kockázataira hívta fel a gazdák figyelmét egy közleményében.

A szélsőséges időjárás okozta mezőgazdasági károk miatt a kormány rendkívüli kármentesítő intézkedéseket vezetett be, köztük a hiteltörlesztési moratóriumot az arra rászoruló mezőgazdasági vállalkozások számára. A hitelmoratórium lehetővé teszi, hogy a bajba jutott mezőgazdasági szereplők 2023 év végéig felfüggesszék hiteleik törlesztését, ezáltal csökkentve a szélsőséges időjárási körülmények miatt hirtelen rájuk nehezedő terheket - emlékeztetett Nagy Márton a közleményében.

A moratóriumot a kormány az arra rászoruló agrárvállalkozások számára tette elérhetővé, így ezen szereplőknek a saját helyzetük mérlegelését követően lehetőségük van eldönteni, hogy kívánnak-e élni a moratórium adta lehetőséggel vagy sem - közölte a tárcavezető.

Kritika a bankok felé

Nagy Márton szerint "elvárható, hogy a Magyar Bankszövetség a hitelmoratóriummal kapcsolatos félrevezető, negatív következményeket sugalló kommunikációja helyett segítse a hiteladósokra nehezedő problémák kezelését, és biztosítsa partnerségéről a bajba jutott agrárügyfeleiket".

A bankok nem léptek időben a miniszter szerint a bankoknak, ahogy korábban is, így most is lehetőségük van arra, hogy a normál banküzem részeként a szektorban tapasztalt nehézségek miatt maguk dolgozzanak ki egy kockázatkezelési eljárást, hogy az agrárügyfelek ne szembesüljenek azonnali, túlzott hiteltörlesztési terhekkel. Amennyiben a bankok időben eleget tettek volna a szektort érintő problémák banki kezelésének, akkor a hitelmoratórium intézményének felállítására nem lett volna szükség a múltban sem és most sem - olvasható a gazdaságfejlesztési miniszter közleményében.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Mit tehetünk a cseresznyelégy ellen? A cseresznye növényvédelmének kulcskérdései

2025.03.20.

A megfelelő növényvédelmi stratégiák alkalmazása elengedhetetlen a sikeres cseresznyetermesztéshez, amelyhez fontos ismerni a legfőbb kórokozókat és kártevőket, valamint a védekezés lehetőségeit.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Összesen 30 országba szállítja majd az új burgonyás chipsét a Chio-termékek győri gyártója

2025.03.20.

Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója, az oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került.

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás