A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb nyertesei lehetnek. Egyben hozzájárulnak a magyar vidék felemelkedéséhez is.

2014 és 2020 között az EU közös agrárpolitikájának költségvetése 373 milliárd euró, ami 48 milliárd euróval kevesebb a 2007-2013-as keretnél, de a Magyarországra jutó 12,3 milliárd euró 1,9 milliárd euróval nagyobb, mint az előző hétéves uniós költségvetési ciklusban.2020-ig érvényben marad a területalapú támogatás, amelynek összege 2014-ben várhatóan hektáronként 68 ezer forint lesz; a pontos összeget a szeptemberi forint/euró árfolyam dönti el. A termeléshez kötött különleges tejtámogatás idei 43,3 millió eurós kerete a tej kilogrammja után 9 forintos támogatást jelent majd.

Az állattenyésztők számára kedvező a KAP új zöld komponense, amely előírja a szántóföldi növények diverzifikációját, az állandó gyepek fenntartását és ökológiai célterületek kijelölését. Az éves pénzügyi keret 15 százaléka lesz termeléshez kötött támogatás, aminek célja a munkaigényes ágazatok, köztük az állattenyésztés támogatása. Az állattartók beruházási támogatásra is számíthatnak az állattartó telepek további korszerűsítéséhez, az állatjóléti körülmények és a takarmánytárolás feltételeinek javításához. Ezen a területen az energiahatékonyság javítása a cél. A hazai állatállomány csökkenése ugyan nem állt meg, de a kérődző állatok létszáma nőtt. A minisztérium közlése szerint sikerült megállítani a szarvasmarha-állomány csökkenését: 2013. decemberére az egyedszám meghaladta a tíz évvel ezelőtti 724 ezret.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke felszólalásában kitért arra, hogy küszöbön áll a tenyésztésszervezés liberalizációja. Az EU a globális tenyésztésszervezés híve, a szimentáli és a holsten-fríz fajták tenyésztése már multinacionális cégek kezében van - mondta. Hozzátette: ha a globalizáció megvalósul, akkor a nemzeti tenyésztéspolitika óriási veszélyben van. A magyar állattenyésztés érdeke az, hogy fenn tudjuk tartani a hazai tenyésztési rendszert. Arról is szólt, hogy a NAK javaslatot tesz a kormánynak, hogy az Agármarketing Centrum (AMC) és forrásai kerüljenek a kamarához. Az elnök úgy vélte: az AMC jelenleg a magyar mezőgazdaság és az élelmiszer bizonyos részeivel nem foglalkozik.

Győrffy Balázs és Rácz Károly, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének elnöke együttműködési stratégiai megállapodást is kötött. A megállapodás szerint a kamara egyebek között vállalja, hogy népszerűsíti az egyesület tenyésztési programját, az egyesület pedig azt, hogy tapasztalatait megosztja a széles szakmai közvéleménnyel.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

A mesterképzésekről tart nyílt napot a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen

2024.10.14.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen MSc Nyílt Nap című rendezvényt tart 2024. október 18-án, pénteken, 9 órától.

Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Közösen fejleszt algoritmust a precíziós gazdálkodáshoz a MATE és a TERRA-COOP

2024.10.14.

Halad a „Szántóföldi növénytermesztés permetezési hatékonyságának növelése, a növényi növekedési periódusok konvolúciós neurális hálózat alkalmazásával történő felismerésével” – című projekt.

A hét második felében éjszaka már megjelenhetnek a mínuszok

2024.10.14.

A hét elején változékony idő várható, napos és felhős időszakok váltakoznak, kisebb eső csak szórványosan fordulhat elő. A hét második felében több napsütésre számíthatunk, de a hőmérséklet reggelente 0 fok köré is hűlhet, míg nappal 12 és 19 fok között alakul.

Az agrártámogatási rendszerben az első lépés a gazdákkal való egyeztetés lenne a MAGOSZ főtitkára szerint

2024.10.14.

A gazdákkal együttműködésben kialakított, a termelőket nem hibáztató, hanem partnerként kezelő agrártámogatási rendszert szeretne látni a közeljövőben Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) főtitkára.

Alapvető útmutató a savas talajba ültetéshez – a kerti talajok pH-értékének megértése

2024.10.13.

Ahogy a csípős őszi levegő beköszönt az ültetési szezonba, előfordulhat, hogy különféle növényekkel bővíthető a kert, beleértve azokat is, amelyek a savanyú talajban virágoznak. Alapvető fontosságú, hogy megértsük, hogyan teremtsünk megfelelő környezetet ezeknek a savkedvelő növényeknek, hogy virágozhassanak, és életet vigyenek a környezetünkbe.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 1.200 hirdetés 103 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás