Az elmúlt héten érkezett hideg léghullám erős lehűlést, többfelé gyenge éjszakai fagyokat és csapadékot is hozott. Előbbire egyáltalán nem, utóbbira viszont hatalmas szükség volt, és főként az Alföld középső részén még további eső kellene. A folytatásban országos, jelentős csapadék várható, viszont péntekig még nem múlnak el a fagyveszélyes éjszakák. Szombattól jelentős melegedés várható, ugyanakkor a csapadék esélye is nagyon lecsökken és tovább nő az aszály kialakulásának veszélye.

Az elmúlt héten hétfőről keddre virradó éjszaka erős hidegfront érte el hazánkat, ami véget vetett a megelőző három hét nyáriasan meleg, sokfelé száraz időjárásának. Hétfőn este az északi országrészben eredt el az eső, majd kedden országszerte volt csapadék, bár az Alföld jelentős részén igen kevés esett. Szerdától többfelé, de már csak kisebb csapadék fordult elő, majd ma reggelre egy tőlünk kissé keletre elvonuló légörvény hozott esőt a keleti országrészbe.

A 10 napos csapadékösszeg jellemzően 5-15 mm között alakul hazánkban, de a Dunántúl északi részén ennél jelentősen több, míg nagyjából a Paks – Tiszafüred sávban kevesebb esett. Ezzel valamelyest csökkent a csapadékhiány, de az elmúlt 30 és 90 nap csapadékösszege az Alföldön és a Dunántúl keleti felén így is jelentős hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest.

A talaj felső 20 cm-es rétege az elmúlt héten sokfelé átnedvesedett, és az ország nagy részén a középső talajrétegbe is jutott a nedvességből. Az Alföld középső része maradt továbbra is igen száraz - írta elemzésében a met.hu.

A hőmérséklet csúcsértéke hétfőn még igen magasan, 23 és 31 Celsius fok között alakult, majd keddtől már csak 10-15 fokok fordultak elő. Már szerdán hajnalban is sokfelé mérhettünk 5 fok alatti minimumokat 2 m-es magasságban, csütörtöktől pedig reggelente többfelé fagypont alatti értékek is előfordultak.

Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az Alföld északi részén a téli belvízfoltokban az őszi vetések kipusztultak. A kalászosok intenzíven növekednek, az őszi káposztarepce pedig virágzik, többfelé meglehetősen ritkásak az állományok. A hűvösebbre fordult időjárás jól jött, mert nem rövidülnek tovább a tavaszi fenológiai fázisok a korábbi szokatlan meleg miatt. A lehűléssel érkezett csapadékra főként a csírázó, éppen kisoroló napraforgónak és kukoricának van égető szüksége, a magágy készítése és a vetés sokfelé igen száraz talajba történt.  

A legtöbb gyümölcsfánk már elvirágzott, a terméskezdeményeket és a növekvő termést a nagyszámú kártevő mellett gyenge éjszakai fagyok veszélyeztették. 0 fok alatti hőmérsékletek még egészen péntekig előfordulhatnak, de várhatóan -1, -2 foknál nem lesz hidegebb.

Az elmúlt napokban csapadékosabbra fordult időjárás miatt gyakran volt nedves a növények levélének felülete, ami a gombás megbetegedések miatt kedvezőtlen. A párás időszakok hossza azonban viszonylag alacsonyan maradt.  

A legfrissebb NDVI vegetációs index értéke meglehetősen magas a korán érkezett tavasz, majd hirtelen nyár hatására. Az ország egész területén az átlagosnál sokkal fejlettebb a vegetáció.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg - bár még nagyon a kukorica szezon elején járunk - jelenleg többnyire 110 és 130 foknap között alakul, mely jóval magasabb tavalyi évinél és a sokéves átlagnál is.

A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe tél hatására. Január második hetében érkezett csak igazi hideg levegő hazánkba, de az is csak -10 Celsius fok körüli éjszakai fagyokat okozott, február elején pedig beköszöntött a tavasz, gyakran áprilist idéző hőmérsékletek voltak jellemzőek a hónap során. Március is melegebbet hozott az ideálisnál, a hónap legvégén pár napig és április első felében is többször már nyárias hőmérsékletek fordultak elő. Az április közepén érkezett hűvösebb időjárás hatására lelassult a növények fejlődése. A hőösszeg jelenleg több, mint kétszerese az ideálisnak, a növények fejlődési állapota hetekkel megelőzi a szokásosat, a repce virágzása már április legelején elkezdődött.

A folytatásban péntekig még marad a változékony, hűvös idő, majd szombattól jelentős melegedés, és száraz, napos idő valószínű. Kedden a Dunántúl nyugati részén, majd estétől sokfelé várható jelentős mennyiségű eső, helyenként zivatar. Szerdán a csapadék északra korlátozódik, csütörtöktől elszórtan várhatók záporok, zivatarok, vasárnapra pedig kiszárad a légkör térségünkben. A heti összcsapadék nagy területen meghaladhatja majd a 10, sokfelé a 20 mm-t is. Azonban a déli országrészben van esély arra, hogy 10 mm alatt marad a csapadék mennyisége. A talaj tehát várhatóan hazánk döntő részén megázik.

A levélnedvesség-tartam csütörtökig kifejezetten magas lehet a többszöri csapadék miatt, ez a gombabetegségeknek kedvező körülményeket teremt. Gyakran lesz élénk, időnként erős az északias, majd nyugatias, a hét második felében pedig a délies szél. A hőmérséklet az ilyenkor szokásos értékek alatt alakul péntekig. Napközben jellemzően 11 és 16 fok közé melegszik a levegő. Kedden reggelre északkeleten, csütörtökön és pénteken a fagyzugos területeken másfelé is elfordulthatnak gyenge (-1, -2 Celsius fok) éjszakai fagyok. Szombattól intenzív melegedés kezdődik a déliesre forduló áramlással, vasárnap már jellemzően kevéssel 20 fok fölötti maximumok várhatók. A jövő hét első felében napos, száraz időre van kilátás 21-26 fokos maximumokkal. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet a hét végig alig változik, marad a jelenlegi 10 fok körüli értékeken, majd vasárnaptól jelentősen emelkedni kezd.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A magyar szőlőkért és a gyümölcsösökért kellett a legtöbbet fizetni tavaly az MBH Termőföldindex szerint

2024.07.20.

Hektáronként 2,2 millió forint feletti átlagárat kellett fizetni a gyümölcsösökért és a szőlőkért, amelyektől nem sokkal maradt el a szántók 2,13 millió forintos átlagára. 

Kreinbacher nagyköveti minősítést kapott a győri Apátúr Sörház

2024.07.20.

Győrben először a Széchenyi István Egyetem és a Szent Mór Bencés Perjelség tulajdonában lévő Apátúr Sörház nyerte el a Kreinbacher nagyköveti minősítést, és ezzel csatlakozott a Kreinbacher Ambassador Programhoz.

Kedvezményeket kapnak a gép-gép kapcsolatot választó gazdálkodók az eÁFA-rendszerben

2024.07.19.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eÁFA-rendszerében már benyújthatók az újfajta bevallási lehetőséggel beadott bevallások önellenőrzései a webes felületen és a gép-gép kapcsolaton keresztül is.

Egyszerre támogatják a méhek és a biodiverzitás megőrzését a mikorrhiza gombák

2024.07.19.

A fenntarthatóság jegyében alternatív biológiai megoldás lehet a mikorrhiza gombák alkalmazása, amelyek egy új kutatás eredményei alapján is jelentősen támogatják a növényi kultúrák tápanyagfelvételét.

A szokásosnál hosszabb lesz a magyar kajszibarack szezon

2024.07.19.

A kajszibarack termése nagy szórást mutat az évjáratok között, az elmúlt évek átlagos termése ugyanakkor 15-17 ezer tonna között mozgott.

Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partnerhírek
Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 93 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás