Hirdetés
Az agrárvállalkozások közel fele számol az Európai Unió pályázati forrásaival
Bizakodó hangulat jellemzi a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart az Európai Unió Vidékfejlesztési Programjának indulásával – derült ki az MBH Bank hazai agrárvállalkozások helyzetét vizsgáló közvélemény-kutatásából. A gazdák 43 százaléka, a hitelintézet ügyfeleinek ennél nagyobb része, 47 százaléka tervezi, hogy az elkövetkező fél évben indulni fog a hamarosan megnyíló pályázatokon. A cégek egyharmada emellett a régi gépek, járművek, berendezések cseréjét is tervbe vette, és hasonló arányban vannak azok, akik új, lehetőség szerint olcsóbb beszállítókat keresnének.
Elbocsátásra, a bérek csökkentésére nem készülnek az agrárvállalkozások, sokkal inkább a növekedésben bíznak - írta az MBH Bank közleménye.

Ezeket tervezik a támogatásokon belül megvalósítani
A bank országszerte csaknem 500 cég megkérdezésével készült reprezentatív felmérése szerint a legfontosabb tervek között szerepel még az államilag támogatott hitelek felvétele, az energiahatékonysági, valamint az automatizációt és a digitalizációt növelő beruházások. Ezeket a megkérdezettek 24, 23, illetve 16 százaléka tervezi a közeljövőben. Egy-egy új termék, szolgáltatás kifejlesztése viszont kisebb arányban szerepel a tervek között, a válaszadók 14 százaléka készül erre - közölték.
Hirdetés
„Arra számítunk, hogy az elmúlt évek nehézségei után 2025-ben már érdemben bővülhet az agrár- és élelmiszeripar hitelállománya. Hamarosan megnyílnak a Közös Agrárpolitika 2023-2027-es időszakának régóta várt vidékfejlesztési beruházási pályázatai, ezek révén összesen 1500 milliárd forint támogatás érkezik az ágazatba. Komoly beruházási ciklus indulhat el.
A pályázatok felhasználásában azok lesznek jó helyzetben, akik költséggazdálkodásukban okszerűen tudnak gondolkodni, és csökkenteni tudják önköltségeiket, akiknek stabilak a szállítói-vevői kapcsolataik, és akik már a tervezés szakaszában bevonják bankjukat” – mondta Hollósi Dávid, a hitelintézet Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója.
Hozzátette, az MBH Bank továbbra is komoly lehetőséget lát a magyar agrárium fejlődésében. „A fejlődéshez ugyanakkor haladni kell a trendekkel, a minőség felé kell mozdulni a termelési színvonalban.”
Az árak növekedése és a gazdasági környezet a legfőbb kihívások között
A kutatás lényeges adatokat közölt az agrárcégek mindennapi kihívásairól is. A megkérdezettek számára a legfőbb nehézségek elsősorban a költségnövekedéssel kapcsolatosak: 87 százaléknak jelentenek gondot az alapanyagárak, 82 százaléknak az energiaárak emelkedése, ezt követi 76 százalékkal a gazdasági környezet - fogalmaztak.
Az összes cég legalább háromnegyede megjelölte ezeket kihívásként, és legfontosabb nehézségként is ezt a hármat nevezték meg az agrárvállalkozások 25, 18, illetve 20 százalékos aránnyal. Jelentős kihívás még a munkaerőhiány is, ami bár kevesebb cégnek okoz gondot, de amelyeknek igen, ott magas arányban ezt jelölték meg fő nehézségként a válaszadók.
A hatékonyság növeléséért dolgoznak
Az agrárvállalatok mindezek mellett folyamatosan lépéseket tettek az infláció hatásainak ellensúlyozására. A működési költségek csökkentését 48 százalék, a termelési hatékonyság növelését 34 százalék nevezte meg ennek eszközeként.
Ez utóbbi törekvés az MBH Bank ügyfélkörében különösen magas arányban jelent meg, 42 százalékukra jellemző. Új piacok és üzleti területek bevonásával körülbelül az agrárcégek negyede (26%) próbálkozott, illetve majdnem minden második cég próbált – változatlan (21%), illetve magasabb árak mellett (21%) – szélesebb ügyfélkör számára értékesíteni.
A munkavállalók számára minden ötödik cég biztosított béremelést az inflációs hatások ellensúlyozásaként.
A folyószámlahitel és az Agrár Széchenyi Kártya a legnépszerűbb termékek
A kutatás azt is vizsgálta, hogy az agrárcégek körében melyek jelenleg a legnépszerűbb hiteltermékek. A válaszok alapján a folyószámlahitel végzett az élen 23 százalékkal, ezt követi az Agrár Széchenyi Kártya 21 százalékkal.
Az MBH Bank ügyfélkörében ugyanakkor a folyószámlahitellel rendelkezőknél (23%) is többen birtokolnak Agrár Széchenyi Kártyát (35%). Földvásárlási- és beruházási hitelt is az MBH Bank ügyfelei használnak a legtöbben a piaci résztvevők közül.
Az MBH Bank az egyik legismertebb agrárpiaci szereplő
A felmérés szerint az MBH Bank az egyik legismertebb agrárpiaci szereplő: 77 százalékot ért el a spontán márkaismertsége a megkérdezettek körében. A pénzintézetnek emellett domináns a szerepe az ügyfélkör tekintetében is: 54 százalék nyilatkozott úgy, hogy ügyfele a banknak, a megkérdezett agrárvállalkozások 45 százalékának pedig az MBH Bank a fő bankja.
„Az MBH Banknál régóta missziónk a kistermelők finanszírozása, emellett azonban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a teljes ágazat kiszolgálására, és még nagyobb fókuszt helyezünk a nagyobb ügyfelek kiszolgálására. Stratégiai jelentőségű ágazatról van szó, amelynek kulcsfontosságú a hatékony finanszírozása. Ehhez egyre nagyobb szükség van a még magasabb szintű pénzügyi megoldásokra, a minél szélesebb körű szolgáltatásokra. A mi célunk elősegíteni, hogy az a fejlődés, amelyre az ágazatnak szüksége van, üzletileg is eredményes legyen a vállalkozások számára” – mondta Sánta József, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának kis-, közép- és nagyüzemekért felelős igazgatója.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban
2025.04.29.Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.
Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért
2025.04.29.Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés