Budapesten, az Agrárminisztérium Kupolatermében tartott közös sajtótájékoztatót Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára és Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója. Az agrárvállalkozások finanszírozási helyzetéről és lehetőségeiről, valamint az AVHGA szerepéről beszéltek. Elhangzott, hogy az elmúlt időszakban rendkívüli módon felértékelődött a finanszírozási eszközök szerepe, és fontos, hogy az ágazat szereplői minden, számukra könnyebbséget jelentő lehetőségről tudomást szerezzenek.

Az Agro Napló beszámolója szerint Feldman Zsolt elmondta, hogy a mostani időszakban és gazdasági környezetben a finanszírozási eszközök szerepe felértékelődik, éppen ezért fontos, hogy minél több információ jusson el az ágazat szereplőihez. Az államtitkár szerint ma Magyarországon a teljes hitelállomány 14,6 százaléka a mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz tartozik, a tavalyi harmadik negyedéves adatok szerint a mezőgazdaság teljes hitelállománya 1050 milliárd forint körül volt. 

Budapesten, az Agrárminisztérium Kupolatermében tartott közös sajtótájékoztatót Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára és Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója - Fotó: Vermes Tibor

A támogatásokról és a kérelmekről

Ezeknek a mezőgazdasági hiteleknek 69 százaléka valamilyen támogatott, kamattámogatott vagy kedvezményes konstrukció, amelyeknek közel kétharmada a társas vállalkozásoknál, egyharmada pedig az egyéni vállalkozásoknál volt.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt évek nehézségei miatt megnőtt a hitelek fontossága, és egyre fontosabbá vált az állami kamattámogatással működő hitelkonstrukciók szerepe a mezőgazdaságban. 

A szakpolitikus emlékeztetett rá, hogy tavaly indult el az AGRÁR Széchenyi Kártya MAX konstrukció, 5 százalékos kedvezményes kamattal, amelyre ma 4500 igénylést nyújtottak be, ami mindegy 112 milliárd forintnyi összeget jelent. Ebből 2950 termelő már megkötött hitelszerződéssel rendelkezik, ami összesen 75 milliárd forintnyi igénynek felel meg. 

Két cél és két eszköz

A jövőt illetően az államtitkár két célt fogalmazott meg, ezek közül az egyik a finanszírozás biztosítása, a másik pedig a beruházásokat, fejlesztéseket lehetővé tevő projektek biztosítása. Ehhez a következő időszakban várhatóan két eszköz jön majd a termelőknek: egy beruházásokhoz kapcsolódó hitelfinanszírozás, és az, hogy egy-egy beruházáshoz már a 2024-es pályázatoknál is lehetőség legyen elszámolni a kezességvállalási díj mértékét, sőt, akár 10 százalékos mértékig a beruházások kamatköltségei is elszámolhatóak lesznek - mondta Feldman Zsolt.

A hitelgaranciák jelentősége

Herczegh András megerősítette, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben a finanszírozási eszközök szerepe felértékelődött. A hitelforrások nyújtásában pedig - mivel mind a bankok, mind a hitelfelvevők óvatosak - kiemelt jelentősége van a hitelgaranciáknak. Herczegh András elmondta, hogy az AVHGA leginkább a kevesebb fedezettel rendelkező, kisebb agrárvállalkozásoknak, az őstermelőknek és családi vállalkozásoknak segít a hitelhez jutásban. 

Az AVHGA kezessége nélkül nincs Agrár Széchenyi Kártya, hiszen minden ügylet mögött az alapítvány áll. A programban biztosított kedvezményes hiteleket csak tavaly 7304 gazdálkodó igényelte, és jelenleg is ez a kormányzati hitelprogram kínálja a legnagyobb segítséget - mondta Herczegh András.

A támogatások nagy szerepet töltenek be

A szakember beszélt arról is, hogy elmúlt években a mezőgazdasági hitelállomány jelentősen elmozdult a támogatott hitelek irányába. A jövőt illetően pedig szerinte két kérdés van: lehetséges-e olyan támogatási jogcímet/jogalapot találni, ami lehetővé teszi a kedvezményes agrárhitel konstrukciók működtetését, illetve, költségvetési oldalról hogyan lehet biztosítani az állami támogatást? 

Herczegh András szerint a mezőgazdasági vállalkozások elmúlt 10 évben jó adósok voltak, bátran hitelezhettek nekik a bankok. Mostanra valamit romlott a nem teljesítő hitelekkel működő vállalkozások aránya, de nem vészesen - mondta a szakember. Herczegh András végezetül megismételte, hogy a Vidékfejlesztési Program elmúlt időszakában óriási szükség volt beruházási hitelekre, előfinanszírozásra és forgóeszköz hitelekre. Mint fogalmazott, ha a beruházó éveken keresztül kamatmentes hitellel tud működni, az rendkívül nagy segítséget jelent neki - számolt be róla a cikk.

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás