Az Európa Parlament jóváhagyta az új szabályokat, amelyek az emberi jogokra és a környezetre gyakorolt káros hatásuk csökkentésére kötelezik a cégeket. Az Európai Parlament 374 szavazattal, 235 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett jóváhagyta a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló, a Tanáccsal már egyeztetett új irányelvet, amely kötelezi majd a vállalatokat, valamint az ellátási, termelési és forgalmazási láncban részt vevő partnereiket, hogy előzzék meg, szüntessék meg vagy mérsékeljék tevékenységeik emberi jogokra és környezetre gyakorolt káros hatásait. Fókuszban tehát a kárcsökkentés.

Az átvilágításhoz kapcsolódóan olyan jelenségekről van szó, mint a rabszolgamunka, a gyermekmunka, a munkavállalók kizsákmányolása, a biológiai sokféleség károsítása, a környezetszennyezés vagy a természeti örökség rombolása - írta az Európa Parlament.

Az Európa Parlament jóváhagyta az új, kárcsökkentés témájú szabályokat, amelyek az emberi jogokra és a környezetre gyakorolt káros hatásuk csökkentésére kötelezik a cégeket

Rájuk vonatkoznak a kárcsökkentés szabályai

A szabályok azokra az uniós vállalatokra és anyavállalatokra vonatkoznak, amelyek több mint 1000 alkalmazottat foglalkoztatnak és világszinten 450 millió eurónál nagyobb forgalmat bonyolítanak. Ezenkívül érintettek még a 80 millió eurónál nagyobb globális árbevételt elérő franchise-cégek, illetve licencmegállapodásokkal rendelkező cégek, amennyiben árbevételükön belül legalább 22,5 millió euró jogdíjakból származik.

Az új szabályok értelmében az érintett cégeknek üzletpolitikájuk részévé kell tenniük a kellő gondosságot, és az ezzel összefüggő átvilágításra forrásokat kell áldozniuk. A fenntarthatósági és emberi jogi követelmények teljesítésére vonatkozóan szerződéses biztosítékokat kell kérniük partnereiktől, ki kell igazítaniuk üzleti tervüket, valamint támogatniuk kell a velük üzleti kapcsolatban álló kis- és középvállalkozásokat, hogy azok is meg tudjanak felelni az új előírásoknak. A cégeknek emellett átállási tervet kell kidolgozniuk, amely biztosítja, hogy üzleti stratégiájuk összeegyeztethető legyen a globális felmelegedés 1,5 °C-ra való korlátozásának céljával, amelyet a Párizsi Megállapodás irányoz elő.

A bírságok és az áldozatok kártalanítása

A tagállamoknak részletes online tájékoztatást kell nyújtaniuk a vállalatok számára a kellő gondosságra vonatkozó kötelezettségeikről. E célból weboldalakat, platformokat vagy portálokat kell létrehozniuk és üzemeltetniük, amelyeken közzéteszik az Európai Bizottság vonatkozó iránymutatásait.

Ezenkívül felügyeleti hatóságot kell felállítaniuk vagy kijelölniük, amely vizsgálatokat végezhet, és szankciókat szabhat ki a követelményeknek eleget nem tevő vállalatokra. Utóbbi lehet a szabálysértő nevének közzététele, de pénzbírság is az illető cég globális nettó árbevételének 5 százaléka erejéig. A Bizottság az együttműködést és a bevált gyakorlatok cseréjét támogatandó létrehozza a felügyeleti hatóságok európai hálózatát. A vállalatok felelősek lesznek az átvilágítási kötelezettségeik megszegéséből fakadó károkért, és az azokat elszenvedőket kötelesek lesznek teljes mértékben kártalanítani.

A plenáris szavazást követően a jelentéstevő, Lara Wolters (Hollandia) így nyilatkozott:
„A megszavazott javaslat mérföldkőnek számít a felelős vállalati magatartás előmozdítása szempontjából. Nagy lépést tettünk abba az irányba, hogy véget vessünk az emberek és a bolygó gátlástalan nagyüzemi kizsákmányolásának. Hosszú évekbe telt, míg végre megszületett ez a kompromisszum, rengeteg munkánk van benne. Büszke vagyok arra, amit haladó szellemű partnereinkkel együtt elértünk. A Parlament a következő 5 évben mindent meg fog tenni azért, hogy az irányelvet mihamarabb átültessék a tagállamok, és az európai gazdaság a mainál fenntarthatóbbá váljon.”

Ezek a következő lépések

Most a Tanács hivatalos jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy az irányelv megjelenhessen a Hivatalos Lapban. Az irányelv közzétételét követő huszadik napon lép majd hatályba. Ezután a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre az új szabályok átültetésére.
Ezeket (a tájékoztatási kötelezettségek kivételével) többlépcsősen kell majd alkalmazni az uniós vállalatokra (és az EU-ban azonos árbevételi küszöbértéket elérő nem uniós vállalatokra):

  • a több mint 5000 alkalmazottat foglalkoztató és több mint 1,5 milliárd euró világméretű forgalmat bonyolító vállalatoknál 2027-től;
  • a több mint 3000 alkalmazottat foglalkoztató és több mint 900 millió euró világméretű forgalmat bonyolító vállalatoknál 2028-tól;
  • az irányelv hatálya alá tartozó minden más vállalatnál (vagyis a több mint 1000 alkalmazottal rendelkező és 450 millió eurónál nagyobb világméretű forgalmat bonyolító cégeknél) 2029-től.

A kérdés háttere

A Parlament már korábban is többször felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyvállalatok tevékenységeit illetően nagyobb fokú elszámoltathatóságra lenne szükség, és kötelezővé kellene tenni az emberi jogi és környezeti fenntarthatóságukkal kapcsolatos átvilágítást. A 2022. február 23-án előterjesztett bizottsági javaslat más meglévő, illetve tervben lévő jogalkotási aktusok rendelkezéseit egészíti ki, például az erdőirtásról szóló rendeletét, a konfliktusövezetből származó ásványokról szóló rendeletét és a kényszermunkával előállított termékek tilalmáról szóló rendeletét.

Az irányelv elfogadásával a Parlament azokra a felvetésekre is reagál, amelyeket Európa polgárai fogalmaztak meg az Európa jövőjéről szóló konferencia következtetéseiben a fenntartható fogyasztással (5. javaslat 13. pontja), a kereskedelem etikai dimenziójának erősítésével (19. javaslat 2. és 3. pontja), valamint a fenntarthatóbb növekedési modellre való átállással (11. javaslat 1. és 8. pontja) kapcsolatban - közölte az EP cikke.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Jövőre sem csökken az állami támogatás a szlovák mezőgazdaság számára

2025.07.17.

A jövő évi szlovák költségvetésben is pontosan ugyanannyi pénzügyi forrás áll majd rendelkezésre állami támogatásra és nemzeti agrártámogatásokra, mint az idén.

Több helyszínen is gyűlik a víz, hogy enyhítse az aszály hatásait

2025.07.17.

Több helyszínen is zajlik az ökológiai vízpótlás, hogy enyhítse a vízhiányt és a felmelegedés hatásait.

100 ezer Ft/hektár előleg azonnal a tavaszi fagykár gyors enyhítéséhez

2025.07.16.

Az idei tavaszon több hullámban érkező fagyok országszerte jelentős károkat okoztak a szőlő- és egyéb gyümölcsültetvényekben. Most lehetővé vált, hogy az érintett gazdák a kárenyhítő juttatás egy részét előlegként, előre megkapják. Ennek összege hektáronként 100 000 forint.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás