Tavaly 36%-kal több tranzakció keretében összesen 22%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2020-ban. Az árak emelkedése továbbra is töretlen, így a 2021-es közel 7%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2021-re összességében már átlagosan háromszorosára növelte árát. Az idei évben kialakult inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig még magasabb szintekre hajthatja az árakat.

A NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb, 2022-es OTP Termőföld Értéktérkép szerint a 2020. évi 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra, 6,9%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára az egyelőre nem teljeskörű adatok alapján. A legnagyobb mértékben, 28%-kal Nógrád megyében emelkedtek az árak, valamint Somogy megye áll 20% feletti értéknövekedéssel. A másik végletként minimális, 2% körüli csökkenést pedig Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tapasztaltak. Pest megyében a hiányos adatok nem teszik lehetővé az elemzést - írta az OTP Agrár.

Átlagosan háromszor drágább volt a magyar termőföld tavaly, mint 2010-ben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Az élen Békés megye, a végén változás

„A legdrágább megye 2021-ben Békés lett 2,36 millió forintos hektárárral. Ezen kívül Hajdú-Bihar, Tolna, Fejér és Győr-Moson-Sopron megye lépte át a kétmilliós szintet. Tavaly Nógrád először mozdult el az árlista utolsó helyéről, átadva azt Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, ahol 1,23 milliós átlagos hektárárat láthattunk” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2021-ben legnagyobb mértékben, bő 12%-kal az erdőterületek drágultak. A szántók 7%-os áremelkedését a szőlők, gyepterületek és a kert-gyümölcsös kategória egységesen 4-5% közötti drágulása követte.

Növekvő forgalom, kisebb eladott földterületek

A termőföld-piac tavaly látványosan bővült. A megelőző évi 37,3 ezerről – azzal időarányosan – 2021-ben 50,6 ezerre, közel 36%-kal nőtt az adásvételek száma. A tranzakciószám csak Baranyában csökkent, 4%-kal. A másik végletet Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megye adja, ahol több mint megkétszereződött az adásvételek száma. A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva bő 22%-os növekedést tapasztaltak 2021-ben. Ez alatta marad a tranzakciószám növekedésének, azaz 

átlagosan kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2020-ban. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2021-ben összességében nagyjából 47,5 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.

Míg 2016-ban 7 megyében is meghaladta a forgalom a 10 ezer hektárt, azóta egyetlen megye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, mintegy 5,7 ezer hektárt ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében értékesítették 2021-ben. A másik véglet Baranya és Komárom-Esztergom megye 6-800 hektárral. Az eladott termőföld-terület 5 megyében csökkent az elmúlt évben, a legnagyobb arányban, 15%-kal, Baranyában. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont több mint kétszeres volt a bővülés.

Az országos forgalom bő kétharmadát adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 17%-kal nőtt tavaly a forgalom. A NAV szűrt adatbázisa szerint nagyjából 32,6 ezer hektár volt az eladott szántóterület mérete 2021-ben. A többi művelési ág forgalmi bővülése ennél is nagyobb: 27-30%-os az erdő- és gyepterületeknél, a 40%-ot meghaladja a szőlőknél és 71%-os a kert-gyümölcsös kategóriában.

11 éves távlatban háromszoros drágulás

„A mezőgazdaság általános erősödése miatt a koronavírus-járvány a termőföld-piacon nem éreztette a hatását. Az adásvételek számára és a termőföldek árszintjére egyaránt élénkítően hatott a 2021. elején életbe lépett, az osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó szabályozás is, ami várhatóan ebben az évben fog kiteljesedni. Az idei évben kialakult inflációs környezet a megtakarítások értékállóságának megőrzésére tekintettel ugyancsak élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig tovább hajthatja az árakat”– sorolta az összefüggéseket Szabó István, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

A termőföld-piacra ugyancsak hatása lehet a 2023-tól új szabályok szerint induló EU-s támogatási ciklusnak. Közép- és hosszabb távon pedig a generációváltás miatti földforgalom erősödése várható.Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzése itt érhető el.

Megosztás

További híreink

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Gazdatüntetés volt Újvidéken, Szabadkán a rendőrség intézte el, hogy ne legyen újabb

2024.10.08.

A Szerbia magyarok által sűrűn lakott északi részén, a Vajdaságban található Újvidéken tüntettek szeptember végén az elégedetlen mezőgazdasági termelők

Jelentős eltérések az EU búzaterméseiben: Franciaország és Németország erős csökkenést mutat

2024.10.07.

Az USDA előrejelzése szerint a 2024/2025-ös globális búzatermés várhatóan 797 millió tonna lesz, míg a felhasználás 805 millió tonnára tehető. Az Európai Unióban a búzatermés 10%-kal csökkenhet idén az előző évhez képest, különösen Franciaország és Németország rossz eredménye miatt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás