Árvízvédelem helyett árvízhasznosításra van szükség, ha tenni akarunk az aszály ellen

„A probléma forrása nem önmagában az aszály, vagyis, hogy nem esett elég eső, hanem a jelenlegi tájhasználat és művelési gyakorlat. Ez talajtani, hidrológiai, agroökológiai értelemben is fenntarthatatlan” – hangzott el egyebek mellett a Vízválasztó címmel rendezett szakmai konferencián. A Zöld Gerilla Mozgalom kezdeményezésére az Agrárminisztérium kupolatermében ökológusok, talajbiológusok, tájépítészek, vízépítő és környezetmérnökök, geográfusok, agrárközgazdászok és nem mellesleg gazdálkodók egy a tájba integrált vízvisszatartási rendszer mielőbbi létrehozásának lehetőségeit vitatták meg.

A Qubit írta meg, hogy a 2022. őszi rendezvényen ugyan az agrártárca döntéshozó szintjeiről senki sem jelent meg, de – mint azt a szervezők a portálnak elmondták – „a minisztériumi szakapparátus tagjai jelentős számban maradtak munkaidejük lejárta után is”.

A konferencia délelőtti előadói és az estébe hajló vitadélután hozzászólói szakterületüktől függetlenül egyöntetűen azt állították, hogy a magyarországi folyók síkvidéki duzzasztása és az iparszerű öntözésfejlesztés helyett a többletvizek tájban tartása az egyetlen válasz a várhatóan egyre tartósabb aszályokkal és extrém évszakos csapadékeloszlással fenyegető klímaváltozásra. Vagyis a tájhasználat és a vízi infrastruktúra olyan átszabása, amely lehetővé teszi az árvizek és a belvizek táji beszivárgását a megfelelő növénytakaró (vagyis felszínborítás, tehát tájhasználat) segítségével. Az aszály kezelésére több megoldást is felvázoltak.

Hatalmas károkat okoz az aszály, jó megoldásra van szükség a kezelésére

A konferencián felszólalók egytől egyig tisztában voltak azzal, hogy a szeptember végi csapadékos időjárás ugyan a Délnyugat-Dunántúl Északi-középhegység tengelyben jórészt pótolta a tavalyi rekordaszály miatt kiszáradt talaj nedvességtartalmát, az az Alföldön ennek ellenére 2022. őszén még mindig 100 millimétert meghaladó víz hiányzott a talajok felső egyméteres rétegéből.

A Budapesti Műszaki Egyetem vízi közmű és környezetmérnöki tanszékének vezetője, Koncsos László által jegyzett évtizedes kutatások, számítógépes modellek szerint a Tisza mentén a „használaton kívüli” mélyárterek bevonásával, modern vízügyi szakértelemmel felvértezett emberi beavatkozással a változó vizet fokról fokra vezetnék ki a főmederből, precízen szabályozva az elöntés mértékét. 

A cikk szerint öbb mint érdekes, hogy a 2004-ben a Tisza völgyének árvízvédelmi biztonságáról és az azzal kapcsolatos fejlesztésekről szóló Vásárhelyi-tervről rendelkező (LXVII. számú) törvényben a vésztározókat eredetileg a Koncsos-féle tanulmányokban is emlegetett víz járta, úgynevezett tájgazdálkodási területeken alakították volna ki, a fokok összefüggő rendszereként.

Ártéri gazdálkodás és a táji vizesítés

Tölgyesi Csaba ökológus az átgondolt erdősítés fontosságára hívta fel a figyelmet. Szerinte például a mára konkrétan sivataggá vált Homokhátság kiszáradása is visszafordítható. A gyepes, fás legelők minden további nélkül kialakíthatók a mai ártereken. Mint mondta, „ez nemzetközileg is jól eladható, finanszírozható, mivel papíron és a valóságban is teljesülnének a klímacélok, a gazdasági haszon a természeti feltételek javulását hozná, mindez politikai tőke hazai és nemzetközi szinten egyaránt”.

Németh Zoltán gazdálkodó szerint az árterek sokrétű használata (hal, erdő, gyümölcs, intenzív rét) jövedelmezőbb a jelenlegi monokultúrás szántóföldi művelésnél. Nem kártérítés kell, hanem lehetőséget kell biztosítani a gazdáknak a változtatásra, közelebbről a mostani árterek reaktiválására.

Molnár Zsolt etnoökológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora az ártéri erdők legeltetésének példáján igazolta, hogy miként lehet a tájgazdálkodás ökológiai, árvízvédelmi és gazdasági szempontból is rentábilis. Birinyi Edina, az ELTE távérzékeléssel foglalkozó doktorandusza pedig azt mutatta be, a legmodernebb távérzékelési adatsorok és a tájhasználati mintázatok alapján a vízvisszatartási rendszer kialakítása egyáltalán nem légből kapott ötlet, hanem realitás.

Megoldási javaslatok a helyzet kezelésére

A konferencia résztvevői szerint a táji vízvisszatartásra alkalmas helyek kijelölése és a meglévő tudományos munkák, valamint kész modellek tervekké alakítása mellett mielőbb szükség volna az agrárszabályozási és támogatási rendszer átalakítására is, hogy az államkincstár és az Európai Unió se csak az intenzív művelést dotálja. 

A táji vízvisszatartáshoz szükséges infrastruktúra a meglévő védművek átalakításával, például a belvízlevezető csatornák medrekké szélesítésével megoldható – állították egybehangzóan a megjelent szakemberek. A konferencia összefoglalója szerint ehhez persze nem ártana „az érintett agrár és vízügyi, vidékfejlesztési, idegenforgalmi, élelmiszer- és klímabiztonsági, környezet- és természetvédelmi ágazatok munkájának összehangolása például egy önálló minisztérium ernyője alatt”. Ahogy az sem, hogy a vízügyi igazgatóságok az árvízvédelem helyett az árvízhasznosításra összpontosítsanak - írták.