Hirdetés
Árfordulat: több élelmiszer is olcsóbb, mint egy évvel korábban
Komoly fordulat mutatkozott az élelmiszerárakban 2023 októberében az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői szerint. Úgy tűnik, elmaradt a kereskedelemben szokásosnak tartott negyedéves áremelés, sőt, több élelmiszer árában csökkenés következett be, nem csak havi, hanem immár éves alapon is. Vannak termékek, amelyeket tehát nem csak idén szeptemberhez, hanem 2022 októberéhez képest is olcsóbban vihetünk haza a boltokból. A Központi Statisztikai Hivatal által közölt élelmiszer-inflációs adatokat értékelték.
Az élelmiszerek összességében 10,4 százalékkal kerültek többe, mint tavaly októberben - írták. „Viszont többek közt tejet, tejtermékeket, tojást és zsiradékokat olcsóbban tudtunk vásárolni, mint egy évvel korábban” – mondta Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szenior elemzője, hozzátéve, hogy jelentősen csökkent továbbá a tojás és a liszt ára is. Előbbi 17, utóbbi csaknem 15 százalékkal olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt. „Ez azért is figyelemreméltó, mert tavaly októberben a liszt árstopos termék volt, tehát a 2021 októberi szinten rögzített áron lehetett kapni. Vagyis, a liszt ára nem csak a tavalyinál, hanem a két évvel ezelőtti szintnél is alacsonyabb” – emelte ki.

Drágulás és árcsökkenés
Az élelmiszerárak változásainak havi folyamatait értékelve az látható a bank szakértői szerint, hogy 2023 szeptemberéhez képest a csokoládé és a kakaó ára emelkedett a legnagyobb mértékben, de ezek is mindössze 2 százalékkal. Egy százalékkal nőtt még a cukrászáruk és a száraz hüvelyesek ára. A sajt, a margarin és a tea viszont például 1 százalékkal olcsóbb lett szeptemberhez képest.
Hirdetés

Az élelmiszerek árának csökkenését alapvetően két tényező okozza az elemzők szerint. Az első ezek közül a kiskereskedelmi forgalom jelentős mértékű csökkenése. „Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma 6 százalékkal mérséklődött 2023-ban. Az élelmiszeripari cégek körében ugyanakkor ennél jóval nagyobb, 2023 augusztusáig több mint 13 százalékos volumenvisszaesés látható. Ez a vásárlóerő gyengülését tükrözi” – fogalmazott Héjja Csaba.
Mindezek azt vetítik előre az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari szakértői szerint, hogy folytatódik az árak idén tapasztalt csökkenése, és 2024 elejére akár defláció is kialakulhat az élelmiszerek esetében - írták.

Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét
2025.03.15.Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Alfaseed Jami szemes cirok, BMR cirok, silócirok vetőmag, fémzárolt eladó
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 188 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés