Közel megduplázódott a külföldi vendégmunkások száma Magyarországon néhány év leforgása alatt. A legtöbben Ukrajnából és néhány környező országból, valamint Kínából, Vietnámból és Indiából jönnek hazánkba dolgozni. Ám még így is túlságosan kevesen vannak ahhoz, hogy megoldják a munkaerőhiányt a mezőgazdaságban és az iparban. A piaci szakemberek szerint csak a feldolgozóiparban szükség volna további legalább 100 ezer emberre, arról nem is beszélve, hogy a dolgozóhiányt tovább élezi a hatalmas arányú fluktuáció.

Amíg 2019-ben 50, addig tavaly év végére már több mint 80 ezer külföldi állampolgár dolgozott a magyar gazdaságban. A vendégmunkások 35 százaléka szomszédos országból jött, 29 százalék Ázsiából, és 28 százalék valamelyik nem szomszédos európai országból érkezett - írta az Agrárágazat cikke. Ám ez a szám is nagyon kevés ahhoz mérten, hogy az ipar, a logisztika, a mezőgazdaság és a többi szektor összességében 230 ezer betöltetlen álláshellyel próbálja teljesíteni a piaci igényeket. 

Amíg 2019-ben 50, addig tavaly év végére már több mint 80 ezer külföldi állampolgár dolgozott a magyar gazdaságban. A vendégmunkások 35 százaléka szomszédos országból jött, 29 százalék Ázsiából, és 28 százalék valamelyik nem szomszédos európai országból érkezett - képünk illusztráció

Szükség volna rájuk

Dénes Rajmund Roland, a Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnöke szerint a magyar gazdaság működéséhez és fejlődéséhez elengedhetetlenül szükség van most és a jövőben is szakképzett és szakképzetlen munkaerő bevonására. Másként a cégek nem tudnak termelni, működni, és nem fognak az országban maradni. Nem jönnek a jövőben új beruházások hazánkba, mert a munkaerőpiaci helyzet miatt a szakképzett dolgozók rendelkezésre állása nem biztosított – írta a Pénzcentrum

Csak átutazók

A mezőgazdaságban tapasztalt munkaerőhiányon sokáig enyhítettek az ukrán, a román és a szerb területekről érkező napszámosok. Ám már egy 2015-ben kiadott MTA-kutatás is előjelezte a külföldi munkások számának jelentős csökkenését. Ahogy azt is, hogy a régiónkból származó idénymunkások eltűnésével változni fog a gazdasági migrációban ideérkező csoportok etnikai és társadalmi összetétele. Ezt az ukránok elleni orosz háború óta még jobban látni: hiába érkezik tízezerszámra a menekültek és a munkakeresők tömege, nagyon kevesen választják Magyarországot. 

A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Work Force szerint a háború első hónapjában naponta érkező 6-20 ezer emberből csak 40 ukrán állampolgárnak sikerült munkát találni – írta a lap korábbi cikke. 

Ezt a trendet erősíti a magyarok migrációja is Nyugat-Európába. 2017 óta nem vándoroltak ki olyan sokan az országból, mint tavaly - írták.

Modernizálni kellene, de kivel?

A mezőgazdaságban – akárcsak a korszerűsödő iparban – egyetlen megoldás a modernizáció, az automatizálás, a robotika fejlesztése lehet. Az adatalapú, precíziós, vagy helyspecifikus gazdálkodás utat mutat. Nem véletlen, hogy az agráriumban is a tőkekoncentrációt kísérő fejlesztési beruházások olyan technológiák megvételét és telepítését szolgálják, amik kiváltják az emberi munkaerőt. Ugyanakkor ez számos ágazatban – például az érzékenyebb bogyós gyümölcsöknél vagy akár a káposzta– vagy fűszerpaprika-betakarításnál – a minőség rovására mehet. A képzett és gondos kézimunkaerőt ugyanis ezekben a kis szegmensekben még nem pótolja a gép.

Fontos kérdés, hogy mennyiség mellett minőségi problémák is vannak a hazai idénymunkaerővel. Ez pedig már nem csak a betakarítást érinti, hanem az említett gép- és technológiafejlesztést is. Sokszor megnyert támogatási pályázatokat adnak vissza gazdaságok, mert előre tudják: nem lesz, aki a nagy értékű gépeket megbízhatóan üzemeltesse - zárta cikkét a lap.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Csökken az agrártermelés és változott a vetésforgó Ukrajnában

2025.07.12.

Az ukrán mezőgazdasági termelés nagyobb mértékben csökken, mint az export, a vetésforgó is megváltozott tavalyhoz képest

Slágergyanús új fehér tv-paprika herseghet a fogunk alatt

2025.07.12.

Izgatott várakozás előzte meg a Rijk Zwaan felgyői kísérleti kertjében megrendezett paprikabemutatót. A már jól ismert hibridek mellett a nemesítőház egy rendkívül ígéretes fehér, tölteni való fajtára irányította a paprikatermesztés iránt érdeklődők figyelmét.

Közel 7 ezer hektárnyi adatgyűjtés bizonyította, hogy jó hasznot hoz a regeneratív gazdálkodás

2025.07.12.

A regeneratív gazdálkodás megtérülésével és hasznosságával kapcsolatban sok kérdés vetődik fel a termelők részéről, most a megtérülést is kiszámolták.

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás