A hazai termelők többsége a kukoricát és a napraforgót illetően egyaránt jó termést vár, ám míg utóbbi esetében általános a bizakodás, addig a kukoricában komoly regionális eltérések vannak az eredményeket illetően. Az igazi probléma mégis az árakkal van: az alacsony árszintek mellett a legtöbb termelő a legtöbb termény esetében nem számíthat nyereségre. Legfeljebb csak a dunántúli gazdáknak lesz pluszos az év – esetükben is csak a búza és a kukorica. Nem egyeznek az eladók és a felvásárlók árelképzelései. Az általános kivárás miatt lényegében áll a piac.

A napraforgó esetében a terméshozam több helyen elérheti a 3 tonnát hektáronként idén. Ez kifejezetten jónak számít, ráadásul a vetésterülete is nagyobb, mint a korábbi években. Az országos átlag is jól alakulhat idén. Az Agrárszektor cikkét szemléztük.

Az igazi probléma mégis az árakkal van: az alacsony árszintek mellett a legtöbb termelő a legtöbb termény esetében nem számíthat nyereségre. Legfeljebb csak a dunántúli gazdáknak lesz pluszos az év – esetükben is csak a búza és a kukorica - Fotó: Magro.hu, CSZS, Bábolna

Jó hozamok, rossz árak

A mostani helyzet szerint hozzávetőleg 2,2 és 2,8 között alakulhat az országos átlaghozam, ami napraforgó esetében rekordközeli termést is jelenthet akár – mondta el a portálnak Raskó György agrárközgazdász. Az árakkal kapcsolatban már nem volt ennyire bizakodó a szakember. A jelenlegi 140 ezer forint körüli tonnánkénti árat „katasztrofálisnak” nevezte.

Ha valahol három tonna terem egy hektáron, az nagyon jónak számít. Ilyen árak mellett ez 420 ezer forint bevételt jelent, ám az egy hektárra vetített kiadás is ennyi. Tehát hiába van rekordközeli termés, a napraforgón ilyen árak mellett sincs haszon.

A Dél-Alföldön nem örülnek

A napraforgóval ellentétben a kukorica vetésterülete kisebb, mint az előző szezonban, amely a tavalyi kemény aszállyal és a termelők ezt követő elbizonytalanodásával magyarázható. Ezzel együtt a kukorica esetében is országosan jó termés várható, igaz, az Alföldön, különösen annak délkeleti részén már vannak helyenként problémák a terméssel - fogalmazott.

A csapadék az idei évben bőséges volt, ám annak eloszlása korántsem volt egyenletes. A Dél-Alföldön az idei esztendőben is csapadékhiány alakult ki, amely meglátszik a kukoricaterméssel kapcsolatos várakozásokon is. Az ország más részein, különösen a Dunántúlon azonban szép termés ígérkezik.

A Dunántúlon lehet profit, máshol mínuszos a termelés

Raskó György szerint ezért míg az Alföldön jelenleg 6-7 tonna várható egy hektáron, az országos átlag pedig 8 tonna körül alakulhat, a Dunántúlon, különösen annak nyugati részén akár 10 tonnás hektáronkénti átlagok is kialakulhatnak.

Itt lesz is nyereség a kukoricán, amely azért is fontos, mert hiába van mennyiségében jó termés több növényből is, a jelenlegi árak mellett legtöbb esetben nullára jönnek ki a termelők. A Dunántúli gazdák azonban a kukoricán és a búzán kereshetnek.

Sajnos a többi termény és más régiók esetében nem ez látszik. Az alföldi 6 tonnás kukoricával, az országos átlagban is jó napraforgóval, a repcével és más kalászosokkal sem volt jellemzően szerencséjük idén a termelőknek – annak ellenére, hogy a termés mennyisége nem mondható gyengének egyik esetben sem.

A GOSZ elnökét is megkérdezték:

A kukoricát az Alföld esetében Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke is közepesen gyengének nevezte, ugyanakkor megjegyezte: a Dunántúlon jobb a helyzet. A napraforgót bíztatónak látja ő is, ám kiemelte: az árak nagyon alacsonyak.

A kukorica ára tonnánként 60-70 ezer között mozog, a napraforgó esetében 140 ezer forintról van szó. Eközben az exportpiac tulajdonképpen megállt - tette hozzá.

Mindenki a másikra vár

Nem csoda, hogy a jelenlegi árak mellett nem szeretnék a termelők eladni a már betakarított kalászosokat, és nem igyekeznek lekötni a még földeken lévő kukoricát és napraforgót.

Egyértelműen kivárás jellemzi a piacot, a termelők és a felvásárlók árelképzelései nem egyeznek, nem nagyon találkozik a piacon az eladó és a vevő szándéka – mondta el a témához kapcsolódva Pótsa Zsófia. A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára hozzátette: a piac jelenlegi állapota egyébként különösen a már learatott kalászosok esetében aggasztó.

A takaréklángon pislákoló kereskedelem és a bőséges készletek miatt már korábban is felvetődött, hogy ha a most betárolt készleteket nem sikerül időben értékesíteni, akkor az őszi betakarítású kukorica és napraforgó elhelyezése nehézkes lehet. Míg Raskó György szerint ezen a téren országos probléma nincs, legfeljebb néhány kereskedőt érint a kérdés, nem pedig a gazdákat, addig Pótsa Zsófia szerint az eddig is felvetődött aggodalmak mostanra reálissá váltak.

Most úgy tűnik, biztosan lesznek olyan régiók, olyan területek, ahol a raktározás akár problémát fog jelenteni – tette hozzá a szakember.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összesen 600 ezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

2025.07.18.

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie.

Egy új kormányrendelet miatt mostantól védett területeken is fúrhatnak gázt Magyarországon

2025.07.18.

Az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Natura 2000-es területeket védő szabályozást. Ennek következtében mostantól egy új, kiemelt közérdek miatt is engedélyezhető lehet a kőolaj- és földgázkitermelés.

Az AÖP-adminisztráció egyik eredménye: nagy gond lehet a magyar gazdák elmaradt területalapú támogatásából

2025.07.18.

Több hazai gazdálkodó az Agro-ökológiai Programhoz (AÖP) kapcsolódó területalapú támogatásnak csak a felét kapta meg június elején.

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás