Zöld helyett csíkos már a dinnye, kevésbé lédús a paradicsom, és a régi almafajták is már csak a kistermelőknél kaphatók. Évtizedek alatt nagyot változtak a mezőgazdasági termékek és a termelés megoldásai is. Napjaink gyümölcs­ültetvényein a gyümölcsfák hat-nyolc év után elvesztik a termésbiztonságot, szemben a nyolcvan-száz éves fajtákkal. Hogy módosultak a körülmények a gazdák, a tudósok és a kereskedők szempontjából?

A Sonline írta meg, hogy a nyolcvanas években még kizárólag a zöld héjú dinnyét ismertük. Ezt a fajtát kaptuk a piacon és a zöldségeseknél is. Ma már a csíkos dinnyéből van több, a zöld háttérbe szorult. Bármilyen meglepő, a változást a vásárlók idézték elő. 

Alapjaiban megváltoztak a magyar gazdálkodás körülményei: a klíma, a növény és a technológia is alkalmazkodást követel a gazdálkodóktól

Semmi különös nem történt, csupán a csíkos tetszetősebb volt a vásárlóknak. A kereslet-kínálat elv alapján a termelők egyszerűen átálltak erre a fajtára. Pedig lényeges különbség nincs – mondta Horváth Péter kertészmérnök, aki szerint a csíkos dinnye héja kicsit vastagabb, emiatt biztonságosabban szállítható és tovább eltartható. 

Számos fejlesztés segítette a magyar mezőgazdaság működését az elmúlt 20 évben - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Sok-sok változáshoz kellett alkalmazkodni a termelésben

Húsz éve a vásárlók többsége még piacokon vásárolt. Most mindent egy helyen, áruházláncoknál szereznek be. Emiatt elsősorban azok a fajták érvényesülnek, amelyek biztonságosan szállíthatók nagyobb távolságra, és hosszabb az eltarthatósági idejük – magyarázta Geösel András, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézetének Zöldség- és Gombater­mesztési Tanszékének vezetője. Az évtizedek során megváltozott a klíma. Kórokozók, kártevők jelentek meg, amelyek befolyásolják a termés minőségét, ám két-három fa bizonytalan terméshozammal nem lehet sikeres alapja egy áruházlánccal kötött partneri viszonynak – hívta fel a figyelmet Geösel András, aki szerint a gyermekkori íz- és illatvilágunkat egy hangulathoz kötjük, s csupán a nosztalgia játszik velünk. 

A régi fajták termelési technológiája teljesen más volt. Nem vonhatók be a nagyüzemi termelésbe. Napjaink gyümölcs­ültetvényein a gyümölcsfák hat-nyolc év után elvesztik a termésbiztonságot, szemben a nyolcvan-száz éves fajtákkal – mondta a gyümölcsész Zaja Péter, aki 60-70 fajtát tart csupán almafából, és más gyümölcsfái is vannak. Az íz és a minőség rovására ment a nagyüzemi termelés. A kis területen tartott sok almában nincs meg az a tápérték, ami egykor megvolt. Víz és aroma van csak benne – tette hozzá. 

Napraforgótermesztés egy Fejér megyei táblán - Fotó: Magro.hu, CSZS

Más a termelés célja

A régi paraszti kultúrában szalmába bugyolálva tették el a kisebb dinnyét télire, ahogy sok zöldséget is, ám ez napjainkban már kevésbé jellemző – mondta a kertészmérnök, aki szerint hiába vágyunk a régi ízekre, a fajtanemesítők a termelők szükségleteit szolgálják ki, akik a vásárlók igényeinek megfelelően választanak egyes tulajdonságokkal rendelkező fajtákat. Tehát, hiába keressük a régi ízeket, ha inkább szemre vásárolunk, mert bizony, inkább ez jellemző a vásárlókra. 

Egy sokszínű, többféle paradicsommal tele rakott tál sokkal vonzóbb, mint az egyféle. Például ezt is felismerték a termelők, ezért jelentek meg snackparadicsomos poharak a piacon. Sokan hiányolják az igazi ízeket, ám a többség mégis inkább az esztétikum alapján választ. 

A Krisna-völgy Somogyvámos földjein gazdálkodik - Fotó: FB

 A talaj egysége határozza meg a növény tápértékét 

A zöldségek és gyümölcsök íze nagyban függ a talaj minőségétől, vagyis annak tápanyagtartalmától. Nekünk is volt pár évünk, amelyet a tapasztalatgyűjtés határozott meg – mondta Ádám Balázs, a Krisna-völgy főkertésze. A konklúzió szerint a talaj egysége határozza meg a növény ízét, egészségét és beltartalmi értékét is. Ahol folyamatosan bolygatva van, szántják, forgatják, a mikrobiológiája felborul, a talaj ennek következtében erodálódik és elsivatagosodik. Ennek megelőzésére mi sekélyen művelünk, amit minden felületen és bármekkora területen meg lehet csinálni, csupán tudatosságtól függ. Arra a következtetésre jutottunk, hogy azok a palánták, amelyeket az őstermelők műtrágyáztak, természetes közegbe kiültetve tönkrementek. Mivel nőttek a fogyasztói igények, és egyre kevesebben dolgoznak a mezőgazdaságban, gépesíteni kellett. Ádám Balázs szerint a virágok illata ott van a talajban, a növény onnan meríti a rá jellemzőt, ahogy az ízeket is. Ha nem tápláljuk a talajt, a zöldségekre jellemző ízek sem jelennek meg, ezért nagyon fontos a komposztálás és a talajtakarás - mondta.

További híreink

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Január végén 70 és 110 forint között adták a tojásokat

2025.02.11.

Január végén 70 és 110 forint között adták a tojásokat, azonban a kínálat zöme már meghaladja a lélektaninak tartott 100 forintos határt.

Összefoglalta a hasznos tudnivalókat a kezdő áfaalanyoknak a NAV

2025.02.11.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében.

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

A háború megroppantja az ukrán mezőgazdaságot

2025.02.10.

Az ukrán mezőgazdasági ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás következményeként, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból – ez az összes szükséges munkaerő több mint felét jelenti.

Irányt mutat az Agrár-EDIH: digitalizációs szaktanácsadással növelhető az agrárvállalkozások hatékonysága

2025.02.10.

Az Agrár-EDIH projekt a digitális jó gyakorlatok terjedését támogatja, fő célja a mezőgazdasági termelők digitális szintlépésének támogatása, továbbá az agrár szaktanácsadók módszertani és szakmai felkészítése.

Partnerhírek
Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás