A kalászosok és a repce a lombtrágyázás fázisában van, a kukorica és a napraforgó vetés előtt, de a talajok még mindig vízhiányosak. Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. fejlesztőmérnöke arról beszél miért kell a termelőknek teljesen felhagyni a korábbi hagyományos technológiákkal és változtatni a gyakorlatukon.

Mi történik jelenleg a szántóföldeken?

Az elmúlt hetekben-hónapokban egyáltalán nem esett az eső, így az eddig kijuttatott nagydózisú nitrogén fejtrágyák nem hasznosultak. Most megérkezett az országos csapadék, lesznek nyertesek és vesztesek aszerint, hogy hol mennyi esik. Az őszi vetésű növények vegetációja felgyorsul és a kijuttatott tápanyag egy hónap múlva elfogy.

Ezért kalászosoknál és repcénél a lombtrágyázás időszaka következik, de egyre nagyobb már a kereslet a folyékony elemi kénre, mert sokfelé okoznak kárt a vadak. Gyorsan kell reagálni és azonnal ként is kipermetezni, mert ezt megfelelően alkalmazva legalább egy pár hét előnyt tudunk adni a növénynek. A VulcanAgro életében ezek most a fő csapásirányok.

Jelentősen felértékelődött idén az olyan nitrogéndús műtrágyák szerepe, amelyek magnéziumot, ként vagy mikroelemet is tartalmaznak. Számos termelő keres olyan lombtrágyát, ami az aszály ellen véd, de van aki olyat, ami tartalmaz foszfor-káliumot. Sokféle termelő van sokféle elképzeléssel és igénnyel.

Ezzel a mostani esővel még a gyengébb állományok is megerősödnek, de nagyon látszik ahol a lombtrágyázást eddig is komolyan csinálták.

Hogy készült fel a cégük a tavaszi időszakra?

Még most is 3-4 hónapra elegendő alapanyaggal rendelkezünk a gyártáshoz, így júliusig biztosan nem szenvedünk hiányt semmiből annak ellenére, hogy az elmúlt 5 hónapban soha nem látott mennyiséget gyártottunk és szállítottunk ki. Szinte bármilyen nagyságú keresleti igényt ki tudunk most is szolgálni. Aki a mi termékeinkkel szeretne dolgozni, annak nem az lesz a problémája, hogy nincs, hanem az, hogy odaér-e időben. Mert a kamionok és teherautók száma véges, a gázolaj pedig hiánycikké vált a fuvarozásban is.

Küszöbön a tavaszi vetések. Ezen a téren mt javasolna a gazdálkodóknak?

A mostani esővel talán kicsit feltöltődnek a talajok és lassan ráfordulhatunk a kukorica-napraforgó-cirok és szója vetésére. Reméljük csapadékos lesz az április és az aranyat érő májusi esők sem maradnak el. Egy biztos, hogy a csapadék mellett meg kell várni a talajhőmérsékletet is, hogy a kezdeti növekedés kirobbanó legyen. Tápanyag nélkül itt sem lehet komoly eredményt elérni, ezért a kapásoknál is érdemes lesz akár a vetéssel együtt, a sorközművelésnél is tápanyagot kijuttatni. A lombtrágya pedig ezeknél a növényeknél is egy alternatíva marad, főleg ha a terményárak ilyen magasan maradnak.

Befolyásolja-e a háború a cég működését?

Szerintem mindenre és mindenkire hat valamilyen mértékben. A gyártáshoz használt alapanyagok beszerzése továbbra is hektikus, az árak pedig még mindig emelkednek.

Nagy a bizonytalanság azt illetően is, hogy a gazdaságok kapnak-e gázolajat a szállítójuktól vagy nekik is a benzinkutakon kell azt összegyűjteni. Sok gazdaságban egy dedikált ember gázolajbeszerzésekkel kezdett el foglalkozni. Ez a problémakör úgy érint bennünket, hogy mi a termékeink 70%-át IBC-tartályban áruljuk, viszont a tartályok ára másfél hónap alatt 100%-ot emelkedett pont azért, mert gázolajat tárolnak benne és hiány van belőlük  a piacon. Mivel a tartály ára 20-30 ezer forinttal drágult, ez a lombtrágyák árát is érezhető mértékben növeli.

Szintén a témához kapcsolódik, hogy azok a fuvarozók, akik már nem tudnak csökkentett áron üzemanyagot vásárolni, elkezdték a díjaikat emelni. Ez leginkább az import viszonylatában látszik meg. Egy lengyelországi fuvar most akár 100 ezer forinttal is többe kerül, mint korábban. Ez egy kamionnyi anyagon, tehát 20-25 tonnán 5-8 ezer forintos áremelkedést is jelent. A háború hatása ezen a két módon gyűrűzik be hozzánk. Reméljük a tartály- és a gázolajprobléma is meg fog oldódni egy pár héten belül.

Tudják-e valahogy ellensúlyozni ezeket az áremeléseket?

A termelők a hírleveleinkben, PR cikkekben, facebookon mindig megtalálják az adott hónapra vonatkozó aktuális akcióinkat. Most olyan keverékeket, hibridtermékeket állítottunk össze, amelyek az aszálytűrést és a nagyobb mennyiségű nitrogénpótlást segítik. Van bennük szerves és szervetlen anyag, tulajdonképpen növényi eredetű tápoldatok magas hatóanyagtartalommal.

A kéntartalmú termékeinkhez is kedvezményesen juthatnak hozzá a gazdálkodók, mert nem emeltünk meg olyan mértékben az árat, mint amennyire indokolt lett volna. 10-30%-ot emeltünk a kész termékeken, az alapanyag már 50-200%-kal emelkedtek. Próbálunk észszerű árszinteket belőni a magyar piacon. A nitrogén lombtrágyáinkat például hozzávetőlegesen 500 forintért meg lehet vásárolni, miközben egyes konkurenseinknél 1000 forint felett van az ára. Valamilyen mértékben rákényszerülünk arra, hogy az áremelkedéseket beépítsük a termékeinkbe, de nem szabad elvetni a sulykot. Valószínűleg drágább lesz a búza és a repce felvásárlási ára, tehát a termelő ki tudná gazdálkodni az inputok árnövekedését, de az inputanyagot most kell kifizetni, a termés ára viszont bizonytalan és csak több hónap múlva folyik be.

Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy nem azért kell venni valamit, mert akciós, hanem mert arra a növényre való és a növénynek szüksége van rá. Ha pedig valaki bizonytalan, nyugodtan lépjenek kapcsolatba velünk, szívesen segítünk. Mert az a legdrágább, ha valaki rossz terméket használ.

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tudósok „gyapjas egereket” hoztak létre – a mamutok visszatérése már csak idő kérdése?

2025.03.16.

Ezek a „gyapjas egerek” a Colossal nevű fajfeltámasztási vállalat genetikai módosításának eredményei. A módosítás célja olyan tulajdonságok beépítése, amelyek segítik az állatok túlélését fagyos hőmérsékleten.

A Yamaha Agriculture nagy dobása: autonóm technológia és AI a mezőgazdaságban

2025.03.15.

A Yamaha Motor Co., Ltd. felvásárolta az új-zélandi Robotics Plus vállalatot, és elindította a Yamaha Agriculture nevű, amerikai székhelyű mezőgazdasági technológiai céget. A Yamaha Agriculture az autonóm gépekre és az AI-alapú digitális megoldásokra összpontosít, hogy segítse a speciális növénytermesztőket a hatékonyság és fenntarthatóság javításában a munkaerőhiány és az éghajlati kihívások közepette.

16 megfontolandó tanács – hogy ne kerüljön vagyonokba a kertépítés

2025.03.15.

A kertészkedés drága hobbi lehet. Létezik azonban néhány olyan pénztakarékos kertészkedési tipp, amelyek által anélkül élvezhetjük az egészséges termést, hogy túlzottan nagy terhet rónánk a családi költségvetésünkre.

Rászámoltak a magyar diótermesztésre, felállhat a padlóról?

2025.03.15.

A magyarországi diótermelés az utóbbi évek során rengeteg nehézséget élt meg. Az ágazatnak egyszerre kellett felvennie a versenyt az olcsóbb importtermékekkel, az időjárási viszontagságok miatti csökkenő terméssel, valamint olyan kártevőkkel, amelyek megjelenése jelentősen rontott a korábban elérhető magyar dió mennyiségén.

Célként érdemes megfontolni a pályázatoknál a zöldítést és a hatékonyságnövelést az OTP Agrár szakértője szerint

2025.03.15.

Az OTP Agrár szakértője, Szabó István előadásában kitért arra, hogy a banki működés fenntarthatósági szempontú aktív menedzsmentje elengedhetetlen.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 188 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás