Hirdetés
AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét
Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.
Horváth Imre, a HSSI Group tulajdonos-ügyvezetője és az AgroFlow Szoftver Kft. társtulajdonosa köszöntötte a résztvevőket a szakmai nap megnyitóján. Hangsúlyozta, hogy a programot gyakorlati szempontok alapján állították össze, hogy a résztvevők valódi, hasznosítható tudást kapjanak.
Egyúttal büszkén jelentette be, hogy a HSSI Group, a FÖNK-Expert Kft., az MBH Bank Nyrt., az MBH Forrás Zrt. és a Dentons Ügyvédi Iroda 2025. február 18-án öntözésfejlesztés tárgyú konzorciumi megállapodást írt alá, amelynek célja, hogy megkönnyítse és támogassa a pályázati konstrukcióban megvalósuló öntözésfejlesztési beruházások kivitelezését, mindezt egy egyablakos rendszer keretein belül.

Ezt követően az Agrárdigitalizáció Szekcióban AgroFlow - az adatrögzítéstől a precíz adatszolgáltatásig címmel Lődi János, az e-Com Informatika Zrt. vezérigazgatója, az AgroFlow Szoftver Kft. másik tulajdonos-ügyvezetője tartotta meg előadását. Ebben részletesen mutatta be az agrárspecifikus farmmenedzsment és vállalatirányítási szoftver, az AgroFlow előnyeit. Mint hallhattuk a fejlesztéssel a cél az volt, hogy könnyebbé és átláthatóbbá tegyék a gazdaságok adminisztrációját és támogassák a digitális adatszolgáltatást.
Az AgroFlow egyszerre segíti a gazdálkodókat és a szaktanácsadókat az adatok kezelésében és az együttműködésben.

Az AgroFlow szoftvert használó szaktanácsadók egységes felületen láthatják gazdálkodó partnereik adatait, értesülhetnek minden tevékenységük rögzítéséről, valamint riasztásokkal, emlékeztetőkkel támogatják az adminisztrációs feladatok elvégzését. Mindezt integráltan, egységes megjelenéssel, felhasználóbarát módon. A szoftver okostelefonokon és tableteken is használható.
Az alkalmazás lehetővé teszi az adatok ellenőrzését, módosítását és véglegesítését, majd automatikusan feltölti azokat az eGN rendszerbe. Nincs szükség ügyfélkapu belépésre, nincs több elvesztett adat és hosszú várakozási idő.
Ezt követően Gáll Szabolcs, NAK szaktanácsadó osztotta meg tapasztalatait, adott gyakorlati tippeket és mutatta be használat közben a szoftvert, az AgroFlow - agrár adminisztrációt támogató farmmenedzsment és vállalatirányítási szoftver - szaktanácsadóknak szaktanácsadóktól című előadás keretében
Az öntözésfejlesztés és Precíziós Gazdálkodás Szekcióban Kecskés Zsolt– Future Green Technology szaktanácsadói Kft., tulajdonos-ügyvezetője a DIGI 2.0 precíziós pályázat – Lehetőség vagy kötelezettség? című előadásában amellett érvelt, hogy pályázáskor a minden szakmai területre kiterjedő komplex szolgáltatás nyújtására képes piaci szereplők közül érdemes választani.
A folytatásban Hegedűs Attila, a Bauer Hungária Kft. ügyvezetője tartott érdekes és figyelemfelkeltő előadást Öntözünk vagy pancsolunk? – Az ördög a részletekben rejlik! címmel.
Ebben kitért az okos öntözés lehetőségeire is. Ennek egy formája a VRI. A változtatható intenzitású öntözés (VRI) lehetővé teszi, hogy a vízadagolás pontosan az adott terület igényeihez igazodjon, elkerülve a túlöntözést és a pazarlást. A technológia a szántóföldeken is megvalósítható. A technológia alkalmazásakor a fúvókák egyesével szabályozhatók egy folyamatos kontrol mellett. Ily módon akár 40%-os vízmegtakarítást érhetünk el, elkerüljük a túlöntözést és még a talajt is védjük.


Ezt követően Sipos Boglárka, az MBH Bank Nyrt., Északkelet-magyarországi Agrárrégiójának vezetője következett, aki az Öntözésfejlesztés – Gazdasági és finanszírozási környezet az öntözési pályázatok hatékony megvalósításához címmel foglalta össze gondolatait a témában.
Kiemelte, hogy a hazai mezőgazdaság hozzáadott értékének volatilitása EU-s összevetésben a legmagasabb, ami az öntözött területek alacsony mértékére vezethető vissza. Viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy az öntözés költségeit csak a területegységre eső magas termelési értékkel rendelkező kultúrák bírják el. Viszont ezek a kultúrák magasabb hozzáadott értéket jelentenek, magasabb termésbiztonság mellett. Minimális változtatással így akár 25% feletti jövedelemnövekedés érhető el.
A rendezvény zárásaként Imreh Gergő, az Agro Digital Kft. tulajdonos-ügyvezetője, mutatott be egy érdekes, a magyar piacon új eszközt a Precíziós nitrogénkijuttatás szenzoros mérésekre alapozva című előadása keretében.
Mint hallhattuk, az eszköz alapja az ISARIA rendszer, ami 4 darab nagyteljesítményű LED-érzékelőből áll, és a nap 24 órájában képes működni. A növény aktuális tápanyag-ellátottságát méri, így nagy segítség a precíziós kijuttatás során. Szilárd vagy folyékony műtrágya, lombtrágya, deszikkáló szer és hígtrágya kijuttatására egyaránt alkalmas.
Az eseményen munkatársunknak alkalma volt Horváth Imre főszervezővel külön is beszélgetni, aki elmondta a rendezvény ötlete ezért merült fel, mert az évek során a HSSI cégcsoport egy olyan széles portfóliót alakított ki, valamint olyan fontos történések, konzorciumi megállapodás, stratégia együttműködések voltak a közelmúltban, amelyeket szerettek volna a közvélemény elé tárni.
Ezen túl az AgroFlow szoftver is eljutott egy olyan szintre, amikor már kiemelt figyelmet érdemel, mert orvosolni tudja mindazokat a problémákat, amelyekkel a szaktanácsadók és gazdálkodók szembesülnek.
Mint megtudtuk, a kifejlesztéséhez a gazdálkodókkal történő beszélgetések generálták a „szikrát”, mivel úgy érzékelték, hogy a mezőgazdasági piacon elérhető adminisztrációs és vállalatirányítási rendszerek nem fedtek le minden elvárást, igény mutatkozott egy új, másfajta megközelítésre.
A szoftver legnagyobb erőssége, hogy kétszintű, így gazdálkodók és szaktanácsadók egyaránt használhatják, ami egyszerű, így bárki, aki képes egy okostelefont kezelni, az applikációval is el tud boldogulni. A gazdálkodó által rögzített adatokat a szaktanácsadó is ellenőrizheti, és csak a megerősítése utána kerül be a Nébih rendszerébe.
A szaktanácsadók egy felületen tudják kezelni az összes partnerüket.
Ráadásul a fejlesztések nem állnak meg: az AgroFlow hamarosan tápanyagtervezési és állatnyilvántartási modullal bővül, illetve a térinformatikával összekacsolva a tápanyagkijuttatási modellhez készül egy kijuttatási térkép is.
A szolgáltatás havi, negyedéves, féléves vagy éves előfizetői csomagokban elérhető a gazdálkodóknak, a szaktanácsadók részére pedig licenszcsomagok készültek.
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára
2025.04.17.Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.
Hatékony, megbízható, mégis kíméletes – ez a Klartan 24 EW
2025.04.17.Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz a piretroidalapú rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia, aminek a leküzdésére kiváló megoldást nyújt a Klartan 24 EW rovarölő szer.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés