Agrárfórumot tartott Szanyban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezete. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről. A gazdákat Németh Gergely, a kamara megyei elnöke köszöntötte, majd Széles Sándor, megyei kormánymegbízott osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. A gazdák és a kormányhivatal kapcsolatáról, illetve a kormányhivatal és az agrárkamara együttműködéséről beszélt.

A Kisalföld számolt be róla, hogy Széles Sándor szerint Győr-Moson-Sopronban a kamara és az államigazgatási szervek kiválóan és eredményesen működnek együtt. Kiemelte, ha a gazdák tevékenységével kapcsolatban bármilyen államigazgatási kérdés felvetődik, az mind a kormányhivatalon, vagy a járási hivatalokon megy keresztül. Legyen szó állategészségügyi kérdésekről, növényegészségügyről, vetőmagfelügyeleti, természet- és környezetvédelmi kérdésekről, családtámogatási, társadalombiztosítási, vagy földhivatali ügyekről.

Öntözés nélkül nem lehet versenyképes a magyar mezőgazdaság

Óriási kihívások előtt állunk. Éppen túl vagyunk a pandémián, ami az agráriumot is keményen érintette. Kitört az orosz-ukrán háború, aminek a következményeit még senki nem ismeri. Ha ezeket figyelembe vesszük, akkor azt látjuk, hogy az energiaválság mellett az élelmiszerválság is fenyeget. Arra akkor tudunk jó választ adni, ha a központi irányítás nagyon pontos feladatokat ad. Az együttműködési készség, ami az elmúlt időszakban az államigazgatásban megjelent, a következő időszakban is így működik majd - fogalmazott Széles Sándor.

Adózás az elviselhetőség határain belül

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos elnöke a kamarai választáson való részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet, majd aktuális agrárkérdéseket érintett. Kiemelte, hogy a vidékfejlesztési programhoz a kamara számos javaslatot nyújtott be, melyek közül külön is említette a program társfinanszírozási mértékének emelését, a különböző pályázati lehetőségeket. Győrffy Balázs szólt a fiatal gazdákról is. Elmondta, hogy szeretné, ha az ágazatban dolgozó fiatalok érzenék, hogy ők is fontos tényezők, megbecsülik őket és vihetik tovább, amit elődeik elkezdtek. Nagy eredménynek tekinti a kamara elnöke a családi gazdaságok és az őstermelői rendszer átalakítását, az adópolitikát.

„Az adópolitika nem tartozik a Közös Agrárpolitika hatálya alá. Ezzel tudtuk elérni, hogy ma szinte adómentesen lehet mezőgazdasági tevékenységet végezni. Ha valaki átlépi az adott küszöböt, akkor is az elviselhetőség határain belül fizet adót” - mondta Győrffy Balázs.

Az öntözés fejlesztése kulcskérdés

A NAK-elnök kitért a tervekre és a feladatokra is, legfontosabbként említve az öntözés kérdését. „Fenntarthatatlan az az állapot, hogy Magyarország területének két százalékát öntözi, míg Spanyolország húszat. A mostani területeknek többszörösét kell öntözni. Évente 300 milliárd forint kárt okoz az aszály a magyar mezőgazdaságnak” - mondta.

Dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ megbízott főtitkára arról tartott előadást, hogy a földforgalmi törvény kiskapuit lezárták. Ma már nem lehet a szerződésekbe írt irreálisan magas bérleti díjakkal elvinni a földet a helyi gazdák elől, nem lehet aranykorona cserével helyzetbe hozni a földet befektetésnek tekintő üzletembereket és jelzálogjogot alapítva az ingatlanra elijeszteni a ténylegesen termelőket.

Kamarai szavazás 12 településen

Németh Gergely, a kamara megyei elnöke a május 20-i, pénteki kamarai választásról elmondta, hogy a megyében 80 kamarai küldöttet választanak a tagok. Arra kérte a gazdákat, hogy minél többen menjenek el szavazni, hogy megfelelő támogatással tudják tenni a dolgukat a tisztségviselők. Győr-Moson-Sopron megyében 12 településen lehetett szavazni: Ásványráró, Beled, Csorna, Egyházasfalu, Győr, Kapuvár, Lébény, Mosonmagyaróvár, Nagycenk, Pannonhalma, Szany és Tét. A megyei elnök kitért arra is, hogy az egységes kérelmek benyújtásának időszaka van. A megyében 6 ezer kérelem érkezik be, amiből 4 ezret a kamarai falugazdászok adnak be.

A háború óriási károkat okoz

Nagy István agrárminiszter is ott volt a szanyi fórumon. Elmondta, hogy komoly kihívásokkal néznek szembe a termelők, elég csak a pandémiára, az éghajlatváltozásra gondolni, vagy a háború hatásairól beszélni. A nehézségek ellenére az élelmiszerellátás mégsem került veszélybe, mert a gazdák dolgoztak, vetettek, amikor kellett, arattak, amikor ott volt az ideje. A fórumon kérdésekre válaszolva az orosz-ukrán háború hatásait elemezve elmondta: mindenkinek elemi érdeke, hogy a háború véget érjen. Az Ukrajnában és Oroszországban kieső termelés ugyanis óriási károkat okozhat a világban.

További híreink

Pályázatok, gazdaságátadás, Feldman Zsolt és Kökény Attila: másodszor is megtartják a Gazda Információs Nap rendezvényt

2025.02.10.

A II. Gazda Információs Nap rendezvény célja a minél közvetlenebb információátadás, érintve az aktuális mezőgazdasági kérdéseket, a program kiemelt témája a gazdaságátadás.

A háború megroppantja az ukrán mezőgazdaságot

2025.02.10.

Az ukrán mezőgazdasági ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás következményeként, jelenleg több mint egymillió munkavállaló hiányzik a szektorból – ez az összes szükséges munkaerő több mint felét jelenti.

Irányt mutat az Agrár-EDIH: digitalizációs szaktanácsadással növelhető az agrárvállalkozások hatékonysága

2025.02.10.

Az Agrár-EDIH projekt a digitális jó gyakorlatok terjedését támogatja, fő célja a mezőgazdasági termelők digitális szintlépésének támogatása, továbbá az agrár szaktanácsadók módszertani és szakmai felkészítése.

A lila zöldség, ami a termelőknél és a fogyasztóknál is egyre népszerűbb

2025.02.10.

Évről évre nő a cékla termőterülete hazánkban, a termelés modernizálásának köszönhetően pedig az egy hektárra jutó termésátlag is folyamatosan bővül.

Brit tudós találmánya révén kerülhető el a „foszfogeddon”

2025.02.09.

A foszfát, amely kulcsfontosságú az élelmiszer-termelésben, elárasztja a vízi utakat, de egy új, szivacsszerű anyag visszajuttathatja azt a talajba a növénytermesztéshez.

Felgyorsulhat a generációváltás a magyar agráriumban

2025.02.09.

Január 15-től hatályba lépett az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény végrehajtási rendelete, amelyre már hosszú ideje vártak az agrárium szereplői. Lendületet kaphat segítségével a mezőgazdaság megújulása, felgyorsulhat a generációváltás.

Partnerhírek
Partner

A mikotoxinok járványa

2025.02.09.

A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.

Partner

Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?

2025.02.09.

A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Töltésvezérlő (10-30 Ah) napelemhez

Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Power P30 hálózati villanypásztor készülék

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás