Hirdetés
Agrár startup vállalkozások segítik a magyar gazdák érvényesülését
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) rendezte meg Magyarország első, kifejezetten agrár startupokról szóló rendezvényét. A technológiai újdonságokra és a jövő agráriumára fókuszáló eseményen több 100 látogató vett részt és kapott közelebbi képet a legfontosabb agrártechnológiai startupok fejlesztéseiről. Cyber kertészet, mezőgazdasági űradatok, fenntartható agrárium, az élelmiszeripar jövője – az első Agtech Summit konferencián az érdeklődők a legaktuálisabb agrárinnovációs trendeket ismerhették meg.
A NAK startup programjának közel 3 éves eredményeinek bemutatásán túl, az eseményre látogatók szakmai előadásokból tájékozódhattak az agrárium jövőjét formáló törekvésekről. Az esemény kiemelt célja volt, hogy összehozza a fiatal fejlesztőket és szakértőket, akik az agrárium aktuális kihívásaira a legmodernebb megoldásokkal tudnak reagálni. Ennek eredménye számos olyan új megoldás megjelenése a szektorban, mely a gazdákat segíti.

Fontos szerepet tölt be az Agtech Summit
„Az esemény bebizonyította, hogy a fiatal fejlesztőknek helye van a mezőgazdasági szektorban. Azzal, hogy ezeknek az új típusú fejlesztéseknek a kamara támogató környezetet biztosít, a tagjait is segíti, hiszen az ágazat megújulása elkerülhetetlen. A versenyképességet pedig csak úgy lehet fenntartani, ha lépést tartunk a fejlődéssel. Az agrár startupok szektorba csábítása egyúttal a generációváltás problémájára is enyhítést hozhat.” – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.
Hirdetés
A kiállító és előadó agrár startup vállalkozások megoldásai az ágazat egészét lefedik; az érdeklődők a szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos digitális fejlesztésektől kezdve – az állattenyésztésben fellelhető problémákra hozott újdonságokon át – az élelmiszeriparhoz köthető megoldásokkal is találkozhattak a rendezvényen. Az Agtech Summit zárásaként bemutatták a NAK TechLab inkubátor programjában született fejlesztéseket és együttműködéseket is. A startupok olyan piacvezető agrár nagyvállalatokkal dolgozhattak együtt a három hónapos program során, mint a Corteva Agriscience, a KITE Zrt. a Bonafarm Csoport, vagy az AXIÁL Kft. A vállalati partnerek piaci ismerete és szakmai felkészültsége hozzájárul ahhoz, hogy ezek a fejlesztések a közeljövőben a gazdálkodók széles köréhez eljussanak és megkönnyítsék mindennapi munkájukat. Az inkubációs program szakmai partnere a Design Terminal volt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A nagy BactoFil®-sztori
2025.04.28.Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?
Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól
2025.04.28.2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés