Hirdetés
Afrikában is mozog az Agrárminisztérium: erősödhetnek az együttműködések Ugandával
Egy mezőgazdasági együttműködési megállapodás megkötése tovább erősítheti hazánk agrárkapcsolatait Ugandával és megnyithatja az utat a befektetők előtt az afrikai országban - közölte Nagy István tárcavezető, aki Bright Kanyontore Rwamirama állattenyésztésért felelős államminiszterrel egyeztetett az afrikai ország fővárosában, Kampalában. Korábban félbemaradt egy akvakultúrás projekt, amelyet mindenféleképpen szeretnének befejezni. Emellett pedig további lépéseket szeretnének tenni a tudományos és oktatási együttműködések területén, melyekből mindkét ország profitálhat.
Az Agrárminisztérium közleménye szerint a magyar politikus a megbeszélésen arra hívta fel a figyelmet, hogy Uganda komoly lehetőségeket kínál a magyar agrárium és vállalkozások számára. Az afrikai ország banán-, kávé- és kakaótermesztése a világ élvonalába tartozik, a feldolgozóipart azonban tovább kell fejleszteni. A növekvő népesség miatt pedig a mezőgazdaság termelési hatékonyságát is javítani szükséges.

Folytatás és tudásmegosztás
Hazánk éppen ezért kész tapasztalatait megosztani partnerével. Egy mezőgazdasági együttműködési megállapodás aláírása pedig Magyarország és Uganda között ezt a folyamatot erősítheti - tette hozzá. Nagy István arról is beszélt, hogy korábban félbemaradt egy akvakultúrás projekt, amelyet mindenféleképpen szeretnének befejezni. Emellett pedig további lépéseket szeretnének tenni a tudományos és oktatási együttműködések területén, melyekből mindkét ország profitálhat.
Hirdetés
A miniszter arra emlékeztetett, hogy az oktatási intézménnyel már sikeres agrár-szaktanácsadó tréningeket valósított meg Magyarország. A képzések azért voltak eredményesek, mert ugandai és magyar szakemberek egyaránt részt vettek az oktatásban. A program a tudásátadást, a családi kisgazdaságok élhetővé tételét és jövedelmének növelését, a vidéken megmaradás támogatását, az agrár-biológiai sokféleség fenntartását és az éghajlatváltozás hatásainak csökkentését is magában foglalta.

Képzések és tudásátadás
Nagy István szerint további hangsúlyt kell fektetni közös kurzusok és PhD-képzések indítására, a hallgatói ösztöndíjak támogatására és a szakemberek cseréjére is.
"A klímaváltozás egyre nagyobb kihívásokat jelent a világ számára, ezért hazánk szeretné megismerni az afrikai ország tapasztalatait, hogy megfelelő tudományos és gyakorlati válaszokat tudjunk adni a szélsőséges időjárás okozta nehézségekre. Ehhez jó alapot kínálhatnak a tudományos együttműködések is" - mondta az agrártárca vezetője.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért
2025.05.12.A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.
Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat
2025.05.09.Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Kerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés