Számos előnyük miatt az időtálló és strapabíró, gyorsan építhető acélcsarnokok a magyar piaci elterjedésükkor első sorban mezőgazdasági gépek és eszközök, illetve termények tárolásában váltak népszerűvé, majd megjelentek az állattartásban is.  A hidegen hengerelt acélból készülő csarnokok – mára korántsem új funkciókban - komolyabb elvárásoknak is könnyedén megfelelnek: feldolgozó- vagy csomagolóüzemek, hűtőházról, kapcsolódó kereskedelmi egységek, kertészetek, kóstoltató térrel egybeépített borászatok épültek belőle szép számmal.

Az elmúlt évek számtalan kihívással állították szembe gazdaság és mezőgazdaság szereplőit. Mind az alapanyag-, mind az energiaárak világpiaci emelkedése újratervezésre késztette a vállalkozások nagy részét, akár költséghatékonyabb, fenntarthatóbb, hosszútávú megoldások keresésében, akár a beruházások szükségességének, illetve priorizálásának terén. Nem véletlen, hogy a Frisomat könnyűszerkezetes acélépületei is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen számos szempontból beleillenek az említett, elsődlegessé váló törekvésekbe.

Korlátlan lehetőségek: modern és hagyományos funkciók a mezőgazdaságban

A termelői környezet és a megrendelők igényeinek változásainak köszönhetően mára számos modern funkciót társítanak ezekhez a korszerű, a fenntarthatósági szemlélettel kialakított és fejlesztett épületekhez.

Az egyszerű funkciók mellett az összetettebb igények esetén a hőszigetelt burkolatos, különböző vastagságú szendvicspanelekkel készülő megoldások közül választhatnak a megrendelők. A könnyűszerkezetes acélcsarnokok képe egyre inkább társul a modern, kiváló hőszigetelési értékekkel építhető épületmegoldással, amely tulajdonság kifejezetten előnyös lehet az állattarátó vagy a kertészeti tevékenységet űzőknek (általánosan egy 200 mm-es vastagságú panel esetén kültéri mínuszok idején is plusz fokok maradhatnak a beltéren, fűtés használata nélkül.) Ebből adódóan bővült az acélcsarnokok felhasználási területe: egyre szélesebb körben terveznek a raktározási szerepkör mellé tevékenységet ellátó helyiségeket is. Ilyenek például a zöldség-, és gyümölcstároláshoz vagy a napjainkban népszerű mikrozöldek termesztéséhez kapcsolt csomagoló vagy eladóterek. De ugyanezen irányvonalon haladva teljeskörűen létrehozható élelmiszerrel foglalkozó kereskedelmi egység is könnyűszerkezetes elemekből, raktár résszel, hűtőház kiegészítéssel is.

Újhullámos elképzelés a borászatok acélcsarnokokban történő kialakítása, ahol nem csupán a hordósorok vagy a feldolgozás, palackozás kap helyet, hanem mutatós vendégtér, egyre gyakrabban vendégtér is, melynek az acélszerkezet különleges, modern, ugyanakkor gazdaságokra jellemző hangulatot ad. A zöldség- és gyümölcsboltok, termelést, feldolgozást és elkészítést is magukba foglaló újfajta gasztro-egységek egyedi, céges arculatra szabott megjelenésében is széles skálán biztosít lehetőségeket a Frisomat ugyanis épületelemeik 12-féle, fémes és mattított színben érhetők el, különböző típusú kiegészítő elemekkel. Az épületek ugyanakkor méret és forma tekintetében is saját igényekhez legjobban igazítva rendelhetők, íves, illetve eltérő lejtésű tetőszerkezetekkel, ügyfél kéréshez igazított nyílászáró-megoldásokkal.

Élelmiszer-kereskedés acélcsarnokban - Forrás: Frisomat

Könnyűszerkezetes megoldások a Frisomattól

Az acélcsarnokok kivitelezése több szemszögből nézve is gazdaságosabb folyamat, mint például egy hagyományos beton vagy téglaépületé, hasznosításban, hatékonyságban azonban mégsem marad el az eltérő technológiával megvalósított szerkezetektől. A hidegen hengerelt acélból készülő csarnokok már a gyártásukhoz használt nyersanyag megmunkálási módjából adódóan is alacsonyabb költségvonzatúak, tekintve, hogy kisebb mennyiség is elegendő azonos területű felületek létrehozásához, mint például a melegen megmunkált acél esetében. Mindezek mellett, a Frisomat úgy alakította ki gyártástechnológiáját, tervezési és logisztikai, illetve kivitelezési (összeszerelési) folyamatait, hogy a lehető legegyszerűbb, leggyorsabb módon, felesleges plusz lépések nélkül valósuljanak meg a projektek. Ezáltal ügyfeleinek rövid szállítási határidőket tud biztosítani, így az acélszerkezetek az egyeztetésektől számítva akár 3-4 hónap alatt is elkészülhetnek. Tekintve, hogy a Frisomat előre furatolt panelekkel dolgozik, az épületek összeszerelésének időtartama is rendkívül rövid, ugyanakkor jelentősebb mennyiségű építési hulladék sem keletkezik a pontos gyártási paraméterezésnek köszönhetően.

Egyedi acélcsarnok-megoldások - Forrás: Frisomat

A 2022 elejétől fokozott hatást kiváltó világpiaci áremelkedések és gazdaságot formáló bizonytalanságok ellenére, a belga háttérrel rendelkező Frisomat továbbra is stabil konstrukciók kidolgozásában gondolkodik ügyfelei számára, elkerülvén az indokolatlan, a korábbi évek tendenciájától elrugaszkodó áremeléseket.

+1 zöld előny a Frisomattal

Az emelkedő energiaárak okán a vállalati szférában nagy ütemben alakult ki igény és kapcsolódóan megoldást kereső törekvések az energia-, ezáltal a költséghatékonyság növelésére.

A Frisomat által gyártott épületek nagy felületű és jellemzően alacsony hajlásszögű tetőszerkezete könnyedén alkalmas lehet napelemes rendszerek telepítésére. Ráadásul annak érdekében, hogy ezen energiamegtakarító módszer lehetősége a cég ügyfelei számára alapvetően elérhető legyen, a Frisomat célkitűzésként fogalmazta meg új acélcsarnokaik tartó- és tetőszerkezetének az átlag szolár-rendszer terhelésre kalibrált standardizált gyártását is.

Nézzen körül a legkülönfélébb szerepeket ellátó Frisomat acélcsarnokok között, amihez kattintson ide!

(x)

Megosztás

További híreink

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Gazdatüntetés volt Újvidéken, Szabadkán a rendőrség intézte el, hogy ne legyen újabb

2024.10.08.

A Szerbia magyarok által sűrűn lakott északi részén, a Vajdaságban található Újvidéken tüntettek szeptember végén az elégedetlen mezőgazdasági termelők

Jelentős eltérések az EU búzaterméseiben: Franciaország és Németország erős csökkenést mutat

2024.10.07.

Az USDA előrejelzése szerint a 2024/2025-ös globális búzatermés várhatóan 797 millió tonna lesz, míg a felhasználás 805 millió tonnára tehető. Az Európai Unióban a búzatermés 10%-kal csökkenhet idén az előző évhez képest, különösen Franciaország és Németország rossz eredménye miatt.

Roppant veszélyes, hogy a világ élelmezésének 75 százalékát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja

2024.10.07.

A világ élelmezésének 75 százalékát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja, így a klímaváltozás sebezhetővé teszi az élelmiszerellátást. A világon 12, Magyarországon 4 növényfajról van szó a termőterületeket tekintve. Az elmúlt száz évben használt növényfajták 75 százaléka kikerült a termesztésből.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás