Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!

Az acélcsarnokok fő tulajdonságait tekintve nem meglepő, hogy a gazdasági és kereskedelmi területek közül elsőként a mezőgazdaságban váltak elterjedté: strapabíró, bővíthető és rendkívül gyors kivitelezésű épületekről van szó, amelyek szerkezete az elmúlt évtizedben jelentős minőségi fejlesztésen ment keresztül. Most pedig akár az ősszel megjelenő állattartási pályázatokhoz is jól jöhetnek telephely-bővítésben vagy építésben gondolkodók számára.

Frisomat-csarnok

Dupla lehetőség állattartóknak

Most érdemes lehet (újra)tervezni az állattartással foglalkozó gazdaságoknak, hiszen 2024 szeptember-októberében két, nagyobb volumenű, új pályázaton kiírt összegekre is lehet pályázni. A támogatott kategóriák köre pedig igen széles, hiszen építési és eszközkorszerűsítési célokat is szolgálnak.

A pályázati forrást igényelhető gazdaságok skálája szintén rendkívül gazdag a tartott állatfajták tekintetében. A támogatásokat igényelhetik ugyanis a húshasznú szárnyasokat, szarvasmarhát, sertés, juhot, kecskét, bölényt tartó gazdaságok mellett a nyúl és lóféléket tartó telepek, illetve méhészetek is.

Ezek között sincs olyan funkció, amelyhez a Frisomat több évtizedes tapasztalatával ne tudna megfelelő megoldást kínálni. A belga gyártó épületei hosszú idő óta szolgálják ki a mezőgazdasági tevékenységű vállalkozások igényeit, acélszerkezeteikkel 100%-ban megfelelve az állatjóléti és egészségügyi szabályozásoknak. Mi több, napjainkra számos kiegészítő lehetőséggel, funkcióval bővültek is ezek a korszerű acélcsarnokok.

A pályáztok feltételei és lehetőségei

A hazai állattartó vállalkozások versenyképességének növelését célzó, 2024 őszén induló két pályázat kérelmeit négy kijelölt időszakban adhatják be gazdaságok. Jó hír, hogy ezt akár több, különböző telephelyen történő megvalósítás céljából is megtehetik. Ugyanakkor fontos feltétel, hogy azok az állattartó vállalkozások pályázhatnak, amelyek éves árbevételének minimum 40%-a állattartásból vagy mezőgazdasági tevékenységből származott a kérelem benyújtását megelőző utolsó, vagy az azt megelőző lezárt üzleti évben. Szintén kritérium, hogy azonos időszakban a gazdaságnak legalább 10.000 euró STL üzemmérettel szükséges rendelkeznie. Az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” 200 millió Ft-tól 5 milliárd Ft-ig biztosít forrást, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” keretein belül 30 millió Ft és 200 millió Ft közötti összeg válhat felhasználhatóvá a korszerűsítéshez.

Frisomat-csarnok

Acélszerkezetek telephely korszerűsítéshez

Ha a pályázati lehetőségeket kihasználva, építkezéssel járó bővítésben gondolkodik telephelyén, az acélcsarnokok és -szerkezetek duplán is hasznosak lehetnek. Nézzük közelebbről a tervezési lehetőségeket és előnyöket!

Az acélcsarnokok régóta nagy népszerűségnek örvendenek a mezőgazdasági szférában, mégis, miben mások és mivel tudnak többet napjaink acélcsarnokai a 20-30 évvel ezelőtti társaiknál?

A választ a több mint 40 éves acélépítési tapasztalattal rendelkező Frisomat-szerkezetek azonnal megadják. A belga gyártó világszerte több mint 40.000 megvalósult projektjének kivitelezése alatt maximálisan a felhasználói igények mentén tökéletesítette technológiáját. A Frisomat acélszerkezetek moduláris, előre lyukasztott elemekből állnak, melyeket a gyártás folyamán pontos méretre vágnak. Mindez jelentősen gyorsítja a későbbi összeszerelés, tehát az építés menetét, illetve szinte nullára csökkenti az építési helyszínen keletkező hulladék mennyiségét. A Frisomat acélcsarnokok annak ellenére, hogy szabvány modellekből indulnak, rendkívül egyszerűen alakíthatók a későbbi tevékenységhez, bővíthetők, illetve igény szerint elláthatók különböző kiegészítő opciókkal. Ilyen például az állattartás esetén elengedhetetlen szellőztetőrendszer, épületgépészeti kiegészítések, felemeletek, különböző fesztávú ajtónyílások, korrózióálló és antikondenzációs bevonatok.

Az állatjóléti előírások betartása érdekében az acélcsarnokok természetes különböző vastagságú, szendvicspaneles megoldással hőszigetelhetők, amely sok esetben szintén elengedhetetlen az állatok szaporításához és egészségének hosszútávú megőrzéséhez.

Frisomat-csarnok

1 acélszerkezet, +1 funkció

A 2024 szeptemberében és októberében induló támogatások céljai számos, állattartáshoz szinte bármilyen formában kapcsolható korszerűsítést foglalnak magukba. Így nemcsak eszközmodernizálási és építési célok kerültek megfogalmazásra, hanem energetikai fejlesztések is. Ennek értelmében természetesen a lista része a megújuló energia hasznosítási berendezések, napelemek telepítési. A Frisomat acélcsarnokai 2022. év vége óta ehhez is teljes kompatibilitást biztosítanak, hiszen épületeik tetőszerkezete és súlyterhelése igazoltan a standard napelempanelek négyzetméterre eső terhelésére lettek tervezve. Ebből kifolyólag, aki új acélcsarnok építésbe kezd és annak tetejére szolár paneleket helyezne, az új Frisomat csarnokok esetében ezt előzetes statikai vizsgálat nélkül megteheti. A belga gyártó maga is kiemelt témaként kezeli a zöldenergia és környezetbarátabb gyártási technológiák alkalmazását saját folyamataiban. Ennek megfelelően a napelemek elhelyezésének lehetőségét mindazon vállalkozások számára is biztosítani kívánja, akinek új épület kivitelezése nem indokolt a telephelyen vagy a meglévő tetőszerkezete nem alkalmas a panelek telepítésre. A Frisomat SolarStruct acél tartószerkezet-rendszere erre a célra lett kifejlesztve, nagyobb méretű földterületek vagy éppen munkahelyi parkolók gyors és kompakt lefedéséhez.

A Frisomat acélcsarnokok mezőgazdasági alkalmazásáról vagy a napelemekhez fejlesztett tartószerkezetéről, referenciáiról bővebb információt ITT TALÁL.

(x)

Megosztás

További híreink

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Gazdatüntetés volt Újvidéken, Szabadkán a rendőrség intézte el, hogy ne legyen újabb

2024.10.08.

A Szerbia magyarok által sűrűn lakott északi részén, a Vajdaságban található Újvidéken tüntettek szeptember végén az elégedetlen mezőgazdasági termelők

Jelentős eltérések az EU búzaterméseiben: Franciaország és Németország erős csökkenést mutat

2024.10.07.

Az USDA előrejelzése szerint a 2024/2025-ös globális búzatermés várhatóan 797 millió tonna lesz, míg a felhasználás 805 millió tonnára tehető. Az Európai Unióban a búzatermés 10%-kal csökkenhet idén az előző évhez képest, különösen Franciaország és Németország rossz eredménye miatt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás