Az utóbbi időben egyre növekvő figyelem irányul a megfelelő fajtaválasztás fontosságára, és számos cikk és tanulmány foglalkozik ezen kihívással. A 2023-as évvel egy újabb nehézségekkel és kihívásokkal teli szezont hagytunk a hátunk mögött. Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, sem az időjárási, sem a gazdasági környezet nem kedvezett a mezőgazdasági szektorban dolgozóknak. Annak ellenére, hogy a csapadék mennyisége jelentősen megnövekedett a 2022-es évhez képest, számos területen az országban még mindig elmaradt az átlagtól. Talán a csapadéknál is jelentősebb problémát okozott az inputanyagárak drasztikus emelkedése, aminek hatására nehézkessé vált a növények megfelelő tápanyag-utánpótlása és növényvédelme. Számos gazdálkodó szembesült azzal a problémával, hogy nem voltak képesek elegendő mennyiségű tápanyagot juttatni szántóföldekre, aminek következtében a várt hozamok elmaradtak az átlagtól.

A fentiek fényében egyértelmű, hogy a megfelelő genetikai potenciállal rendelkező, jó víz- és tápanyag-hasznosítással bíró hibrid kiválasztása kiemelten fontos. Egy ilyen hibrid választásával a gazdák hatékonyan kezelhetik az inputanyagok árának emelkedését és a változékony időjárási körülményeket, maximalizálva ezzel a hozamokat.

Az Agromag Kft. portfóliójából néhány kiváló hibridet szeretnék Önöknek bemutatni, melyek nemcsak kiemelkedő víz- és tápanyaghasznosítással rendelkeznek, hanem kiváló betegségellenállóságot és stabil termőképességet is nyújtanak.

Idén mutatkozik be a MAS 333T (FAO 380-400) hibridünk, amely rendkívül ígéretesnek bizonyult az előző évek kísérleti adatai alapján. Kimagasló az alkalmazkodó képessége a szélsőséges körülményekhez, így a csapadékhiányos évjáratokat is jól tolerálja. Erélyes kezdeti fejlődéssel rendelkezik, állományban homogén képet mutat.  Kiváló ár-érték arányú hibrid. Törésre és dőlésre kevéssé hajlamos. Mind extenzív, mind intenzív körülmények között megállja a helyét.

A MAS 333T (FAO 380-400) telekgerendási bemutatósorban elért eredménye

Az új ARCADIO (FAO 380-400) hibridünk kiemelkedő tulajdonságokkal büszkélkedhet. Különleges termőhelyi és évjárati stabilitásával, valamint rendkívüli könnyű alkalmazkodóképességével megbízható választás. A szélsőséges viszonyokhoz való rugalmas alkalmazkodásával a termesztők számára ideális megoldást nyújt.

A növény szárszilárdsága kimagasló. Zöld száron érő típus, közepes növénymagassággal rendelkezik. Csövei impozánsan hosszúak és egyenletesen termékenyülnek végig.

A szemek elrendezése a csöveken sűrű, 18-20 sorban helyezkednek el, és soronként akár 35-38 szem is kifejlődhet. Fontos megjegyezni, hogy túl korai vetés esetén nem javasolt, az optimális időzítés pedig kulcsfontosságú a maximális hozam eléréséhez. Emellett érdemes kiemelni, hogy a növény dinamikusan adja le a vizet, ami tovább fokozza a termesztés hatékonyságát és eredményességét.

Az ARCADIO (FAO 380-400) fajszi bemutatósorban elért eredménye

Kínálatunkban hosszú ideje elérhető hibridünk a Temes (FAO 380-400), amely évek óta folyamatosan bizonyítja megbízhatóságát. Kezdeti fejlődési erélye nagyon gyors. Szára és levélzete sokáig zöld, mely elősegíti a gyors vízleadást. A tenyészidőszakban bármikor bekövetkező szárazságot jól tűri. A legszélsőségesebb termesztési feltételekhez képes alkalmazkodni. A termelői megfigyelések alapján a versenytársakhoz képest többet terem a száraz évjáratokban, illetve a gyenge és rossz vízgazdálkodású talajokon bármely évjáratban. 2016-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Fejér vármegyében is stabil – 12t/ha-t is jóval meghaladó – termést produkált, bizonyítva azt, hogy minden körülmény között lehet rá számítani. 2017-ben is tovább remekelt, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Baranya megyében is több helyen 10 t/ha feletti termésátlagot ért el. 2018-ban is hozta a már megszokottnak mondható formáját, több kísérleti helyünkön is 11–12 tonnás termésátlagot produkált. 

Portfoliónk kialakítása során azokra is gondoltunk, akik a későbbi csoportból választanának. Éppen ezért az általunk forgalmazott hibridek sorát egy igazi nagyágyúval bővítettük a középérésű csoportban. Az AKINOM (FAO 470-480) egy magas, nagy vegetatív tömeggel rendelkező, éréscsoportjában nagyon stabil, magas terméshozamú hibrid. Csövei egyenletesen nagyok, 18-22 sorral rendelkeznek.

Ahogyan fentebb már utaltam rá, kiemelt fontosságú a tápanyagok és víz hatékony felhasználásával rendelkező kukoricahibridek kiválasztása.

Szabó Balázs, Agromag Kft.

Ebben tud Önöknek segítséget nyújtani a már több mint 30 éve a gazdák szolgálatában lévő Agromag Kft. Keresse bizalommal munkatársainkat!

Szabó Balázs
Agromag Kft.

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás