Széleskörű egyeztetés után a dán parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, ami 2030-tól kezdve környezetvédelmi adót vet ki a mezőgazdaságra a károsanyag-kibocsátás után. Ebbe a tehenek által termelt metángáz is beletartozik. A törvény értelmében a gazdálkodóknak 2030-tól 300 dán koronát – jelenlegi árfolyamon 16 500 forintot – kell fizetniük minden tonna kibocsátott metán vagy szén-dioxid után, míg ez az összeg 2035-re 750 koronára – mostani árfolyamon 41 200 forintra – emelkedik. A cél, hogy visszaszorítsák a mezőgazdaság károsanyag-kibocsátását.

Dánia lett a világ első országa, amely adót vetett ki a mezőgazdaságból származó károsanyag-kibocsátásra, amibe többek között a tehenek által megtermelt metán is beletartozik. A javaslatot hónapokon keresztül tárgyalták a kormányzat, az iparág, valamint a szakszervezetek és a környezetvédelmi csoportok képviselői, míg végül megszavazták azt az ország döntéshozói. A fő cél, hogy Dánia környezetbarát módon alakítsa át a mezőgazdaságát úgy, hogy közben azzal minden szereplő elégedett lehet – számolt be róla az Interesting Engineering cikke alapján a HVG.

A dán parlament megszavazta a törvényjavaslatot, ami 2030-tól kezdve környezetvédelmi adót vet ki a mezőgazdaságra a károsanyag-kibocsátás után.
A dán parlament megszavazta a törvényjavaslatot, ami 2030-tól kezdve környezetvédelmi adót vet ki a mezőgazdaságra a károsanyag-kibocsátás után, a tehenek által kiengedett metán is érintett

A törvény értelmében a gazdálkodóknak 2030-tól 300 dán koronát – jelenlegi árfolyamon 16 500 forintot – kell fizetniük minden tonna kibocsátott mentán vagy szén-dioxid után, míg ez az összeg 2035-re 750 koronára – mostani árfolyamon 41 200 forintra – emelkedik. A cél, hogy visszaszorítsák a mezőgazdaság károsanyag-kibocsátását.

Jeppe Bruus, a témával foglalkozó miniszter szerint az elképzelés abban is segíti Dániát, hogy elérje a klímaváltozás elleni küzdelemben kitűzött céljait.

A beszámoló szerint a metán kibocsátásának csökkentése mellett a mezőgazdaság nitrogénszennyezése is fontos része a megállapodásnak. Ez ugyanis jelentős mértékben érintette – és szennyezte – a dán partokat és fjordokat. A mostani várakozások szerint 2027-től évente 13 780 tonnával csökkenhet a nitrogénkibocsátás.

A biodiverzitás és az élőhelyek védelme

Mindemellett jelentős hangsúlyt kap a biológiai sokféleség helyreállítása és a természetes élőhelyek bővítése is. A tervek között szerepel 250 000 hektár új erdő telepítése és 140 000 hektár, jelenleg művelésre használt tőzegláp rehabilitációja. Bruus szerint a dán táj olyan mértékben fog megváltozni, amire a vizes területek 1864-es lecsapolása óta nem volt példa.

Dánia területének jelenleg 60 százaléka áll művelés alatt, így a termelékenység megőrzése és a zöld reformok véghezvitele között nagyon nehéz volt egyensúlyozni, ám minden jel arra mutat, hogy a felek végül sikerrel jártak - írta a cikk.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kompakt és sokoldalú robottraktor lett a Dood

2025.02.07.

Az Earth Automations által kifejlesztett Dood nevű mezőgazdasági robottraktor jó példája a technológiai innováció és a praktikus mezőgazdasági megoldások ötvözésének

Az új antibiotikumokkal szembeni rezisztencia okait vizsgálták a HUN-REN kutatói

2025.02.07.

Az új antibiotikumokkal szembeni rezisztencia okait vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai.

Partner

Hogyan csökkentheti drasztikusan a mezőgazdasági költségeit? A megoldás a napelemekben rejlik!

2025.02.07.

A napelemek sokféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban, segítve a gazdálkodókat a költségek csökkentésében, a fenntarthatóság növelésében és a termelés optimalizálásában. Ebben tud segíteni önnek a Solargroup Energy Kft., akár a nemrég megjelent Öntözésfejlesztési pályázat keretében is.

Összesen 1,5 milliárd forintos "Munkából munkába" program indul a hazai vállalkozások számára

2025.02.07.

A „Munkából munkába” program elősegíti az elbocsátott dolgozók azonnali, újbóli munkába állását.

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Partnerhírek
Partner

Hogyan csökkentheti drasztikusan a mezőgazdasági költségeit? A megoldás a napelemekben rejlik!

2025.02.07.

A napelemek sokféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban, segítve a gazdálkodókat a költségek csökkentésében, a fenntarthatóság növelésében és a termelés optimalizálásában. Ebben tud segíteni önnek a Solargroup Energy Kft., akár a nemrég megjelent Öntözésfejlesztési pályázat keretében is.

Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás