Nincs agya, de képes a tanulásra, nincs szája, de mégis eszik. Két percen belül meggyógyítja magát, láb nélkül mozog, és 720 nemi szerve van. Még a biológusok sem igazán tudják, hova sorolják azt a különleges, sárgás színű egysejtű élőlényt, amelyet a párizsi állatkert először mutatott be. A nagyközönség már élőben láthatja.

A massza (le blob) becenevű, gombakinézetű organizmust most először sikerült kitenyészteni egy tudományos projekt keretében.

A kiállított massza egyelőre néhány centiméter átmérőjű, egy terráriumban fatörzsre helyezve láthatja a közönség (Fotó: Pixabay)

24 óra alatt képes megduplázni a méretét

Az élőlénynek nincs szája, nincs gyomra, nincsenek szemei, mégis észleli a táplálékot és elfogyasztja azt. A massza lábak vagy szárnyak nélkül mozog, és ha félbe vágják, két percen belül helyreállítja önmagát és 24 óra alatt képes megduplázni a méretét.

Becenevét A massza című, 1958-ban bemutatott film után kapta. A Steve McQueen főszereplésével készült b-listás horrorban egy földönkívüli életforma minden útjába kerülő dolgot elfogyaszt egy kis pennsylvaniai városkában.

Tudományos neve Physarum polycephalum, és természetesen a valóságban nem jelent veszélyt a látogatókra. A kiállított massza egyelőre néhány centiméter átmérőjű, egy terráriumban fatörzsre helyezve láthatja a közönség.

Nem növény, nem is állat, és nem is gomba

„A blob a természet rejtélyeinek egyike” – mondta Bruno David, a Párizsi Természettudományi Múzeum igazgatója. „Meglepő számunkra, mert nincs agya, mégis képes a tanulásra és problémamegoldásra, és megosztja a tanultakat, vagyis ha egyesül két massza, az egyikük tudása átkerül a másikba is” – tette hozzá.

„Biztosan tudjuk, hogy nem növény, nem is állat, és nem is gomba. A természet rejtélyeinek egyike. Nagyon meglepő módon mozog ahhoz képest, hogy olyan, mint egy gomba. Állati jellegű viselkedése van, képes a tanulásra” – fejtette ki a szakértő. Bár szervei nincsenek, mégis 720 nemi szervhez hasonló dologgal rendelkezik.

Óránként négy centiméteres sebességgel mozog, a kutatók szerint szívesen fogyaszt zabkását vagy zabpelyhet, a sós dolgokat azonban nem kedveli. Színe az elfogyasztott táplálék szerint is változik: ha például céklát kap, vöröses árnyalatot ölt.

A szakértők szerint „alvó” állapotba is lehet helyezni, majd szükség esetén „felébreszteni”, és szinte lehetetlen megölni.

A tudósok remélik, minél többet megtudnak majd ezekről az organizmusokról, amelyek akár több négyzetkilométeresre is megnőhetnek. Bíznak abban, hogy az új ismeretek segíthetnek az újrahasznosításban, az erdők talajának vagy egyéb szennyezett talajok megtisztításában, sőt, akár új típusú antibiotikumok felfedezésében is.

Ehhez hasonló, bekategorizálhatatlan élőlény létezik ugyan a vadonban másutt is, de ez az első eset, hogy fogságban is életben maradt.

(Forrás: erdekesvilag.hu)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Termesszen friss fűszernövényeket az erkélyén 7 tippünk segítségével!

2025.07.20.

Semmi sem teszi ízletesebbé az ételt, mint a saját kertből frissen szedett fűszernövények. Még ha nincs is nagy helye, akkor is élvezheti a saját termést az erkélyén – sőt, akár néhány zöldséget is termeszthet. Íme, 7 tipp, hogy biztosabban sikerüljön.

Izzasztó napok következnek, térképen jelezzük hol lesz veszélyes a hőség

2025.07.20.

Újabb tartós hőhullám érinti hazánkat. Több napon keresztül tart a veszélyesen magas hőmérséklet.

Hogyan gondoskodjunk a kerti tóról extrém nyári hőség idején

2025.07.20.

Ez a cikk hasznos tanácsokat és gyakorlati tippeket nyújt a kerti tavak gondozásához a rendkívül meleg nyári időszakokban.

Újra felbukkant a „balatoni cápa” – most Tihanynál látták

2025.07.20.

Tihanynál nem mindennapi látvány fogadta a vízparton tartózkodókat: a Balaton felszínén megjelenő, hátúszóra emlékeztető jelenséget sokan cápának vélték, de szerencsére a valóság sokkal prózaibb – és jóval kevésbé ijesztő.

Mérges kígyó Magyarországon? Igen, és fontos tudni, mit tegyen viperamarás esetén

2025.07.20.

Bár a keresztes vipera nem támad ok nélkül, jelenléte mégis pánikot kelthet, ahogy az a közelmúltban is történt egy magyar kisvárosban.

Itassuk vagy ne itassuk a madarakat nyáron? Meglepő, mit mondanak a szakértők

2025.07.19.

Vajon valóban szükségük van itatásra a madaraknak? És ha igen, miként biztosíthatunk számukra biztonságos és egészséges vízforrást?

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás