Házikertben is érdemes orsó korona formát kialakítani a gyümölcsfákon. Különösen a felkopaszodásra hajlamos csonthéjasokon. Ez a koronaforma ugyanis jóval több napfényt enged a törzs közelébe, a metszése pedig meglehetősen egyszerű.

Jól megfigyelhető az orsó korona forma a negyedik éves meggyfaültetvényben. Kisebb fát nevelhetünk így, amiről könnyebb leszedni a termést (Forrás: Kerti Kalendárium)

Az orsó fák szerkezete egyszerű

Erős központi tengelyt kell nevelni, rajta alul 3-5 körkörösen elhelyezkedő vázkarral, fölötte pedig mindössze egy- és kétéves termőgallyakat hagyunk meg.

Minden évben, rendszeresen kell metszeni a fákat, hogy megtartsuk a korona egyensúlyát. A rendszeres metszés azért is fontos, mert a termés­ingadozást is csökkenthetjük általa. A fa folyamatos növekedésben marad, és nem öregszik el.

Célszerű suháng szaporítóanyagból nevelni a fákat, mert ha a megvásárolt oltványon nincs a kialakításukhoz alkalmas elágazás, amúgy is vissza kell vágni az oltványt.

Mindkét esetben a kívánt törzsmagasság (80-100 cm) fölött hagyjunk meg 4-5 rügyet, és metsszük vissza a növényt. A következő évben erős hajtásnövekedést kapunk, és ki tudjuk választani az alsó vázkarokat. Ezek lehetőleg 20 cm-re fejlődjenek egymás fölött, és arányosan helyezkedjenek el a törzs körül. A csúcshajtáshoz közeli hajtásokat távolítsuk el.

Az alsó vázkarnak meghagyott vesszőket kitámasztjuk

A vázkarnak meghagyott hajtások szögállását érdemes súlyozással, lekötözéssel vagy kitámasztással a vízszinteshez közel tartani.

A legbiztonságosabb módszer a lekötözés: verjünk rövid karókat a fa tövéhez, és ahhoz kötözzük a hajtásokat, ügyelve, hogy ne csúszkáljon a kötözőanyag.

A fa tövéhez vert cövekhez kötözhetjük le a vázkarnak hagyott hajtásokat

Nagyon fontos, hogy a törzs mindvégig a legerősebb része legyen a koronának, ezért minden olyan elágazást, aminek a vastagsága a tövénél mérve meghaladja a törzsvastagság felét, kíméletlenül ki kell vágni. Ezek a túl erős ágak teljesen felborítják a növekedés egyensúlyát, és kisebb fák lesznek a koronán belül.

A fák magasságát célszerű 3 méter körülire beállítani, amihez több évre van szükség. Először hagyni kell, hogy túlnőjék a tervezett magasságot, mert akkor kell visszavágni a csúcsot, amikor közvetlenül alatta sok termőgally alakult ki, ezek visszafogják a növekedését. Közülök valamelyikre metsszük vissza a csúcshajtást.

Orsó koronát a jó benapozottság érdekében nyár végén és a nyugalmi időszakban is metszeni kell. Nyáron a korona fölső részén ritkítjuk meg a termőgallyakat.

A nem termő hajtásokat tőből távolítsuk el, a termők közül is ki kell vágni azokat, amelyek túlságosan árnyékolnak, meredeken fölfelé nőnek vagy nagyon erősek. Ha ezeket meghagyjuk, valószínűleg az alsó részek fölkopaszodása lesz a következmény, illetve a „kis fa a koronában”.

A párhuzamosan egymás fölött fejlődő ágak közül az egyiket le kell vágni

Az üzemi gyümölcsösökben nyert tapasztalatok alapján szinte minden gyümölcsfajból lehet orsó koronát nevelni, bár a fajok és azon belül a fajták növekedési tulajdonságai nagyon eltérőek. Amelyik növény fölfelé törő növekedésű, annál a lekötözést, kitámasztást a korona fölső zónájában is alkalmazni kell. A lecsüngő növekedésre hajlamos fáknál viszont a meghagyott hajtásokat vissza kell kurtítani, körülbelül a fölső egyharmadukat eltávolítva, hogy ne árnyékolják le az alattuk lévő részeket, és ne gyöngüljenek el.

A felkopaszodásra különösen hajlamos cseresznyénél az erős elágazásokat 30-40 cm-es csonkot hagyva vágjuk le úgy, hogy a végén hagyunk egy erőteljes szívóhajtást.

A vastag ágat egy-két év alatt tudjuk kivenni a koronából, mindig visszavágva arra alkalmas hajtásra. Ha a vastag ág környékén van megfelelő hajtásnövekedés, tőből távolíthatjuk el, nincs szükség erre a több évet igénybe vevő beavatkozásra.

(Forrás: Kerti Kalendárium/magyarmezogazdasag.hu)

Megosztás

További híreink

Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Mire lehet pályázni a kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása kiírásban?

2025.02.17.

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére is lehet pályázni

Egyre többen alkalmazzák a precíziós gazdálkodást Bács-Kiskun vármegyében

2025.02.17.

Minden termelőnek végig kell gondolnia, hogy a saját gazdaságában mit tud alkalmazni a precíziós gazdálkodásból

Az idei tél leghidegebb napjai jönnek

2025.02.17.

A hét hideg, de napos időjárással indul, éjszakánként rendkívül zord hideg várható, főleg szélvédett területeken, ahol a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet. Napközben azonban bőséges napsütésre számíthatunk, csapadék nem várható. A hét második felében enyhe felmelegedés következik be, de az éjszakák továbbra is hidegek maradnak.

Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten

2025.02.17.

Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.

Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés

2025.02.17.

Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit

Partnerhírek
Partner

Hatékonyság 2025: A mezőgazdaság jövőjének kulcsa a tudatos gazdálkodás

2025.02.17.

Az átgondolatlan költségcsökkentés a mezőgazdaságban komoly veszélyeket hordoz magában, ráadásul mindössze a tudatosság javításával lehetőség van többletbevételt és -profitot elérni úgy, hogy az nem kerül egy plusz forintba sem. Így lehetne összegezni a nemrég befejeződött HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia és Kiállítás fő üzenetét, amelyet a Magro.hu piactér és hírportál szervezett a Debreceni Egyetem agrár karán, az egyetemmel együttműködve.

Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 172 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás