Az elkövetkező három napban hétfőn napos és felhős időszakok váltakoznak, északkeleten borongós, párás maradhat az idő, kedden egy érkező front miatt nyugat felől eső és zápor várható, szerdán pedig a front távozása után délen naposabb, északon felhősebb idő lesz, helyenként kisebb csapadékkal.

Hétfőn a változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett a legtöbb helyen kisüt a nap, az Északi-középhegység térségében, valamint Szabolcsban viszont borult, párás marad az idő, ott fordulhat elő néhol gyenge eső. A déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, főként annak nyugati részein viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7, 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, északkeleten 5 fok alatt valószínű. Késő este többnyire 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Maximumhőmérsékletek január 6-án Magyarországon
Maximumhőmérsékletek január 6-án Magyarországon

Estétől változó vastagságú felhőzet lesz felettünk. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, viharos széllökések reggel legfeljebb már csak a Bakonyban fordulhatnak elő. A minimum-hőmérséklet 0 és +8 fok között várható - írta 3 napos időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.

Kedden a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a déli, délutáni órákban nyugat, északnyugat felől frontális felhő- és csapadékzóna érkezik, amely kelet, délkelet felé haladva egyre többfelé okoz esőt, záport. Kisebb záporos csapadék már a front előterében is előfordulhat néhol. A szél északnyugatira fordul, amelyet élénk, néhol erős széllökések kísérnek. A maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de északkeleten több fokkal alacsonyabb, míg a déli határvidéken magasabb értékekre is számíthatunk.

Szerdán az összefüggő frontális felhő- és csapadékrendszer várhatóan a hajnali reggeli órákban kelet, délkelet felé elhagyja az országot. Mögötte több napsütés délen, délkeleten, több felhő észak felé haladva valószínű, de inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum -2 és +5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén néhol több fokkal hidegebb is lehet.

További híreink

16 vármegyében zivatar, 6-ban köd miatt van ma riasztás érvényben

2025.03.25.

Elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország teljes területén 2025.03.25. kedd éjfélig.

Veszélyes vízi kombinációt kutattak két magyar egyetem szakértői

2025.03.25.

A kutatók a kombinált szennyezés által okozott letális elváltozások értékelése mellett nagyfelbontású képalkotó berendezésekkel vizsgálták a hallárvákat és a szennyezőanyagok által okozott szervi elváltozásokat is nyomon követték.

Három helyen is kitört a veszélyes állatvírus: durvul a helyzet és szigorodnak a szabályok Szlovákiában

2025.03.24.

Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a szlovák hatóság, a járvány kitörésében három, a magyar határ közelében lévő telep is érintett

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás