A Magyar Országos Horgász Szövetség kétrészes közleményben ismertette a 2021. évi telepítési és fogási adatokat, amelyekben több fontos és érdekes információ is szerepelt. Az is ilyen, hogy először volt több a telepítés, mint a horgászfogás. A MOHOSZ jogszabályi felhatalmazás alapján, közfeladat ellátása keretében jogosult és köteles a horgászok fogási adatainak összesítésére, valamint a horgászszervezetek haltelepítési adatainak gyűjtésére is. A NÉBIH közreműködésével készül el az az éves összesítés, amely valamennyi, jelenleg legális halkivételi (elviteli) mód adatait is tartalmazza. 

A MOHOSZ közleménye szerint a tavalyi tényadatok alapján megállapítható, hogy az átlátható és felelős halgazdálkodás eredményeként növekedett az önerős telepítések mértéke. Továbbá javult adatszolgáltatások pontossága, sőt, első alkalommal fordult elő, hogy a horgászok halelvitele elmaradt az általuk finanszírozott telepítések mennyiségétől.

A 2021-es évben a horgászok által finanszírozott haltelepítések mértéke 4749 tonna volt, ezt a 4607 tonnás elvitellel érdemes összevetni a MOHOSZ szerint - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőtúr környéke

Magyarországon jelenleg az alábbi módokon lehetséges legális halelvitel a természetes vizekből: 

  • horgászfogás (= halelvitel, a statisztikában a termelő tógazdaságokban, mint nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken horgásztatással értékesített hal mennyisége nélkül); 
  • horgászversenyek szelekciós fogása (2020-tól gyűjtött adat); 
  • rekreációs halászfogás; 
  • ökológiai célú, szelektív halászat; 
  • halászati engedélyes halfogás továbbnevelésre; 
  • bemutató halászat.

A leírás szerint a mindenkori legnagyobb fogási hányad a horgászfogás, ami természetesen nem a megfogott (lsd. még: C&R), hanem a vízpartól elvitt (kifogott) halakat takarja. Ezekben a fogásokban a turista horgászok eredményei és a horgászverseny szelekciói is szerepelnek. 

A magyar horgászati ágazat 2021-es adatai

A 2021. évi, összességében 4607 tonnát kitevő rögzített horgászfogás 18,7%-kal maradt el az előző évitől, amit kiegészítettek azzal, hogy 2020-ban az 1176 tonnás állami támogatású haltelepítés hatása a halfogásokban egyszeri jelleggel, fokozottan érvényesült. Ezen adat a fogási naplók 96%-ának tételes feldolgozásával került összesítésre, kapcsoltan tavaly 7.256.256 horgásznap regisztrációjáról lehet beszámolni. 

A jelentős, 10 tonna fölötti nagyságrendű országos fogásokhoz tartozik még sorrend szerint a süllő, a csuka, a busák, a balin, a törpeharcsa, végül a márna. Kimutatásra kerültek a kősüllő, a compó, a garda, az angolna, valamint a sügér, a menyhal és a sebes pisztráng fogásai is. A nagy állóvizek között a fogásokat tekintve első 571 tonna fogással a Balaton, majd a Tisza-tó és a Ráckevei-Soroksári Dunaág következik.

A hobbisták 45 tonnája

A közel 1000 fő rekreációs halász az átlagos horgászfogás bő ötszörösét tudja elvinni a vízpartokról, ez közel 45 tonna halat jelent. Az ökológiai, szeletív halászat egyenlege 181 tonna, a többi lehetséges halkivétel 1 tonna alatt maradt. Összességében tehát a magyar természetes vizekből 4833 tonna hal került ki, döntően a horgászcsaládoknál egészséges táplálékként hasznosulva, mivel a horgászfogás aránya 95%. Ehhez a számhoz viszont érdemes egy elgondolkoztató, egyben lehangoló adatot rögtön hozzátenni - írták:

Telepítések és állományváltozások

A 2021-es évben a horgászok által finanszírozott haltelepítések mértéke 4749 tonna volt, ezt a 4607 tonnás elvitellel érdemes összevetni. A telepített állományok értéke közel 5 milliárd forint. Ezzel a befektetéssel döntően az állami halvagyon növekedett. 

Először fordult elő, hogy a telepítések mennyisége meghaladta a horgászfogásokat. 

A MOHOSZ szerint viszont az - összevethetőségi logikával a részleges, de egy éves belüli statisztikai "átcsúszások" ellenére is - nagyon elgondolkodtató, hogy közel 1200 tonnával több ponty került be a vizekbe, mint ami a beírt fogási adatokban szerepelt. Mindez, ha csökkenő mértékben, de igaz volt a 2020. és a 2019. évre is. A telepítések 91%-a, 4870 tonna a ponty, ez 11,1%-os csökkenés a tavalyelőtt 24,2%-os részarányt képviselt intervenciós telepítéshez. Tehát a horgászszervezetek az akkori nagy állami segítség mintegy 50%-át - még - ki tudták gazdálkodni. A szövetség szerint, hogy ha a "kallódó" halakat és velük szemben az éves súlynövekményt is figyelembe veszik, kijelenthető, hogy a telepítési/fogási egyenleget tekintve a hazai vizek pontyállománya a horgászati célú halgazdálkodási tevékenység okán folyamatosan gyarapszik.

A magyarországi horgászok egyik kedvence, a ponty - Fotó: Magro.hu, CSZS, az egyik Körös-holtág

A pontytelepítések után az egyre jobban megbecsült keszegfélék következnek, majd a legdrágább hal, a süllő, ezután pedig a telepítési korlátozások ellenére népszerű amur. A további rangsorban gyakorlatilag azonos mennyiségben jön a csuka és a harcsa, majd a sok helyen óvott-féltett compó. A tömeges jelölt telepítésekkel a kecsege, a megmentendő széles kárász, a balin, végül a sügér és a sebes pisztráng zárja a sort. A számok tükrében örvendetes volt a keszegfélék és a csuka, süllő telepítések jelentős növekedése, de látva a jelentős árváltozásokat és mellette a termelés aszályhelyzet okozta visszaesését, sajnos valószínűsíthető, hogy ezek az adatok tartós rekordok maradnak a következő években is.

Az összesített fogási adatok

A MOHOSZ közleménye szerint a fogási adatok értékeléséhez visszatérve újra érdemes figyelembe venni, hogy a 2021. évben még mindig növekvő horgászlétszám és a fejlődő halállomány elvileg az elviteli fogások növekedését, ám ezzel szemben az elviteli szabályok konzekvensen egységesedő horgászrendi szigorításai és a C&R szemlélet további térnyerése pedig a halelvitellel nem járó fogások növekményét eredményezi. A már tavaly is sokszor nem megfelelő vízviszonyok, az intervenció, mint bonus kiesése, a horgász- és turisztikai besorolású horgásznapok számának külön is elemezhető visszaesése pedig egyaránt komoly tényező az elviteli fogások tényszerű csökkenésében. További, részletesebb OHSZK elemzés a MOHOSZ weblapján olvasható - írták.

“Mert horgászni kell. Ne feledjük: együtt nem csak többen, hanem többek vagyunk!” - fogalmaztak.

További híreink

Miért szeretnek az angol kertészek régi aprópénzeket ásni növényeik táptalajába?

2025.04.26.

A kertészek imádják kipróbálni a különleges módszereket, hogy egészségesen tartsák növényeiket. De van egy trükk, amire talán nem is gondolnánk: régi pennyk földbe ásása, különösen a kígyónövény körül. Nem, ez nem díszítés vagy szerencsehozás miatt van. Tudományos oka van, amely a fémekhez köthető.

Nagyjából 104 milliárd forintnyi agrártámogatás érkezett havonta a hazai gazdáknak 2024-ben

2025.04.26.

Az összes támogatási pénz csaknem 40 százalékát a növénytermesztők kapták, a kertészetek ennek a tizedét is alig.

4 különleges zöldség, amit érdemes áprilisban elültetni a nyári szezonra

2025.04.26.

Ha unjuk már a megszokott paradicsomot és babot minden nyáron, április a tökéletes időpont arra, hogy néhány hőséget kedvelő, különlegesebb zöldséget is elültessünk.

Hatszáz malac pusztult el egy német teherautóban egy baleset miatt

2025.04.26.

Súlyos baleset történt Németországban: 600 malac pusztult el, amikor az őket szállító kamion egy defekt miatt felborult.

Megkezdte a nyolcadik védekezési szezonját az országos jégkármérséklő rendszer

2025.04.26.

A NAK 2025. április 15-én beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte nyolcadik védekezési szezonját.

Május 31. a kulcsdátum, ha betartja, nem marad le a tavaszi fagy miatti kompenzációról

2025.04.25.

Az április eleji rendkívüli hidegfront súlyos károkat okozott a mezőgazdasági termelésben. Nagy István agrárminiszter most a káreseményt az egész ország területére kiterjedő vis maior eseményként ismerte el.

Partnerhírek
Partner

Erő, hatékonyság és precizitás egy gépben – Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi

2025.04.25.

A Strautmann Primus önjáró takarmánykeverő kocsi nem pusztán egy gép, hanem egy komplett takarmányozási rendszer, amely egyesíti magában a felrakodás, a keverés és a kiosztás, valamint egyedülálló módon, az üzemeltetés összes műveletét.

Partner

Akár már drónnal is!

2025.04.25.

A Coragen® 20 SC és az Inecor® rovarölő szer is megkapta az engedélyt drónnal történő kijuttatásra különböző kukoricakultúrákban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás