Hirdetés
A tél talán legkellemetlenebb jelensége érkezik csütörtökön
Csütörtökön erősen csapadékos időjárásra készülhetünk az ország egész területén. A Dunántúlon felváltva eshet a havas és az ónos eső, míg északnyugaton havazhat. Ezzel szemben az ország többi részén, elsősorban keleten és délen az eső lesz a meghatározó.
Az ország nyugati és középső tájaira riasztást adott ki az OMSZ az ónos eső miatt. Az előrejelzés szerint napközben az Alpokalján, a Kisalföldön tovább folytatódik az éjszaka kezdődött havazás, míg a Dunántúl más részein kezdetben havas esőre, fagyott esőre, illetve ónos esőre egyaránt lehet számítani, majd dél felől egyre inkább eső lesz jellemző.

A reggeli órákig ónos esőre főként a Dunántúl középső és keleti felén lehet számítani (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém megyében 1 millimétert meghaladó (akár 5 millimétert megközelítő) mennyiség is lehetséges a késő délelőtti órákig.
Hirdetés
A csapadék halmazállapota napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen havazásba vált át, azonban a halmazállapot-váltás határa még meglehetősen bizonytalan. Összességében az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében lehet 10 centimétert meghaladó (az Alpokalján akár 20 centiméteres) hóréteg, míg a Dunántúl északkeleti részén, a főváros térségében általában 5 centiméteres hómennyiség gyűlhet össze. A napközben megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon hordhatja a havat.
Csütörtök délelőtt keleten is megnövekszik a felhőzet, így általában borult lesz az ég, csak estétől nyugaton lehet némi szakadozás. Sokfelé, de a keleti megyékben csak estétől várható csapadék. A Dunántúl északnyugati részein tartós, kiadós havazásra, kissé délebbre vegyes halmazállapotú csapadékra, míg a délkeleti, keleti részeken döntően esőre kell számítani. Reggel, kora délelőtt többfelé átmeneti jelleggel ónos eső is eshet.
Napközben a Dunántúlon egyre többfelé vált át a halmazállapot havas esőre, majd hóra, így estére a Dunántúl nagyobb része fehéredhet ki, a nyugati megyékben vastag hóréteg is kialakulhat. A Dunántúlon az északi, másutt a keleties szelet kísérhetik élénk, olykor erős széllökések. Délutántól a Tiszántúlon délire fordul a szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 0 és 8 fok között alakul, az Alpokalján lesz a hidegebb. Késő estére mínusz 2 és plusz 5 fok közé csökken a hőmérséklet.
Estére a Dunántúlon már szakadozottabb lesz a felhőzet, míg keletebbre erősen felhős vagy borult lesz az ég. A csapadékzóna kelet felé vonul, a Duna-Tisza közén is egyre nagyobb területen várható vegyes halmazállapotú csapadék, míg a keleti határszélen végig esőre lehet számítani. A nyugati, délnyugati szél időnként megélénkülhet, a hajnali órákban viszont már mérsékelt marad. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -6 és + 3 fok között alakul, keleten lesz enyhébb az idő. A nyugati gyengébben felhős, szélcsendes, hófödte tájakon akár -10 fok köré is lehűlhet a levegő.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A nagy BactoFil®-sztori
2025.04.28.Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?
Maxentis gombaölő szer - tradíció és innováció az Adama-tól
2025.04.28.2025-ben az ADAMA új gombaölő szerrel jelentkezett a piacon. Ez egyrészt tradicionális megoldást kínál, mivel két jólismert hatóanyagra épül. Másrészt innováció a javából, mivel ezeket, a saját kategóriájukban piacvezető hatóanyagokat ilyen összetételű gyári kombinációban még nem próbálhattuk ki.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatDurumbúza C-komplex technológia gombaölő hatással, réz + kén + cink
1 020 HUF
+ áfaHO napraforgó lombtrágya réz-kén-kálium-bór-cink gombaölő hatással
980 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 198 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés