Hirdetés
A tehénre jutó tejhozam nő, a tejelő tehénállomány viszont visszaesik
Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak. Ahhoz, hogy ezzel a hazai tejágazat is lépést tudjon tartani, energia-, munkaerő- és mérethatékony telepek szükségesek. Az ágazat jövőbeli fejlődése és az innovatív beruházások elősegítése érdekében megújította együttműködési megállapodását a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
A Kereskedelmi és Hitelbank közleménye szerint a pénzintézet 2012. óta kiemelt pártoló tagja a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, az együttműködés megerősítésére került sor Budapesten 2024. márciusában. Az újabb három évre szóló egyezmény értelmében a K&H kiemelt pártoló tagként – többek között – tanácskozási joggal vehet részt a szervezet eseményein, továbbá rendszeres kétoldalú egyeztetések megszervezésével támogatja annak eredményes működését és céljainak elérését.

„Mozgalmas, kihívásokkal teli évek állnak az ágazat mögött, és várhatóan a folytatás is hasonló lesz. Előrejelzések szerint ugyanis 2035-ig 19,7 millióról 17,3 millióra csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok ugyanezen időpontig növekedni fognak. Ha ezzel itthon is lépést szeretnénk tartani, nem lehet halogatni az energia, munkaerő és méret szempontjából is hatékonyabb telepek létrehozását. Továbbá az egyre erősödő fenntarthatósági elvárásokat sem lehet figyelmen kívül hagyni, amelyek főként a trágyakezelés és energiahatékonysági beruházások felé mozdítják a szektort” – hangsúlyozta Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletág vezetője.
Hirdetés
„Erősen kötődünk az állattenyésztéshez, a mezőgazdaság és élelmiszeripar – ezen belül is a tejágazat – stratégiai partnerei vagyunk, az agrárhiteleken belül az állattenyésztéshez kapcsolódó portfóliónk aránya 43 százalék, amely közel 1250 ügyfelet jelent. Ezért a szektor további fejlesztésében és fejlődésében aktívan részt kívánunk venni. Ennek egyik pillére az együttműködési megállapodás meghosszabbítása” – mondta el a szakértő.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője így nyilatkozott
„A K&H-val kötött partneri megállapodás is támogatást nyújt abban, hogy szervezetünk és az ágazat egésze előtt álló feladatokat hatékonyabban, akár a K&H szaktudására is támaszkodva lehessen megvalósítani” – mondta a megállapodás aláírásakor Harcz Zoltán ügyvezető igazgató.
„A tejágazatnak az elmúlt években számos kihívással kellett szembenéznie, dinamikus áremelkedés utáni gyors visszarendeződés, infláció, történelmi aszály, a tejtermékgyártás önköltségének növekedése. Ide kell sorolni a kiskereskedelmet érintő különböző terheket is. Számtalan tejtermelő fejezte be termelését, miközben olcsó import is nehezítette életünket, különösen a félkemény sajtok piacán.

Továbbra is igen súlyos kihívást jelent a lakosság tej és tejtermék fogyasztásának visszaesése, a kiskereskedelemi élelmiszer-értékesítések alacsony szintje. Az ágazaton belül újra kell indulnia a tejtermelői és az ipari fejlesztéseknek, erősödnie kell a horizontális és vertikális összefogásoknak, amelyek eredményeként megvédhetjük a tejtermelőket, növelhetjük a feldolgozóknál az értékesítést, a hatékonyságot, bővíthetjük a termékpalettát és a kapacitást.
A folyamattal végső soron a lakosság tej és tejtermék fogyasztása is bővülhet, ez utóbbi cél össztársadalmi jelentősége ugyanis jóval túlmutat ágazatunkon”.
Információk a K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan több mint 3800 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten, gyorsan és gördülékenyen elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését mintegy 3600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport hozzávetőleg 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet - írták.

Főbb adatok:
A K&H Bank 2023. december 31-én
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 571 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5603 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 108 milliárd forint
A K&H Biztosító 2023. december 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 35,7 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 201,3 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,1 milliárd forint
A Tej Terméktanácsról bővebben
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a tejtermelő gazdák, a feldolgozók, kereskedők, gazdasági társaságok és szövetkezetek által létrehozott és működtetett szakmai jellegű társadalmi szervezet. Tevékenysége az Európai Unió és Magyarország agrárspecifikus szabályozásában szakmaközi szervezetnek felel meg. Céljai a piaci kapcsolatok viszonyrendszerének szabályozottsága, a szélsőséges piaci helyzetek, érdekkonfliktusok kezelhetővé tétele, a különböző piaci szereplők közötti konszenzus megteremtése. Célként tűzte ki a szervezet, hogy az ágazat piaci szereplőinek naprakész ismeretei legyenek a gazdasági tevékenység tervezhetővé tétele érdekében, a tej és tejtermékek hazai fogyasztása növekedjen, illetve az ágazat társadalmi megítélése pozitívvá váljon - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete
2025.04.23.2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.
Mitől vannak problémák a gabonákban?
2025.04.22.Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatKerítés a gyártótól! Drótfonat, drótháló, vadháló, drótkerítés, vadkerítés, oszlop, kapu
Eladó Perard X-Flow 34 átrakókocsi
31 145 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés