A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint emelés nélkül veszélybe kerülhet a tojástermelés. A Vas Népe munkatársai körbekérdezték a vasi termelőket, ők terveznek-e emelni szeptembertől.

Az elmúlt időszakban tapasztalt tojásár-csökkenés veszélybe sodorhatja a tojástermelők fenntarthatóságát – figyelmeztetett a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége. A szövetség szerint, bár a tojás ára jelentősen csökkent, a termelési költségek továbbra is magasak maradnak, ezért ősszel áremelésekre lehet szükség. Mint írják, a tojástermelők számára az őszi időszak különösen kritikus, mivel ilyenkor kell megvásárolniuk a takarmányt, amelynek ára a szélsőséges időjárás miatt emelkedhet.

A termelők továbbra is csökkenő bevételekkel néznek szembe, miközben a kereskedők haszna változatlan marad  (Fotó: Pixabay)

A vasi termelők nem emelnek a tojás árán

Bár a kormány nemrégiben eltörölte azokat a rendeleteket, amelyek a kínálatot és az árképzést korlátozták, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére nem emelkedtek. Ez arra utal, hogy a termelők továbbra is csökkenő bevételekkel szembesülnek, miközben a kereskedők profitja változatlan marad.

A szövetség úgy véli, hogy a hazai tojáságazat stabilitását leginkább az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők hosszú távú megállapodásokat kötnének. Ezek a megállapodások hozzájárulnának az árak stabilizálásához, biztosítva a termelők fenntartható működését, és megóvnák a hazai tojástermelést a szélsőséges áringadozásoktól.

A KSH adatai szerint az elmúlt két és fél évben jelentős áringadozásokat figyelhettünk meg: míg 2022 januárjában 10 tojás fogyasztói átlagára 498 forint volt, novemberre már 984 forintra nőtt, tehát közel a duplájára emelkedett. 2023-ban ez a tendencia enyhülni kezdett, januárban 904 forintra, novemberre pedig 753 forintra csökkent az átlagár. Idén januártól egészen júniusig folyamatos csökkenés volt tapasztalható, ekkor az átlagár 697 forintra mérséklődött 10 tojás esetében, azonban júliustól ismét emelkedés indult meg, a KSH szerint júliusban már 727 forintot kértek 10 darab tojásért.

Messze az egy gombóc fagyi drágulási tempójától

A Szombathelyi Vásárcsarnokban vasi termelőknél érdeklődtek a lap munkatársai, ők hogyan látják, szükség van-e emelésre és terveznek-e szeptembertől emelni. 

Gergácz Péter közel 30 éve van a szakmában, jelenleg is kétezer tyúkot tart. A kis méretű tojást ötvenért adja, a közepeset kilencven, az L-es méretűt száz forintért. 

Ő is úgy látja, hogy még más termékekért ötszörös árat is elkérnek, a tojás nem drágult olyan mértékben, mint más élelmiszerek. 

– Gondoljunk csak bele, egy gombóc fagyiért mennyit fizettünk tíz éve, és mennyit fizetünk most. A tojás korántsem drágult ilyen nagy mértékben – fogalmazott Gergácz Péter.

 Ennek ellenére sem tervez emelni, mert tapasztalata szerint így is kevésbé vásárolnak az emberek. Mint elmondta, régen előfordult, hogy nem volt elég az a mennyiség, amivel kiment a piacra, akkora volt a kereslet, de körülbelül két éve ez teljesen megváltozott, és már az a jellemző, hogy rajta marad az áru. Nagyon nehezen tudja eladni a tojásokat, ezért nem látja értelmét az emelésnek. Ugyanakkor a takarmány ára is folyamatosan nő, de inkább kevesebb hasznot tesz zsebre, mint hogy egyáltalán ne tudja eladni a termékét.

Az ötvenforintos jércetojásért tülekednek a vásárlók

A kis méretűt ötvenért adja, a közepest kilencven, az L-es méretűt száz forintért. 

Az ötvenforintos jércetojásért tülekednek a vásárlók, a nagyobb és egyben drágább darabokat már alig tudja eladni. Úgy tapasztalja, nincs pénzük az embereknek. Mindenkinek az olcsóbb alternatíva kell. Aki eddig harmincat vett, már csak tízet vesz – fogalmaz.

Aztán vásárló érkezik hozzá, máris készségesen hozzá siet, és a kért tojásokat a tartóba pakolja, egyiket a másik után.

Szintén tojást árul Kissné Cecília is Vasváron, aki osztja Gergácz Péter álláspontját: ő sem tervez emelni. Azt tapasztalja, már a mostani ár is súrolja a lélektani határt az embereknél. Nála a legkisebb tojás hatvan forintba, a közepes nyolcvanba, az L-es méret pedig 110 forintba kerül, és mint mondta, ez egy jó darabig így is fog maradni.

(Forrás: vaol.hu)

További híreink

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Gazdatüntetés volt Újvidéken, Szabadkán a rendőrség intézte el, hogy ne legyen újabb

2024.10.08.

A Szerbia magyarok által sűrűn lakott északi részén, a Vajdaságban található Újvidéken tüntettek szeptember végén az elégedetlen mezőgazdasági termelők

Jelentős eltérések az EU búzaterméseiben: Franciaország és Németország erős csökkenést mutat

2024.10.07.

Az USDA előrejelzése szerint a 2024/2025-ös globális búzatermés várhatóan 797 millió tonna lesz, míg a felhasználás 805 millió tonnára tehető. Az Európai Unióban a búzatermés 10%-kal csökkenhet idén az előző évhez képest, különösen Franciaország és Németország rossz eredménye miatt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás