Kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben orvosság – tartja a mondás az alkoholról. Az Iowai Állami Egyetem kutatói mégis inkább a mértékletes és minőségi alkoholfogyasztást ajánlják. Az Obesity Science and Practice folyóiratban 2022 februárjában publikált tanulmányukkal alátámasztották, hogy a legtöbb szeszes itallal ellentétben a rendszeres borfogyasztás pozitív hatást gyakorolhat az egészségre.

A Qubit írta meg, hogy kiemelték, hogy miközben a csontritkulás megelőzésében a fehérborok jeleskednek, a vörösborok pozitív hatása nem mutatható ki egyértelműen. Az eredményeket a UK Biobank adatbázisából kölcsönzött adatokkal támasztották alá: közel kétezer 40 és 79 év közötti személy vérképét és testösszetételét elemezték. Céljuk az volt, hogy az életkor előrehaladtával jellemzően jelentkező elhízás hátterében meghúzódó tényezőket, illetve az alkoholfogyasztás hatását írják le. Az italozásnak nem csak a gyakoriságára tértek ki. Azt is nézték, hogy milyen típusú alkoholos italokat fogyasztottak rendszeresen a vizsgált személyek.

A kutatók munkája a korábbi vizsgálatoktól leginkább abban tér el, hogy az alkoholos italokat nem csak egy csoportként vizsgálták, hanem szétválasztották a különböző termékeket, a fehérborok fogyasztása kedvező hatásokat is eredményezett

A kutatás témája meglehetősen aktuális, hiszen az elhízás, mint probléma az Egyesült Államokban a lakosság mintegy 75 százalékát érinti. Ráadásul egy sor szív- és érrendszeri betegség, valamint mozgásszervi panasz kialakulásában játszik szerepet.

A Kanadában található hamiltoni közkórház kutatói a British Institute of Radiology című folyóiratban megjelentetett munkájukban még 2014-ben megállapították, hogy a magasabb alkoholtartalmú italok, valamint a sörök fogyasztása növelheti a zsigeri zsírállományt a szervezetben. A borokkal kapcsolatban viszont más eredményre jutottak, nem figyeltek meg zsírlerakódást a szervek között. Ez volt az egyik legfontosabb kiindulópontja az iowai kutatóknak.

Új megközelítés az alkoholos italok kutatásában

Munkájuk a korábbi vizsgálatoktól leginkább abban tér el, hogy az alkoholos italokat nem csak egy csoportként vizsgálták, hanem szétválasztották a különböző termékeket. 

Így derülhetett fény arra, hogy a közszájon forgó vörösboros ajánlásokkal szemben inkább a fehérborok jótékony hatásai mutathatók ki.

A Conversation oldalán április 20-án megjelent cikkben elsősorban az alkohol és az elhízás lehetséges kapcsolatait igyekeztek feltárni. Az elemzés szerint nem a borok, hanem a sörök, illetve a magasabb alkoholtartalmú italok, likőrök, illetve égetett szeszek játszanak szerepet az elhízásban. Egészségtudatossági szempontból tehát érdemes inkább a borok között válogatni - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Megszavazták az EP-képviselők az Európai Unió és Ukrajna közötti árufuvarozási megállapodás meghosszabbítását

2025.07.08.

2025 végéig meghosszabbítják az EU és Ukrajna közötti közúti árufuvarozásról szóló megállapodást

Közel 2500 hallgató végzett a MATE legutóbbi tanévében

2025.07.08.

Befejeződött a MATE 2024/25-ös tanéve, melynek végén 2477 hallgató végzett és 153 doktorandusz hallgató szerzett PhD-fokozatot

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tanulmánya szerint extrém alacsony kisvizek voltak a tavasszal Magyarországon

2025.07.07.

Idén tavasszal elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, ráadásul kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat

A tuják végórái? A szemünk előtt örökre megváltozik a magyar kertek világa

2025.07.07.

Egyre több kertben szembesülünk ugyanazzal a problémával: a tuja barnul, szárad, végül teljesen elpusztul. A jelenség már messze nem egyedi, hanem országos méretűvé vált. És a helyzet, sajnos, nem is fog visszafordulni.

Partner

Több mint egy évtizedes együttműködés: Szántó Lajos, gazda és a Malagrow Agro közös sikertörténete

2025.07.07.

Szántó Lajos a hazai zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője. Szakmai elismertségét több évtizedes tapasztalatával, korszerű szemléletével és megbízható termelési eredményeivel vívta ki. Mintegy 850-900 hektáron termeszt zöldségeket, fűszernövényeket és gabonaféléket.

Villány is elesni látszik – megállíthatatlanul terjed a szőlőhalál Magyarországon

2025.07.07.

Újabb borvidéken, ezúttal Villány térségében mutatták ki a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, így már 15 magyar borvidék vált érintetté a 22-ből.

Partnerhírek
Partner

Több mint egy évtizedes együttműködés: Szántó Lajos, gazda és a Malagrow Agro közös sikertörténete

2025.07.07.

Szántó Lajos a hazai zöldségtermesztés egyik meghatározó szereplője. Szakmai elismertségét több évtizedes tapasztalatával, korszerű szemléletével és megbízható termelési eredményeivel vívta ki. Mintegy 850-900 hektáron termeszt zöldségeket, fűszernövényeket és gabonaféléket.

Partner

Drónnal permetezel? Akkor ezt a képzést nem hagyhatod ki, mert komoly bírságot kockáztatsz nélküle!

2025.07.04.

Az ország első és egyetlen szakmai képzése mely segít a hatósági büntetéseket elkerülni, és segít eligazodni a legális drónos kijuttatás kivitelezéséhez szükséges jogi és gyakorlati folyamatokban.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

250 tonna kukorica eladó

85 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
John Deere hidraulikaolaj szűrő 8x10, 8x20, RE174130
Bács-Kiskun, Kecskemét

John Deere hidraulikaolaj szűrő 8x10, 8x20, RE174130

Hitelesített telefonszám

32 900 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 214 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás