Izgalmas projektötletekkel és látványos döntővel zárult az Agrovirtus 2021-es versenysorozata, melyben idén a Széchenyi István Egyetem „Óvári Gazdászok” csapata nyerte meg a fődíjat. Az egyetemi ötletverseny online selejtezőjének több mint 110 csapata közül a 12 legjobb készülhetett a decemberben megtartott háromnapos döntőre, ahol a hallgatók a Zala megyei Baki Agrocentrum Kft. adatait felhasználva dolgoztak ki és mutattak be fejlesztési tervet vállalatvezetőkből, valamint agrár- és pénzügyi szakértőkből álló zsűri előtt.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Pest megyei, Gödöllői campusán rendezett döntőn a Széchenyi István Egyetem „Óvári Gazdászok” csapata szerezte meg az aranyérmet, akiknek a fejlesztési terve egymillió forintot ért. A második és a harmadik helyen a Debreceni Egyetem két csapata, a Tartamhatás illetve a Növénydokik formációja végzett, akik ugyancsak pénzjutalomban részesültek. A megnyert összegeken kívül mind az 5, a végső döntőbe jutott csapat különdíjat is kapott az Agrovirtus országos digitális agrármenedzsment-versenyen.

A Széchenyi-egyetem óvári csapata lett a legjobb a digitális agrármenedzsment-versenyen

A főszervező szemével:

Maróti Miklós, a versenyt szervező AgroVIR Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a LeadersLab vezetőképző programmal kiegészült Agrovirtus verseny immár nem kizárólag egy egyetemistáknak szóló megmérettetés, hanem egy életpálya program, ahol az átadott ismeretanyagnak, a fejlesztett kompetenciáknak és a kialakított kapcsolati hálóknak köszönhetően egyre növekvő érdeklődés mutatkozik az itt szereplő hallgatók iránt. Az Agrovirtus Akadémián résztvevő csapatok részére a megszerzett ismeretanyag igazolására a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a főszervező AgroVIR Kft. közös oklevelet bocsátott ki, melyet a zsűrielnök, Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora adott át az Akadémiára bekerült hallgatóknak.

A győztes óvári csapat

A győztes óvári csapat tagjai a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán növényorvos mesterképzésen végzős győri Koncz Bátor Menyhért, a szintén Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigetről érkező másodéves növényorvos mesterszakos Stencinger Dávid, a Veszprém megyei Zircről származó mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök alapszakos Torkos Marcell és a Komárom-Esztergom megyei Dadon élő Zsebő Sándor PhD-hallgató voltak - írta az SZE. A győzteseket dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánja, valamint dr. Zsédely Eszter, dr. Kovács Attila és dr. Molnár Zoltán dékánhelyettesek köszöntötték.

A 2021-es Agrovirtus győztes csapatának óvári fogadása: Dr. Molnár Zoltán, Stencinger Dávid, Torkos Marcell, dr. Zsédely Eszter, dr. Szalka Éva, Zsebő Sándor, Koncz Bátor Menyhért és dr. Kovács Attila (Fotó: Májer Csaba József)

„Olyan innovatív ötletet kerestünk, ami a mai piaci környezetben valós sikerrel kecsegtet, ezért választottuk az áfonyatermesztést. Tervünkben az öthektáros területről betakarított gyümölcsöt a cég maga dolgozza fel, méghozzá liofilizálással. Az eljárás lényege, hogy a liofilizáló gépben mínusz 40 fokra hűtik le az áfonyát, vákuumot képeznek, ennek hatására úgy távozik a nedvesség, hogy a beltartalmi érték nem sérül. Így hosszú ideig eltartható, egészséges élelmiszert állítunk elő” – ismertette a nyertes projektet Zsebő Sándor. Hozzátette, piackutatást is végeztek, és gyakorlatilag nincs az a mennyiség, amit ne venne fel a piac, olyan keresett termékről van szó.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Súlyos traktorbaleset a vasúti átjárónál: 70 méteren át tolta maga előtt a gépet a vonat Tiszalöknél

2025.05.22.

Egy motorvonat csaknem 70 méteren át tolta maga előtt a traktort Tiszalöknél, a TSZ-telep közelében található vasúti átjáróban

Haladékot adtak, de szigorítottak is. Marad a kötelező nyugtaadás - készüljön rá!

2025.05.22.

Bemutatjuk a kötelező áfa- és nyugta-adatszolgáltatáshoz kapcsolódó új határidőket, a bővülő riportolási követelményeket és a felkészülés legfontosabb lépéseit.

Ma mindenkinél legyen gumicsizma és váltóruha - komolyan elázhat az egész ország

2025.05.22.

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos időjárás miatt, mivel helyenként viharos (60–80 km/h) széllökések, intenzív záporok (15–25 mm) lehetnek, amit jégeső is kísérhet.

Sokaknak fájni fog az új magyar adócsomag - már idén fizethetjük a cechet

2025.05.22.

A 2025-ös tavaszi adócsomag jelentős változásokat hoz a magyar adórendszerben, amelyek számos területet érintenek. Összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat.

A szikiponty minősége hozta meg az Akasztói Halgazdaság sikerét

2025.05.22.

Az Akasztói Halgazdaság a hagyományos haltermelést ötvözi a modern technológiákkal és a fenntarthatósági szempontokkal.

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás